Még több hír Észak-Pestről

Június 21-től július 27-ig szünetel a vasúti közlekedés a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest között is, pályakarbantartás miatt. A munkálatokat a MÁV a nyári vakációhoz időzítette, amikor...
Ahogy megérkezik a nyári forróság, nemcsak a hőmérő higanyszála kúszik egyre magasabbra, hanem az autók meghibásodásának kockázata is. A meleg időjárás különösen nagy terhelést ró a járművekre,...
Zugló súlyos öröksége a Bosnyák téri beruházás, amelyet a kormány erőltetett ránk, de nekünk kell megoldást találnunk az általa okozott problémákra. Javaslatomra határidőt szabunk a tárgyalásoknak...
Idén is oklevéllel ismerte el önkormányzatunk annak a 167 általános és középiskolás diáknak a teljesítményét, aki kiemelkedő sikert ért el kerületi versenyen a 2024-2025-ös tanévben. Az őket...
Az újpesti Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont ÖKO napokat rendez a Lóverseny téri Közösségi Házban június 11-én és 12-én, a környezetvédelmi világnap alkalmából. A programra óvodásokat és...
Tisztelt Gazdasági Szereplő! Budapest Főváros XV. Kerületi Polgármesteri Hivatal, mint ajánlatkérő "Kémiai földgépes szúnyogirtás beszerzése" tárgyú beszerzési eljárást kíván lefolytatni az alábbiak...
Az elmúlt években már Újpesten is előforduló varjútámadások kapcsán beszélgettünk a Magyar Madártani Egyesület szóvivőjével, a Madártávlat magazin főszerkesztőjével, Orbán Zoltánnal. Ő hasznos...
Május 22-én ünnepeljük a magyar természet napját, a nemzetközi biodiverzitás napjával együtt. A magyar természet napjának célja az, hogy felhívja a figyelmet hazánk páratlan természeti értékeire,...
Idén június 15-től június 29-ig tart a lomtalanításra a XV. kerületben.
Ma és holnap, azaz május 20-21-én Budapesten kerül megrendezésre a Türk Államok Szervezetének Informális Csúcstalálkozója. A delegációk érkezése miatt május 22-ig jelentős forgalomkorlátozásokra...
Májusban zárult a Fenntartható Városok Akadémia tavaszi szemesztere, amelyen Újpest Önkormányzata is képviseltette magát. A 12 foglalkozásból álló képzésen Szecsődi Tamás alpolgármester és Modroczky...
Megújult Újpest első közösségi kertje, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át kedd délután. A helyben élők közül a pályázaton nyertes jelentkezők most vehették birtokba saját magaságyásaikat,...
A Régi Idők Gyereknapja idén is egy igazi időutazásra hívja a családokat, ahol egész nap a múlt hangulatát idéző szórakoztató programok és színvonalas koncertek gondoskodnak a jó hangulatról. Az...
„Lila szívvel a zöld Újpestért” – fogalmazta meg már többször a Zöld Újpest Koncepciót megvalósító és menedzselő dr. Trippon Norbert polgármester, akinek kezdeményezésére elindított Vadvirágos...
A katolikus egyház hívei világszerte örömmel fogadták a hírt, miszerint megválasztották a Vatikán új államfőjét, Szent Péter 267. utódját. Vatikán új államfője XIV. Leó néven fog a pápai trónra ülni.
Nagyon sokat jöttünk össze az idei majálisra, ahol kiváló időben számtalan programban vehettünk részt.
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! – írta Nagy Márton...
Újpesten idén is májusfát állítottak a Városháza mellett, a tavasz örömének közös ünnepléseként. Május elseje nemcsak a munka ünnepe, hanem a természet ébredésének és megújulásának napja is,...

Még több hír Kelet-Pestről

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy lakossági jelzéseket követően a képviselő-testület bekérte a Fővárosi Vízművek kerületünkre vonatkozó vízminőség-vizsgálati eredményeit.
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat pályázatot hirdet a XVI. kerület közigazgatási területén élők számára.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Önkormányzat megrendelésére Rákosmente közterületein permetezést végzünk a vadgesztenyefák károsítói ellen.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025. április 21-e és 27-e között az alábbi időpontok között tervezünk pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú (13R/31L jelzésű) futópályáján,...
A Kelet-Pest megyei Kft. tájékoztatása értelmében előreláthatólag április 22. (kedd) napjától április 30. (szerda) napjáig villamos hálózat kertészeti, erdészeti jellegű karbantartását végzik a...
Rákosmente Önkormányzata hosszú évek óta harcol azért – jogi eljárásokban való részvétellel vagy támogatással -, hogy minél kevesebb zajterhelés érje a
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025. március 11-én 12:00 és 17:30 között filmforgatásra kerül sor a Helikopter lakóparkban a Heli ABC környékén.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy hamarosan megkezdődik a tavaszi nyesedékgyűjtés, az immár háromhetes akció 2025. március 17. (hétfő) napjától április 6. (vasárnap) napjáig tart.
Tavalyi évben váratlanul magas volt a csípések száma a szúnyoggyérítések ellenére is. A szomszédos XVI. kerületben is hasonló volt a helyzet, ezért idén összehangoljuk a szúnyoggyérítéseinket.
A hivatalos átadón jelen volt Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere, dr. Füzesi Péter és dr. Bakos András, kerületünk alpolgármesterei, dr. Fajta György Ádám, az OMSZ ügyeleti operatív vezetője,...
A kedvezményezett neve: Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat.
A Magyar Posta tájékoztatása szerint postapartnerség keretén belül december 3-án újranyitják a 1165 Budapest, Mészáros József utca 33. szám alatt található postaépületet az ügyfelek számára.
A XVI. kerület elődtelepülésein zsidó közösségek is éltek. A helytörténész dolga emlékezni és emlékeztetni, különösen olyan történelmi évforduló közeledtének alkalmából, amelyről szervezett helyi...

A címlapról

Karácsony Gergely főpolgármester szerint működésképtelenné válhat...
Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára...
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén keddi...
A kormány hétfőtől lehetővé teszi, hogy az Ukrajna EU-tagságáról...
Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken...
Vége a vágányzárnak a Budapestről a Balaton déli partjára futó...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.