Mester és tanítvány címmel többrészes podcastsorozat indult a Csányi5-ben. A beszélgetések célja a színházrendezői szakma bemutatása, egyben színháztörténeti áttekintés a rendszerváltástól napjainkig.

Az első est egyik sztárvendége Szinetár Miklós, a szakma doyenje, ötvenegy évig maga is tanított. A másik neves vendég, Meczner János huszonhat évig volt a Budapest Bábszínház igazgatója, jelentős szerepe volt abban, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen beindult a bábszínészi és a bábrendezői képzés. A legfiatalabb résztvevő, Léner András a Magyar Színházrendezői Testület képviseletében a beszélgetések szerkesztője.

A kérdező, Veiszer Alinda azt kutatta, létezik-e a mai világban mester-tanítvány kapcsolat. Mást jelent-e mesternek lenni, mint harminc éve? A hatékonyság, a siker hajszolása kiölte-e a színház világából a bensőségességet? A „tanár urak” vezércsillagok-e, vannak-e örökre bevésődő mondatok?

Emlékezetes történetekben Szinetár Miklós járt az élen. Pályáját azonnal „mester pozícióban” kezdte. Mivel az osztály osztályfőnöke a tanév elején elhunyt, fiatal tanársegédként rábízták a zenei osztály vezetését. Növendékei hat-nyolc évvel voltak idősebbek, néha még rá is szóltak: „Miklós, csukd már be az ajtót.” Akkor még voltak igazi mesterek (például Nádasdy Kálmán, a legendás rendező), akik egyszerre voltak barátok és gondoskodó mentorok. Szinetár őket követte, széles skálán oktatott eltérő karakterű művészeket „Tarr Bélától Csonka Piciig.” Nem stílust, hanem szakmát tanított. A rendezői színházat sosem kedvelte. Gyakran idézett mondat: „tíz deka érthetőség többet ér egy kiló művészetnél.” A produkció a szövegből születik, nem instrukciókból.

Léner András szerint a pályán a hiteles tanárok ma is mesterek. Több évtized után is tanár úrnak szólítja őket, a kötés egy életen át megmarad. Mestert nem lehet kinevezni.

Utódot is ritkán lehet tervezetten „nevelni.” A kísérletek (voltak ilyenek) általában nem sikeresek. A bábszínházban azonban összejött. 2020-ban Meczner János sikeresen adta át a stafétát az új igazgatónak.

Az est kérdésére a válasz szomorkás: hajszásabb a világ. Csak a hatékonyság és a pénz számít. Az idők nem kedveznek a mester-tanítvány kapcsolatnak. Hogy így van-e, a sorozat további részeiből majd kiderül. A tervek szerint új szereplőkkel három folytatás várható.

(A podcast Erzsébetváros Önkormányzata Értéktár Bizottságával együttműködésben jött létre.)

Még több hír a Belvárosból

Amellett, hogy a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője, tavaly októbertől Sátly Balázs Józsefváros egyik alpolgármestere is. A rábízott három fő terület a kerület költségvetésének...
Mester és tanítvány címmel többrészes podcastsorozat indult a Csányi5-ben. A beszélgetések célja a színházrendezői szakma bemutatása, egyben színháztörténeti áttekintés a rendszerváltástól napjainkig.
Az új év első képviselő-testületi ülésén a legnagyobb vita arról a Dohány u. 10. és a Síp utca 8-10. közötti telken tervezett nagyszabású építkezésről szólt, amelyhez a napokban vonulnak fel az...
Belváros-Lipótváros Önkormányzata találkozót hirdet „Dalok és mesék az Üveghegyen innen és túlról” címmel népmesemondók és népdalénekesek részére két kategóriában.
Az elvárt tempónak megfelelően épül ki a Józsefvárosi Lakásügynökség ügyfélköre. A már meglévő tapasztalatok alapján változtatnák meg a pályázati szabályzatot, hogy többeknek legyen lehetőségük...
Egyéni felelősség-e a lakhatás biztosítása? Kötelessége-e az önkormányzatnak, hogy minden rászorulónak korlátlan ideig biztosítson bérlakást? Ezek a kérdések nem egy szakértői beszélgetésen vagy...
Havi 20 ezer forint járhat fél éven át. A főváros meghirdette a 2024/2025-ös tanévre szóló ösztöndíjpályázatát tehetséges roma tanulóknak.
Január végén elkezdődnek a Kiss József utca Rákóczi út és Szilágyi utca közötti szakaszának fásítási munkálatai. A munkálatok várhatóan április közepéig tartanak majd. Módosul a parkolás.
Jelentős változás előtt áll a magyar közigazgatás: január 16-tól az Ügyfélkapu szolgáltatás átáll egy biztonságosabb belépési rendszerre. Az állampolgároknak két lehetőségük lesz: választhatják az...
Kevés romantikusabb dolgot tudok elképzelni, mint kézen fogva korcsolyázni a hóesésben. Hó az egyelőre nem lesz, de jégpálya még van. Szóval aki randihelyszínt keres vagy családi programban...
A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk,...
Hány fát ültetett tavaly a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ, és mik az idei tervek?
A Milestone Intézet a 2025-2026-os tanévre megnyitja a jelentkezést a Bridge-ösztöndíjára, amelyre olyan tehetségek jelentkezését várjuk, akik roma származásukból vagy szociális helyzetükből adódóan...
A Zsidó Művészeti Napok szervezésében az Akácfa utcai Mazel Tov házban nyitotta meg előadássorozatát a Balagan Irodalmi Szalon. A rendezvényeket Erzsébetváros Önkormányzata támogatja, a jelenlegi...
A II. János Pál pápa téri Erkel Színház üzemeltetését átadta a Magyar Állami Operaház. Sajtóértesülések szerint az új zenés-táncos teátrumot Cseke Péter és Szente Vajk vezetik majd.
A Budapesti Közlekedési Központ több jegy- és bérlettípust is kivezet. Egyszerűsödik a kínálat, de változások vannak a MOL Bubinál is.
Innentől indul az az 1-1,5 hónapos időszak, ami alatt a budapesti 5-600 ezer fából először utcalakó, majd tüzelőanyag lesz.
Az utóbbi napok télies, ködös, olykor havas, nemritkán 0 fok alatti hőmérsékletét esővel, széllel érkezve hétfőn felváltja egy jóval melegebb időjárás. A télikabátok egy időre a háttérbe szorulnak,...

A címlapról

Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el...
Borult, párás, helyenként ködös idő várható, kisebb csapadékkal. Az...
Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A TikTok betiltása az Egyesült Államokban jelentős gazdasági hatásokat válthatna ki, amelyek több területet is érintenek.
Sajnos a jobboldali kormány is eljutott arra az alacsony szintre, amit a baloldali kormányzás során mág megtapasztaltunk: ember helyett már csak adóalanynak érezzük magunkat...
Magyarországon a Digitális Állampolgárság Program bevezetésével új lehetőségek nyíltak az állampolgári ügyintézés terén.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.