Régóta gondolkodtam, hogy írni kellene erről a témáról, most kérdést is kaptam erről, ezért végre nem halogatom tovább.
A mai okostelefonok világában nagyon frusztráló tud lenni, hogy hiába van nálunk okos készülék, ha internet hiányában szinte semmit nem tudunk vele kezdeni. Se a térkép nem jön be, se az időjárás-előrejelzés, se a vasúti menetrend, se a tévé műsor és még hosszan lehetne sorolni az internettől függő alkalmazásokat.
Az idén összesen egymilliárd forint jut a magyarság számára kiemelkedően fontos helyi, megyei, valamint nemzeti értékek, köztük a hungarikumok megóvására - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) főosztályvezetője, a Hungarikum Bizottság titkára Budapesten, a Hungarikum Sajtóklub háttérbeszélgetésén.
A bankolási költségeink eddig is igen komoly összeget emésztettek fel, ez tovább nőtt a tranzakciós adó januári bevezetésével. Mivel a bankok különféleképpen hárították át az új adót, jelentős átrendeződés indult be a piacon.
Újabb fantasztikus lehetőség landolt a postaládámban, a GlobAllShare ajánlata, ami nem kevesebbet állít, mint részesei, sőt egyenesen részvényesei lehetünk “a jövő legnagyobb korlátozások nélküli közösségi oldalának”.
Az egyik ügyfelem kiköltözik Kanadába, ezért komolyabb összeget kell kanadai dollárra váltania.
A színpad mellett a filmvásznon is egyre gyakrabban találkozhatunk Lengyel Tamással, aki a nyári időszakban forgatja a Fapad című sorozatot. A Vígszínház művészével a színház és a film viszonyáról beszélgettünk. A fidelio.hu interjúja.
Az alapvető jogok biztosa, Szabó Máté indítványozza az Alkotmánybíróságnál az adózás rendjéről szóló törvény azon szövegrészének megsemmisítését, amely szerint az adóhatóság kezdeményezése alapján a hitelintézet végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni a nála vezetett bankszámlán lévő pénzösszeg behajtását. Ezt az ombudsmani hivatal tette közzé.
Alig több, mint húszezer lakást adtak el, és vettek tavaly Budapesten; egy átlagos fővárosi lakás ára pedig 13,2 millió forint volt – ez derül ki az Otthontérkép legfrissebb lakáspiaci elemzéséből.