Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel együttműködve kísérleti pályázatot hirdet saját kerttel nem...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott fejet.
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Az önkormányzati újság havonta jelenik meg és minden hónap közepén saját terjesztésben kapják meg az olvasók.

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és...
Író-olvasó találkozó Lili Ann Daniels írónővel a Hűvösvölgyi Könyvtárban
Lakossági bejelentésre vonultak ki a hegyvidéki közterület-felügyelők a Magas út - Bérclejtő utca - Mókus ösvény közötti...

...és Pestről

Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott...
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

MNB

  • A banki osztalékstop meghosszabbítására szólít fel az MNB

    Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsának döntése alapján a járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt a jegybank felszólítja a hitelintézeteket, hogy 2021. január 1-jéig hosszabbítsák meg az osztalékfizetés felfüggesztését. A bankoknak fel kell készülniük a személyes helyett az esetleges újbóli írásbeli panaszügyintézésre és a jelzáloghitelekhez kötődő igazolások, dokumentumok ilyen befogadására is - jelentette be csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

  • A devizalikviditást növelő nemzetközi védőhálót épített ki az MNB

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt hónapokban olyan nemzetközi védőhálót alakított ki, amelynek segítségével rövid időn belül akár 10 milliárd euróval képes növelni devizalikviditását, így bármelyik részpiacon fellépő feszültségre képes gyors és határozott választ adni a nemzetközi tartalékok biztonságos szintjének megtartása mellett - jelentette be csütörtökön a magyar jegybank.

  • A Magyar Nemzeti Bank azonnali lépéseket tesz a lakosság megsegítésére

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a vállalati adósok megsegítésén túl a lakosság esetében is több intézkedést hozott a koronavírus-járvány miatt várható negatív gazdasági hatások ellensúlyozása érdekében.

  • A monetáris szigorítás lehetőségét vetette fel az MNB alelnöke

    Az alapkamat emelésének lehetőségét már júniusban érdemes lesz mérlegelni, mondta a Reuters hírügynökségnek adott hétfői nyilatkozatában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

  • A szlovák jegybank is felfüggesztette a NOVIS Biztosító termékeinek forgalmazását

    Az MNB után a szlovák nemzeti bank (NBS) is felfüggesztette a pozsonyi székhelyű, Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó NOVIS Biztosító termékeinek értékesítését; az intézkedés a biztosító működésének valamennyi tagállamát érinti - közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

  • A zöld kötvények kibocsátásában segít a növekedési kötvényprogram

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára fontos, hogy minél több intézmény - önkormányzatok, bankok, vállalatok - bocsásson ki klímavédelmi, fenntarthatósági célokat szolgáló zöld kötvényeket, ebben nyújt segítséget a jegybank által tavaly júliusban indított növekedési kötvényprogram - mondta az MNB felügyeleti szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

  • Az államilag támogatott hitelkonstrukciók, és a moratórium támogatják a hitelezést

    Az államilag támogatott hitelkonstrukciók a járványhelyzet idején is támaszt adnak mind a lakossági, mind a vállalati hitelezésnek, emellett a fizetési moratórium, melyben a jogosult vállalati hitelállomány 41 százaléka és a lakossági hitelállomány 57 százaléka vett részt szeptemberben, továbbra is nagymértékben támogatja a hitelállomány fennmaradását - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett felméréséből.

  • Az MNB 50 millió forintra bírságolta a K&H Biztosítót

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, egyebek mellett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási és az életbiztosítási területek problémás állománykezelése, valamint az informatikai biztonsági és a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt, a feltárt problémák a biztosító megbízható működését nem veszélyeztetik.

  • Az MNB 70 millióra büntette a CIG Pannónia Életbiztosítót

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 70 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a CIG Pannónia Életbiztosítóra ügyfél-tájékoztatási, kiszervezési és egyéb hiányosságok miatt - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.

  • Az MNB csatlakozott a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért szervezetéhez

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld programja szakmai és civil szervezetekkel együttműködve törekszik a magyarországi zöld gazdaság finanszírozásának elősegítésére, a klímaváltozáshoz és más környezeti problémához köthető kockázatok csökkentésére; lehetőségeinek további bővítése érdekében a jegybank csatlakozott a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) egyesülethez.