Az iparűzési adó és az adóelőleg elszámolási rendje, az iparűzési adó bevallásának és az adófizetés speciális esetei, valamint az idegenforgalmi adó bevallásának határidejei.
{nomultithumb}
Eddig hatan tettek feljelentést Budapesten, a zuglói rendőrkapitányságon amiatt, hogy ismeretlenek megcsapolták a bankszámlájukat. Mind a hat esetben nyomozást rendeltek el – közölte a hvg.hu-val szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Továbbra sem tudni, pontosan hány banknál, hány károsult lehet. Nincs hír arról sem, jóváírták-e már valakinek a számláján az ellopott pénzt.
Havi párszáz, akár ezer forinttal is drágíthatja a kormány új adóterve a pénzügyi szolgáltatásokat, de az új adó sem a bankoknak sem a lakosságnak nem jelent majd elviselhetetlen mértékű terheket, miközben a költségvetésnek legalább 100 milliárdot vagy még többet hozhat. Ha az adót a kabinet a kiszivárgott tervek szerint vezeti be, akkor egy könnyen beszedhető és adminisztrálható, illetve nehezen megkerülhető sarcot kapunk a nyakunkba, ami leginkább az áfához fog hasonlítani. A kormány ezzel mentheti meg az egykulcsos adót, illetve kivezetheti a bankadót.
Még áprilisban kihelyezik a 2-es és a 3-as metróvonalon a járművekre és a szolgálati helyekre az úgynevezett menekülőmaszkokat – erősítette meg az Index információját pénteki közleményében a BKV.
Május 10-én szombaton főzőverseny lesz a "Novák Kereskedőudvarban", a XV. kerület, Pázmány Péter u. 29-ben.
A Fővárosi Közgyűlés napirendjét 18 Fidesz-KDNP-s igen szavazat mellett fogadták el. Az ülés kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek meg az április 3-án elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológusról, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyetteséről, aki 2011-ben lett a főváros díszpolgára.
Egy most elkészült kormányzati anyag szerint meg kell fontolni, hogy magasabb vízdíjakkal ösztönözzék az embereket a hatékonyabb vízfelhasználásra. Vége lehet a litereket pazarló vécéöblítésnek, meg kell barátkoznunk a szennyvízzel, és újra kell gondolni azt is, hol tároljuk az árral és az esővel érkező vizet?
Forradalmi változást hozott július elseje a banki ügyfelek körében. Sok bosszúságot okozott idáig, hogy nem lehetett nyomon követni a pénzek útját; a munkaadó például határozottan állította, hogy átutalta a dolgozók bérét, utóbbiak viszont hiába várták esetleg napokig, és nem lehetett tudni, hol akadt el a pénz. Gyakran okozott problémát az is, hogy a hiteladós átutalta a törlesztőrészletét, míg a bank szerint az nem érkezett meg.
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Ecseri úti telepére csak az elmúlt évben 1163 darab „lakótelepi konténerként" is ismert, gurulós tartályt szállítottak be meghibásodás miatt, ám mindössze 622-t tudtak megjavítani, a többi selejtezésre vár. A javításokra a cég tavaly 44 millió 721 ezer 307 forintot költött, pedig ezt a konténermennyiséget már 37 millió forintért újonnan is meg lehetne venni. A legutóbbi, 2007-es beszerzés idején legalábbis 59 249 forintos darabáron jutott hozzá a cég az ugyanilyen, 1100 literes kukákhoz.
Csatlakozzon az önkéntesekhez most szombaton!
Tisztítsuk meg együtt a Páskom park melletti ligetet!
Környezetünk megóvása közös felelősségünk, várjuk a MAVIR programjára!
Ha többet is szeretne megtudni rólunk, látogassa meg honlapunkat: www.mavir.hu
Csütörtökre virradóra összesen 12 millió forint értékű kárt okoztak a BKV-nak és a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) a tolvajok. A 8-as HÉV és a 61-es villamos egy-egy szakaszáról tulajdonítottak el több mint egy kilométernyi betáplálási kábelt. Ilyen nagy mennyiségű kábelt nem lehet észrevétlenül elvinni és eladni!