Harmadik hete kéri számon a kereskedőkön az élelmiszerárstop betartását az ország minden részében a fogyasztóvédelem.
Május 1-jétől ingyenesen elérhető az interneten az M3 csatorna, a nézők így akkor nézhetik azt a műsort, amelyikhez kedvük van, amikor idejük van rá - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap archívumi osztályának vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A Fővárosi Önkormányzat szállással, étkezéssel és logisztikai szervezéssel segíti az Ukrajnából menekült embereket.
Főleg e-mailen és a közösségi oldalakon terjed egy olyan hamis üzenet, amely az OTPdirekt frissítésére szólít fel. A bank arra kéri ügyfeleit, hogy ne dőljenek be a csalóknak, átverésről van szó.
A 3-as metróvonal felújítása miatt márciusban néhány hétvégi, illetve munkaszüneti napon a megszokottól eltérően közlekednek a metró szerelvényei és a pótlóbuszok - közölte a Budapesti Közlekedési központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Ismét megtartja Retro Véradás elnevezésű programját szeptember 7-én az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ); az immár hagyományosnak számító rendezvényre országszerte hat helyszínen várják a véradókat.
Mindenre kiterjedő segítséget nyújt Magyarország az orosz-ukrán háború elől menekülőknek, senki nem marad segítség nélkül – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pénteken az M1-en.
Egyhetes összehangolt rendőrségi közúti ellenőrzés kezdődött hétfőn Magyarországon.
Rendkívüli nyitva tartás lesz az önkormányzati választás hétvégéjén a kormányablakokban, okmányirodákban – közölte Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár szerdán az MTI-vel.
Az Országgyűlés Novák Katalint választotta köztársasági elnökké.