Szeretettel várjuk a kerületi gyerekeket az önkormányzati gyereknapon, május 30-án a Teleki téren délelőtt 10 órától.

Facebook-esemény: 

Programok:

10:00 - 11:00 Gyermeknapi improvizációs meseelőadás

Improvizált mese, rögtönzött szereplők és helyzetek, váratlan fordulatok, tanulság, boldog vég! Improvizált előadásunkon - melynek szerves része, folyamatos alakítója, formálója a nézői ötlet - minden ott és akkor születik meg majd a színpadon. Egy szó, egy érzelem, egy gesztus, egy rajz, egy tárgy, mind-mind a mesénket építi! Közös mesét, melyet nézők és játszók együtt hoznak létre. Megismertetve ezáltal mindenkit a közös alkotás élményével!Játszók: Horváth Lilla Melinda, Bognár Anna, Böröndi Bence, Horváth-Töreki Gergely

11:30 - 12:30 Játszótéri rokkendroll - Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar gyereknapi koncertjeAz újratalálkozás örömére mesevilágba bújó koncertre hívunk minden gyereket és gyerek-lelkű felnőttet, ahol megelevenedik a történet a zene és persze a gyerekek segítségével. A dalok, hangok, hangszerek mind a mese szereplőivé válnak, akiknek kalandjait a gyerekek is alakíthatják ötleteikkel. Gyerekdalok és kortárs költők megzenésített versei kísérnek minket utunkon, aminek a végére reméljük új zenekari tagokat is találunk a gyerekek körében. Előadók: Kárász Eszter (ének, ukulele)Bata István (gitár)Clemente Gábor (ütőhangszerek)Nemes Janó (basszusklarinét)Veér Csongor (hegedű)„Dallamok, versek, bábok, buborékok, ukulele, gitár, bőgő, furulya, dob, derbuka és társai pörögnek ezerrel. Kárász Eszter játszik, táncol, énekel, hadonász, varázsol, miközben viccesen és kedvesen vagy szomorkásan csengnek-pengnek a népdalok, a Csukások, Weöresek és Varró Danik. Jó kis koktél, dupla buborékkal, alkoholmentesen.” (Lackfi János) 

13:00 - 13:45 Bartha Tóni Bábszínháza: Paprika Jancsi

Paprika Jancsi, a régi vásári bábjátékok elfelejtett hőse kel életre egy új történetben, melynek főszereplője a hírhedt bakonyi betyár, Sisa Pista és egy titkos helyre rejtett kincs. 

Délután: "Leszel a párom? Épületek és növények a Palotanegyedben" - séta kifejezetten gyerekeknek és szüleiknek 

Tavasz van. Ugye, te is érzed? És vajon látod is? Akár hiszed, akár nem, még a belváros legbelsejében is meglesheted, ahogy új erőre kap a természet. Egyórás sétánkon csodaszép épületek között járva kertekbe nézünk be, hogy felfedezzük együtt az előbújó leveleket, az égig érő fákat, a falakra felkúszó vagy éppen a földet beborító növényeket. Mesélünk arról, hogy kerülnek egyáltalán fák és virágok a városba, hogy melyik udvarba milyen növény illik, és hogy a házak egykori, gazdag vagy éppen szegényebb lakói hogyan használták a zöld kerteket.A résztvevők maximális létszáma: 25 fő, szülőkkel.Életkor: 7-12 éveseknek ajánlott.

Részletek és regisztráció: Hamarosan! 

A járványhelyzet alakulásának fényében a programváltozás jogát fenntartjuk. Kérjük, kövessék Facebook-oldalunkat a friss hírekért!

Forrás: jozsefvaros.hu

Még több hír a Belvárosból

Hagyományos és prémium termékeket is árul a Mátyás Pékség, ami most új helyen nyitott pékséget – és itt már bruncholni is lehet.
Idén a városi zöld szigetek, oázisok lesznek a rendezvény fókuszában, összesen 42 épület lakói, 19 intézmény dolgozói és 16 kert gondozói csatlakoznak a programhoz.
Élete legalább olyan kalandos, mint művészete – írják az évfordulós rezümék. Tényleg járt Észak-Afrikában, kikötőmunkásként Hamburgban. A 120 éve, 1905. március 29-én született Rejtő Jenő nemcsak...
A Cinka Panna kert hivatalosan 2024 novemberében lett közterület, most pedig az Opre Roma! – Romahét Józsefvárosban rendezvénysorozat keretein belül utcanévtáblát is kapott.
A rendelési idő felében fogadott új betegek között az eddigieknél nagyobb számban lehetnek majd VIII. kerületen kívüli lakosok – több józsefvárosi is kárvallott lehet.
Opre roma! Látható vagy láthatatlan? – A roma identitás és önreprezentáció kihívásai című, pop-up kiállításmegnyitóval egybekötött kerekasztal-beszélgetésen régi kérdésekre, problémákra kaphattunk...
Egy egy éve indult helyi program keretében az önkormányzat támogatásával mára 83 nem magyar anyanyelvű iskolás tanulja a magyar nyelvet idegen nyelvként.
A terézvárosi rendészek éberségének és hatékony intézkedésének köszönhetően sikerült megelőzni a napokban, hogy a Liszt Ferenc tér egyik éttermében kitütött tűz tovább terjedjen, jelentős kárt,...
Ma este újra fellép a Zsírban a rádzsasztáni cigány népzenét játszó Dil Mastana zenekar – egy élmény!
Három polgárőrszervezet van alakulóban Józsefvárosban, az év végére talán mindhárommal találkozhatunk az utcán is.
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata – az elmúlt évek gyakorlata alapján – a lakosság részére VESZÉLYESHULLADÉK-GYŰJTŐ AKCIÓT szervez.
Évek óta szerveznek egészségnapot a Deák Diák iskolában. Az iskola vezetésének törekvése, hogy ráirányítsa a családok figyelmét az egészséges életmód fontosságára. A március végi nagyszabású...
A Dohány utca belső-erzsébetvárosi részén áthaladó trolibuszok útvonalának akadálymentesítéséről.
Április 23-án (szerdán) nem fogad ügyfeleket a terézvárosi polgármesteri hivatal.
Az átfogó akcióban 4 körözött személyt fogtak el. A jegyellenőrök és a rendőrök 8 járat több mint 50 ezer utasát ellenőrizték márciusban – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Budapesti...
Április 8-án, a Nemzetközi Roma Napon Oláh József Pöli helyi képviselő (Közösen Józsefvárosért), egyenlőségi tanácsnok, a Méltóságot a Romáknak mozgalom alapítója mondta el gondolatait a jelenlegi...
Készüljünk együtt a húsvétra – várunk benneteket április 17-én, csütörtökön 16 órától a Klauzál térre!
Tovább tart a zaj, a por – hivatalos a hír, hogy csúszik a bontás a Pázmány Campus beruházáson, tudta meg Rádai Dániel alpolgármester.

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.