A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor lelkésszel, aki élő megvilágításba helyezi az ünnepet.
Hagyományos és prémium termékeket is árul a Mátyás Pékség, ami most új helyen nyitott pékséget – és itt már bruncholni is lehet.
A nehezebb időkben különösen fontos, hogy senki ne maradjon segítség nélkül – legyen szó lakhatásról, gyermeknevelésről vagy az időskor kihívásairól.
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A Kelet-Pest megyei Kft. tájékoztatása értelmében előreláthatólag április 22. (kedd) napjától április 30. (szerda) napjáig villamos hálózat kertészeti, erdészeti jellegű...
Rákosmente Önkormányzata hosszú évek óta harcol azért – jogi eljárásokban való részvétellel vagy támogatással -, hogy minél kevesebb zajterhelés érje a
Szombat Éva fotóművész „A Rostás család” című kiállítása nyílt meg csütörtökön a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. A romák világnapjához (április 8.) is kapcsolódó kiállítás...

hirdetés
gastrobot

Programok, események

13 énekes, 17 táncos, 10 zenész, 2 artista és egy 8 fős kórus, vagyis összesen 50 előadó lép majd fel április 17-én az MVM Dome...
2014 tavaszán az ELTE BTK Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszéke és Vallástudomány Programja „Az Írás arcai: fejezetek a...
Az ELTE Vitaklub következő közéleti estjét 2014. március 10-én rendezik az ÁJK-n. A vita tételmondata: A Ház szerint a múlttal...
A Gestapo Magyarországon című előadásában Szita Szabolcs professzor a német Titkos Államrendőrség magyarországi tevékenységét...

Hírek Budáról...

Ez nem csak egy piknik – ez a lakótelepi közösségek ünnepe. A Miutcánk és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közös szervezésében...
A gyerekek visszajelzései jelentik a legnagyobb elismerést Sapszon Borbála, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola pedagógusának,...
A PesthidegkútON elnevezésű beszélgetéssorozat, amelyben Őrsi Gergely polgármester beszélget a városrész egy-egy közismert...
Már lehet jelentkezni az Erődtér nyári táboraiba! Az idei nyáron is várják a II. kerületben lakó vagy II. kerületi iskolában...

...és Pestről

Hagyományos és prémium termékeket is árul a Mátyás Pékség, ami most új helyen nyitott pékséget – és itt már bruncholni is lehet.
A nehezebb időkben különösen fontos, hogy senki ne maradjon segítség nélkül – legyen szó lakhatásról, gyermeknevelésről vagy az...
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A Kelet-Pest megyei Kft. tájékoztatása értelmében előreláthatólag április 22. (kedd) napjától április 30. (szerda) napjáig...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.
BAKA DOROTTYA " SZÍNARANY" címmel kortárs művészeti kiállítás nyílik február 3 .-án hétfőn 18:00 órai kezdettel a Moha Házban . A megnyitóra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés ingyenes.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.
Az egész úgy kezdődött, hogy hamburgerre fájt a fogam. Olyanra, ami nagy. Olyanra, ami laktató. Olyanra, ami gazdaságos.

játszótér

  • Kellemes és hasznos: ez a Tarzan Park

    Továbbra is várja látogatóit az ország egyik legnagyobb szabadtéri játszótere.

  • A belvárosiaké a Hild téri játszótér! Tervezzük újra együtt!

    A belvárosiak közösségével indított kezdeményezésünk sikerének köszönhetően 2021. október 1-jétől a Hild téri játszótér Belváros Önkormányzatának gondos kezelésébe kerül.

  • Elkezdődött az Elza utcai játszótér felújítása

    A Részvételi költségvetés keretében a kerületi lakosok dönthettek arról, hogy milyen újabb fejlesztések jöhessenek létre Budafok-Tétényben. A projekt második körében is rendkívül aktív volt a lakosság, összesen 16 pályázat nyert forrást a meghatározott keretösszegből.

  • Játszani is engedd!

    Játszótérré alakult Terézváros gyereknapra – az Eötvös10-ben ezernyi társasjáték és a JátechTér-kiállítás videójátékai, az utcán pedig spontán felbukkanó ugróiskolák csalogattak mindenkit egy kis szabadon bolondozásra.

  • Korszerű hinták várják a gyerekeket a Diadal úti játszótéren

    Az átadón megjelent Horváth Tamás polgármester és Halász Dezső önkormányzati képviselő.

  • Megújult a játszótér a Harmat utcában

    Ilyen volt az első nap délelőttje a teljesen megújult Harmat utcai játszótéren, a Sportligetben!

  • Működik a vizes játszótér a Tündérkertben

    A Tündérkert tájékoztatása szerint június 20.án üzembe helyezték a molnár-szigeti vizes játszóteret. Mielőtt azonban elindulnátok, érdemes megnézni, hogy mikor és hogyan működik, nehogy potyára menjetek.

  • Speciális játszóteret adtak át Budafokon

    Fogyatékossággal élő gyerekek által is használható, úgynevezett befogadó játszóteret adtak át Budapest XXII. kerületében a Szerencsejáték Zrt. támogatásával szerdán.

  • Új játszótér épült a Lejtő úton

    Vadonatúj játszótér épült a Lejtő út és a Korompai utca sarkán, ahol csúszdás játszóvár, hinta, homokozó és trambulin várja a kicsiket, míg a nagyobbak egy fitneszparkban, street workout eszközökön edzhetnek.

  • Újra lehet csúszdázni a központi játszótéren

    A munkálatok tervek szerint haladtak, november végére megérkeztek az új terepcsúszdák, valamint elkészült az alattuk lévő új gumiburkolat a központi játszótéren – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől, aki Tichy Judittal, a Közpark Kft. munkatársával és Varga Attila alpolgármesterrel „visszaadta” a játszótér ezen részét a kispestieknek hétfő délelőtt.