Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután északkeleten, és a Dunántúl északi felén már lehetnek napos időszakok – írja a HungaroMet.
Józsefvárosi közterület-felügyelőket kérdezünk azokról a vidám vagy éppen drámai helyzetekről, amiket munka közben, az utcán átéltek. Gottlieb László válaszolt nekünk.
Második alkalommal rendezik meg az Eötvös10-ben a Roma Hősök – Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely május 7–11. között már hetedszer bizonyítja, hogy a roma színháznak és...
A katolikus egyház hívei világszerte örömmel fogadták a hírt, miszerint megválasztották a Vatikán új államfőjét, Szent Péter 267. utódját. Vatikán új államfője XIV. Leó néven fog...
Kerek szülinapot ünnepelt a Free! gluténmentes pékség a Fény utcában. Pontosan tíz évvel ezelőtt nyitották meg apró boltjuk ajtaját, és azóta sok minden történt.
A közös célért munkálkodást tartja munkája sikerének Bodor Eszter, a Kosztolányi Dezső Gimnázium igazgatója. A nemrég Virág Benedek-díjban részesült pedagógus elismerését Böröcz...
Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!
Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
BAKA DOROTTYA " SZÍNARANY" címmel kortárs művészeti kiállítás nyílik február 3 .-án hétfőn 18:00 órai kezdettel a Moha Házban . A megnyitóra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés ingyenes.
A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.
Fontos, hogy a hat alapvető élelmiszer mellett továbbiakat is bevonjanak a hatósági áras termékek körébe, mert a jelenlegi helyzetben ez nagy segítség a háztartásoknak – idézték fel Orbán Viktor miniszterelnök szavait az M1 műsorában.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok