A részvételi költségvetésen nyert a Madárbarát Józsefváros ötlete, így a kerületben hét helyszínen helyeztek el madárodúkat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai támogatásával 2023-tól. A Golgota téren néztük meg Sarlós Dávid programvezetővel, hogyan költenek madaraink.
Az odúk ellenőrzése nemcsak szakmai munka lehet, hanem kisebb közösségi élmény is, így jártuk be a minap tucatnyian a teret, megnézve, mi az ábra a tíz kitett faodúval. Attól pedig, hogy Sarlós Dávid szakszerűen egy nagy kampóval úgy általában három-négy méterről leszedett pár percre egy-egy „kisházat”, azzal nem riasztotta el a madarakat a fészkelési-költési időszakban – mert amelyikük a nyolcban él,
nyilván élt át már stresszesebb dolgokat is.
Azt is megtudtuk, a madarakat azért sem zavarja, ha az ember hozzáér a fészkükhöz, mert gyenge a szaglásuk. Kivéve a galambokét, sőt a postagalambok tájékozódásánál is igen fontos – pedig mindeddig úgy hittem, valami természetes radarjuk van (avagy ma is tanultam valamit).
Ráadásul a legtöbb parkunkban nyilván van játszótér is, most is gyerekzsivajtól volt hangos, és ami különösen egyedivé, sőt aranyossá tette az odúellenőrzést, az a féltucatnyi pici, két-három éves gyermek jelenléte volt, akik egy órán át hűen követték vezetőnket, és olyan lelkesek és kíváncsiak voltak, amikor lekerült az odú teteje, mintha húsvétkor keresnék a tojást, az ajándékokat a kertben.
Lukács György filozófus mondotta bő száz éve, hogy kétféle ember van: az egyik a természetből él (itt a mezőgazdaságban dolgozókra gondolt), és a másik, aki a természetért – itt főleg magukra gondolt, akik már akkortájt előszeretettel jártak ki a fővároson kívülre piknikezni, túrázni. Jómagam is paraszti-falusi közegből származom, így különösebb igényem és érdeklődésem sem volt, hogy még pluszban túrázgassak, elég volt a kapálás, a disznók etetése… Ám hogy bő három évtizede főleg a nyolcban élek, és különösen a klímaváltozás miatt, lassan én is elkezdek a természetért élni, de legalábbis aggódni.
A XIX. században nagy lendületet vett ornitológia sem igen érdekel – ne feledjük, a madarak viselkedését már az ókorban figyelték, főleg jóslás céljából, amolyan égi jelet tulajdonítottak –, és ugyebár a modern technika (gyűrűzés, rádiós jeladók, műholdak stb.) révén pontosan követni lehet ma az egyedek vagy populációk mozgását, vagy akár a számukat. Mégis, egy falusi barátom megmutatta, milyen madárlest épített ki fotózás céljára: a les maga leginkább egy jól álcázott bunker, és egy kis tavat is kialakított a kertben, hogy odavonzza a madarakat. A madárlesnek pedig nyugtató hatása is van, kb. akár mint a horgászatnak, órákon át csendben kell és lehet ülni és csak figyelni, egy-egy „kapás”, avagy szép természetfotó pedig nem hogy kárpótol, hanem élményt nyújt.
A tíz odúból csak kettőben találtunk tojást, mind a két esetben seregélyekét – a tojások akárha drágakövek lennének, illetve halvány (zöldes)kékek. A többiben pedig csak fészkek, avagy kezdemények voltak, vagy már talán ki is repültek a fiókák – nem véletlenül láttunk úgy pár hetes cinegéket a földön ugrálni, akárha
ők is a játszótér gyermeklátogatói lennének.
Amúgy több, azaz A-B-C-D típusú odúk vannak, így például a B-ben telepedhet meg a széncinege, a kékcinege, a barátcinege (utóbbi kettőnek az A is tökéletes), illetve a mezei és a házi veréb. Ezeknek kisebb is a bejárati „ajtajuk”, vagyis a lyukuk, ami azért is fontos, mert a cinegék és a harkályok (különösen a nagy fakopáncs közt) nagy a versengés az odúkért, utóbbiak a nagyobb fákba vájnak, ahol költenek, aztán ha ez megtörtént, a cinegék költöznek be az ingyenesnek vélt albérletbe. Ám akad, hogy a harkály visszatér, és megöli a fiókákat is, illetve szétveri a tojásokat – annál is inkább, mert konkrétan élelmet keres, és ebbe sajnálatosan beletartoznak más madarak tojásai, illetve fiókái is.
Az evolúció viszont működik, így a seregélyek – avagy a legtöbb fajta – alkalmazkodik a beépített környezethez, a betonhoz, a fény- és zajszennyezéshez, ebben különösen jók a kerületünkben is jelen lévő szarkák és dolmányos varjúk, na meg a galambok, különösen a parlagi. Ezen kívül a VIII. kerületben még akad némi házi veréb, akik tipikus városi madaraknak számítanak, a seregélyeket már említettük, és szerencsénkre hajnalban még én is arra ébredek tavasszal, hogy a belső udvarban alighanem fekete rigók trilláznak – bár kiemelném, sem ornitológus, sem madár nem vagyok.
A klímaváltozás pedig, mint említettük volt, nemcsak nekünk tesz be, de megzavarja a madarak természetes életritmusát is, például a költöző madarakét (és ne csak a fecskékre és a gólyákra gondoljunk, amelyekből egyre kevesebb téved nagyvárosi területre, hanem az örvösgalambra is, amely a mediterrániumba vonul vissza). Emlékezzünk csak vissza a tavaly márciusi 30 fokokra, pedig a madarak mifelénk leginkább májusban költenek, de ez így idővel korábbra húzódhat.
A helyzet azonban még menthető valamelyest, így ezzel a programmal is (az MME-nek persze ezen kívül számos programja, projektje él, lásd ezen az oldalon), relatíve meglepően sok madárfaj fordul meg a kerületben. A fészkelő helyek eltűnését kompenzálhatják a kitett odúk, mert mostanság a felújításoknál gyakran eltűnnek a tető alatti rések, ahová korábban a verebek vagy a sarlósfecskék fészkeltek.
Az idei tavasz, illetve a május ugyanakkor végre normális, értékelt végül Sarlós Dávid. Így mi is egy késő délutáni órára a kellemesen napfényes Golgota téren belemerülhettünk egy kicsit a városi természetbe, konstatálván, hogy idén legalább a madarainknak nem lett rosszabb, még ha minket a politikum madárnak is néz.
