Levegőből, valamint a földről készült fotók és mérések segítségével egy olyan térinformatikai adatbázis jött létre, amelynek köszönhetően a jövőben pontosabban lehet majd megtervezni a Gödöllői Királyi Kastély parkjában időszerűvé váló munkálatokat. Emellett olyan fejlesztések megvalósítására is lehetőséget nyújt, amelyek a műemléki és természetvédelmi oltalom alatt álló történeti kertben a programkínálat szélesítéséhez járulnak hozzá.

Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélyát a 18. században építették I. Grassalkovich Antal gróf számára, majd a 19. század második felében az osztrák császár és Erzsébet magyar királynő (Sisi) rezidenciájául szolgált. A második világháború után a kastélyt súlyosan elhanyagolták, majd 1996-ban kezdődött meg a szakaszos restaurálása, és azóta nyitva áll a látogatók előtt.
„A kastély épülete és parkja egyaránt nagyon népszerű kirándulóhely. Az épületben a kiállításokon és más programokon közel 300 000 vendéget fogadtunk 2022-ben, a parkba pedig több mint 600 000 belépést regisztráltunk” – ismertette Ujváry Tamás. A Gödöllői Királyi Kastély igazgatója azt is elárulta, hogy a park 26 hektáros területe nagyjából 2000 fának és a hozzájuk tartozó zöld vegetációnak ad otthont, két mezei nyúl család, róka család, illetve számos madárfaj – többek között kuvik és bagoly – is színesíti állatvilágát.

Precíz mérések földön és levegőben
Magyarországon mindeddig főként önkormányzati területek számára készültek hasonló zöldkataszter felmérések, a Gödöllői Királyi Kastély az első történelmi jelentőségű intézmény, amely erre megbízást adott. A park területét egy nagyfelbontású RGB kamerával felszerelt drón pásztázta a magasból, miközben több ezer fényképet készített, olvasztott egybe. A fényképen felülnézetből láthatók a növényzet mellett az utak, illetve a területen található objektumok is, úgymint padok, szobrok, táblák. Ezek közül egyetlen kattintással ki tudjuk választani, érdeklődésünk tárgyát, pontos adatokat megtudva elhelyezkedéséről, méretéről, állapotáról és még sok minden másról.

Segíti a kertészek munkáját
„300 év után most jutottunk el arra a szintre, hogy egészen pontosan tudjuk, mik találhatók a Gödöllői Királyi Kastély parkjában. Az elkészült szoftverrel a kertész kollégáim meg tudják tervezni a szükséges munkavégzéseket, de ami még ennél is fontosabb, hogy az elvégzett feladatokat rögzíteni is tudják a rendszerben, ami ezáltal folyamatosan újabb és újabb információkkal bővül majd, így minden időben az aktuális állapotot mutatja” – fejtette ki Ujváry Tamás. Az intézmény igazgatója azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a rendszeres dokumentációval a növények teljes életciklusát figyelemmel lehet kísérni, akár 5-10 évre előre is tervezhetővé válnak az esetleges újra telepítések, felújítások.

Sétáló színház és koncert a megújuló kastélyparkban
A kastélypark belső 5 hektárja már megújult, de a tervek között szerepel a teljes terület revitalizációja. A megszépülő környezetben lehetőség nyílna számos új program megvalósítására is.
„Szeretnénk, hogy ne csak az épületben, hanem a kastély parkjában is legyen sétáló színház, illetve sétáló koncert, amelyek során több helyszínen adnak műsort a zenészek és a színészek, akikkel a látogatók a területen sétálgatva találkozhatnak és megtekinthetik előadásukat. Az épületben nagyon kedvelik ezt a könnyed hangulatot varázsló programot a vendégeink, biztosan örömmel fogadnák a szabadtéri verzióját is” – vetítette előre Ujváry Tamás.
A zöldkataszter felmérést végző ABZ Drone e tevékenysége mellett pilóta nélküli eszközökhöz köthető oktatással is foglalkozik, valamint azon eszközök értékesítésével és szervizelésével – drón és földi mérőeszközök – amelyekkel egy zöldkataszter rendszer létrehozható.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.