A sokszínűséget, a különböző nemzetiségek, nyelvek és kultúrák, no és a hagyományok együttélésének gazdagságát ünnepelték szombat délután az Eötvös10-ben megtartott Nemzetiségi kavalkádon. Az eredetileg idén is a Hunyadi térre tervezett rendezvényt az időjárás kiszámíthatatlansága miatt az E10 színháztermébe helyezték át.

Terézvárosban (is) élő örmény, ruszin, német, szerb, szlovák, bolgár és roma nemzetiségek villantották fel kultúrájuk egy-egy jellegzetes vonását a kavalkád műsorában: énekeltek, zenéltek, táncoltak, akadt, aki főzött is.

A nemzetiségi hacacárét a Bajza Utcai Általános Iskola német nemzetiségi osztályába járó gyerekek hagyományőrző ének- és táncbemutatója nyitotta meg, produkciójukat szlovák és ruszin népdalok, citerazene, örmény menyasszonytánc, interaktív hangszerbemutató, szerb néptánc, bolgár dalcsokor, majd zárásként – a romano gyi, ungriko jilo (cigány lélek, magyar szív) jelmondat jegyében – roma táncház követte.

Temesvári Szilvia alpolgármester megnyitó beszédében egyebek mellett azt emelte ki, mennyire lenyűgözi az a kulturális gazdagság, ami a kerületi nemzetiségeket jellemzi, és ami a kavalkád műsorából is kitűnt. Egy történelmi példával hangsúlyozta, hogy ez a sokszínűség az, ami talán a leginkább megmutatja ma is Magyarország valódi identitását. “Arról, hogy milyen színes volt a történelmi Magyarország nemzetiségi térképe, először 1787-ben, az első népszámlálás alkalmával nyerhettünk bizonyosságot. Bár a polgárosodás, a nemzeti ébredés kora egyre inkább kiélezte a nemzetiségek közötti konfliktusokat, a nemzeti mozgalmaknak köszönhetően közben megindult a népi kultúra gyűjtése, kutatása. Egész Magyarország, így Terézváros identitását, arculatát is formálták az itt élő nemzetiségek, és teszik ezt a mai napig. Ennek élő bizonyítékát láthatjuk ma, amire mindannyian borzasztó büszkék is lehetünk” – fogalmazott Temesvári Szilvia.

Glonczi Judit, a terézvárosi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke szerint ezek az alkalmak arra is jók, hogy ők maguk felelevenítsék az egyre kevésbé élő, de fontos értékként dédelgetett hagyományaikat. “Nemcsak megmutatni szeretnénk ilyenkor, milyen a hagyományos roma kultúra, de – ahogy ma már csak az ünnepeinken – egy délutánra mi is visszamegyünk kicsit cigányba…”

Volt, akinek a saját nemzetiségi identitását egy-egy gyönyörű ruhaköltemény, néhány régen ismert, de évek vagy évtizedek óta nem gyakorolt tánclépés, a kanna hangja, az ékszerkészítéskor használt gyöngyök formája is színei vagy a babos tészta jellegzetes íze adta vissza néhány órára. És adta át olyanoknak, akik színes kuriózumként tekintenek a sajátjuktól eltérő kultúrák hagyományaira.

 

Még több hír a Belvárosból

Hagyományos és prémium termékeket is árul a Mátyás Pékség, ami most új helyen nyitott pékséget – és itt már bruncholni is lehet.
Idén a városi zöld szigetek, oázisok lesznek a rendezvény fókuszában, összesen 42 épület lakói, 19 intézmény dolgozói és 16 kert gondozói csatlakoznak a programhoz.
Élete legalább olyan kalandos, mint művészete – írják az évfordulós rezümék. Tényleg járt Észak-Afrikában, kikötőmunkásként Hamburgban. A 120 éve, 1905. március 29-én született Rejtő Jenő nemcsak...
A Cinka Panna kert hivatalosan 2024 novemberében lett közterület, most pedig az Opre Roma! – Romahét Józsefvárosban rendezvénysorozat keretein belül utcanévtáblát is kapott.
A rendelési idő felében fogadott új betegek között az eddigieknél nagyobb számban lehetnek majd VIII. kerületen kívüli lakosok – több józsefvárosi is kárvallott lehet.
Opre roma! Látható vagy láthatatlan? – A roma identitás és önreprezentáció kihívásai című, pop-up kiállításmegnyitóval egybekötött kerekasztal-beszélgetésen régi kérdésekre, problémákra kaphattunk...
Egy egy éve indult helyi program keretében az önkormányzat támogatásával mára 83 nem magyar anyanyelvű iskolás tanulja a magyar nyelvet idegen nyelvként.
A terézvárosi rendészek éberségének és hatékony intézkedésének köszönhetően sikerült megelőzni a napokban, hogy a Liszt Ferenc tér egyik éttermében kitütött tűz tovább terjedjen, jelentős kárt,...
Ma este újra fellép a Zsírban a rádzsasztáni cigány népzenét játszó Dil Mastana zenekar – egy élmény!
Három polgárőrszervezet van alakulóban Józsefvárosban, az év végére talán mindhárommal találkozhatunk az utcán is.
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata – az elmúlt évek gyakorlata alapján – a lakosság részére VESZÉLYESHULLADÉK-GYŰJTŐ AKCIÓT szervez.
Évek óta szerveznek egészségnapot a Deák Diák iskolában. Az iskola vezetésének törekvése, hogy ráirányítsa a családok figyelmét az egészséges életmód fontosságára. A március végi nagyszabású...
A Dohány utca belső-erzsébetvárosi részén áthaladó trolibuszok útvonalának akadálymentesítéséről.
Április 23-án (szerdán) nem fogad ügyfeleket a terézvárosi polgármesteri hivatal.
Az átfogó akcióban 4 körözött személyt fogtak el. A jegyellenőrök és a rendőrök 8 járat több mint 50 ezer utasát ellenőrizték márciusban – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Budapesti...
Április 8-án, a Nemzetközi Roma Napon Oláh József Pöli helyi képviselő (Közösen Józsefvárosért), egyenlőségi tanácsnok, a Méltóságot a Romáknak mozgalom alapítója mondta el gondolatait a jelenlegi...
Készüljünk együtt a húsvétra – várunk benneteket április 17-én, csütörtökön 16 órától a Klauzál térre!
Tovább tart a zaj, a por – hivatalos a hír, hogy csúszik a bontás a Pázmány Campus beruházáson, tudta meg Rádai Dániel alpolgármester.

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

Terézváros TV