A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és...

...és Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

Zöld Budapest

  • Indul a szavazás a közösségi költségvetésben!

    Már lehet szavazni a közösségi költségvetés 49 továbbjutó ötletére az otlet.budapest.hu oldalon.
  • A Lépték-Terv Tájépítész Iroda nyerte a Városháza Park tervpályázatát

    Az ünnepélyes eredményhirdetést pénteken délelőtt tartották a Főpolgármesteri Hivatal udvarán.

  • Megújult nyitvatartással várja az érdeklődőket a Zöld Budapest Tanácsadó Iroda

    A pénztárcánkat, egészségünket és életminőségünket közvetlenül érintő témákban nyújt segítséget a Zöld Budapest Tanácsadó Iroda.   A RenoPont Energetikai Otthonfelújítási Központ munkatársai a magánlakások és házak energetikai felújításának hatékony, költségkímélő lebonyolításáról nyújtanak teljes körű lakossági tanácsadást a tervezéstől a finanszírozáson át egészen az üzemeltetésig.   A Fővárosi Önkormányzat öko-menedzserei a HungAIRy projekt keretében a helyes fűtési technikák, komposztálás, energiahatékonyság, öko-autóvezetés kérdéseiben állnak rendelkezésre, közreműködnek a települési mobilitási tervek és munkahelyi közlekedési tervek kidolgozásában, és tájékoztatást adnak a levegőminőség javítását célzó hazai és uniós pályázatokról.     Cím: 1052 Budapest, Bárczy István utca 1-3. (A Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodája).     A RenoPont Energetikai Otthonfelújítási Központ nyitvatartása:   Hétfőn, szerdán és csütörtökön​: 9.00-16.00   Előzetes időpontfoglalás tanácsadásra szerda 9.00-12.00-ig tartó időintervallumra lehetséges a https://renopont.hu/idopontfoglalas linken, előzetes regisztrációt követően. Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.     A HungAIRy-Ökomenedzser tanácsadás nyitvatartása:   Hétfő 09:00-17:30 között, időpontfoglalás itt (a választható ügytípusok közül a HungAIRy-Ökomenedzser tanácsadást kell választani)   Kedd 09:00-13:00 (időpontfoglalás nem szükséges)   Szerda 15:00-17:30 (időpontfoglalás nem szükséges)   Csütörtök 13:00-16:30 (időpontfoglalás nem szükséges)   Péntek 09:00-13:30 között, időpontfoglalás itt (a választható ügytípusok közül a HungAIRy-Ökomenedzser tanácsadást kell választani)     Bővebb információ: http://www.hungairy.hu, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.     A LIFE IP HungAIRy (LIFE 17 IPE/000017) projekt az Európai Unió LIFE programjának támogatásával valósul meg.  (budapest.hu) ​
  • Szavazzon!

    Május 17-től megnyílik a szavazás Budapest első, fővárosi szintű részvételi költségvetésének ötleteire. Ha elegendő szavazatot kap Zöld Budapest-kategóriában, akkor az „Andrássy úti fordított Rambla” – kísérleti forgalomcsillapítás elnevezésű ötlet Terézvárosban valósulhat meg.

  • Zöld Budapest Tanácsadó Iroda nyílik a Városházán

    Eddig példa nélküli együttműködésben, újszerű funkcióval nyílt meg kedden a Zöld Budapest Tanácsadó Iroda a Városháza épületében.