Ki ne örülne egy olyan tárgynak, ami a kedvenc focicsapatára, énekesére vagy humoristájára emlékezteti? Egy magyar startupnak hála eddig soha nem látott formában szerezhetjük be ezeket a relikviákat - ráadásul úgy, hogy közben óvjuk a környezetünket is. A kezdeményezéshez a hazai sztárok közül elsőként Aranyosi Péter csatlakozott, tőle akár ingyenes pólót és bögrét is beszerezhetünk.

Szinte mindenkinek van kedvenc sportolója, művésze vagy előadója. A rajongók pedig világszerte, így Magyarországon is előszeretettel vásárolnak olyan bögrét, pólót, táskát, sapkát vagy egyéb, logóval ellátott emléktárgyakat, amivel kifejezhetik az imádott személyük iránti tiszteletüket. De az sem ritkaság, hogy alapítványokat és jó ügyeket támogatnak egy-egy ilyen darab megvételével.
A mörcs - vagyis a hírességekhez, esetleg alapítványokhoz kapcsolódó relikviák - piaca Amerikában évente 35 milliárd dollárt termel, de mi, magyarok is évente átlagosan legalább egy póló árát áldozzuk a kedvenceinknek.
A piacon azonban komoly problémát jelent, hogy sok rajongó vagy támogató csak egyszer veszi fel a megvásárolt sapkát, mezt, pólót. Esetleg elbüszkélkedik a szerzeményével az Instagramon, de a későbbiekben már nem is használja azt. A mörcs-piac ezért nagyban hozzájárul a pazarláshoz. Egy magyar cég azonban világszinten is egyedülálló megoldást dolgozott ki, amely segít csökkenteni a relikviák kibocsátásának karbonlábnyomát. A rajongók virtuális formában megkaphatják, majd kiterjesztett valóságban (AR-technológia) is megjeleníthetik a kedvenc sztárjaikkal fémjelzett termékeket. Ez azt jelenti, hogy a bögre, kártya, sapka, esetleg a sztárral “közös” szelfi online is birtokolható, megőrizhető, megmutatható, a social media felületeken posztolható. Emellett viszont természetesen arra is van lehetőség, hogy a vásárlók fizikai formában is megkapják az adott tárgyat - akár a digitális termék vásárlásakor, akár a későbbiekben” - mondja Jáger László, a fenti oldalt is működtető Bercode Platform alapítója.

Akár ingyen is hozzájuthatunk a virtuális tárgyakhoz

“A rendszert tudatosan úgy alkottuk meg, hogy a legalapvetőbb szolgáltatások speciális vonalkóddal bárki számára ingyen letölthetők legyenek. Így a sztár, alapítvány webshopjára látogatva akárki kipróbálhatja, milyen a virtuális bögre vagy kártya. Éppen ezért a vásárlónak azt is van lehetősége eldönteni, mennyit fizetne a több extrával ellátott, magasabb szintű szolgáltatást nyújtó digitális vagy fizikai termékekért” - magyarázza az ötletgazda.
Ám ez nem az egyetlen izgalmas ajánlat, hiszen a platform egy másik brandjenél megvalósítható a “jövedelmező adományozás” is. Ugyanis akár egy sztártól vásárolunk, akár egy alapítványt támogatunk, akkor a vonalkódokkal ellátott termékkel számos üzletben, illetve szolgáltatónál kedvezményesen vásárolhatunk.

Aranyosi Péter az első, akitől digitális relikviákat vehetünk

Az ötletet először a közkedvelt stand up előadóval, Aranyosi Péterrel tesztelték, akinek a rajongói még a kartonfigurájával is szívesen fotózkodtak.
“Olyan - digitálisan és fizikailag is beszerezhető - bögrét és kártyát lehet vásárolni, amire a rajongó is “ráfotózhatja magát” a művész úr mellé (a kártya esetén a hátlapjára). Amellett, hogy Péter nyitott volt az innovációra, a jófejségét az is bizonyította, hogy az így befolyó bevételeket a Vér Nagyköveteként teljes egészében a Vércsepp a Vérellátásért Alapítvány számára ajánlotta fel. Hamarosan azonban több száz hazai és nemzetközi sztár digitális relikviái válnak elérhetővé"- zárja Jáger László.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.