A célzott és hatékony kormányzati lépések hatására az infláció töretlenül alacsony, ennek eredményeként 2023 szeptembere óta, tehát már 9 hónapja folyamatosan nőnek a reálbérek, májusban 10,4 százalékkal emelkedett a fizetések vásárlóereje – állapította meg Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán a legfrissebb kereseti adatokat értékelve.
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári aratás, amelyet érdemben hátráltató körülmény idén nem befolyásolt. A termények tárolásához elegendő a raktárkapacitás, az idei termés nagy része már a tárolókban van – tudatta az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleményében Feldman Zsolt.
A középszintű szóbeli vizsgákkal sikeresen zárult a május-júniusi vizsgaidőszak, több mint 3000 bizottság előtt mintegy 112 000-en tettek érettségi vizsgát – közölte az összesített eredmények alapján az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn.
A munkanap-áthelyezés miatt pénteken az aznapi munkanapra, szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok, és módosul a Volánbusz-járatok menetrendje is – közölte a Mávinform csütörtökön.
Megérkezett az első menetrend szerinti légijárat a kínai Sencsen (Shenzhen) városából Budapestre pénteken, a Hainan Airlines hetente kétszer szállít majd utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.
A résztvevők biztonsága érdekében kiemelt ellenőrzéseket végez Budapest Főváros Kormányhivatala a Sziget fesztivál idején.
Gyorsan növeli jelenlétét a magyarországi újautó-piacon a kínai BYD, a konnektorról tölthető, tisztán elektromos és plug-in hybrid (New Energy Vehicle (NEV) autók világelső gyártója tavaly októberi magyarországi megjelenése után az idén júliusban már a legtöbb eladott autóról számolt be az elektromos járművek (BEV) szegmensében.
Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók versenyében a párizsi olimpián.
A Semmelweis Egyetem (SE) 14 szakterületen került be a világ legjobbjai közé, ezen belül a szív- és érgyógyászat területén a tavalyi eredményéhez képest 12 helyet előre lépve lett 31. a US News Best Global Universities listáján – mondta az egyetem rektora az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Augusztus 22. és 25. között hetedik alkalommal rendezik meg a tihanyi Tranzit Fesztivált, Magyarország legnagyobb közéleti találkozóját közel 100 előadóval, több ezer résztvevővel, ahol minden meghatározó jobboldali, szuverenista közösség képviselteti magát – közölte a Kommentár Alapítvány szerdán.
A Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig terjedő, csaknem öt kilométer hosszú, úgynevezett látványtéren több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai effekt jelenik meg augusztus 20-án; a tűzijáték mellett drónshow és fényfestés is lesz – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.