Miben különböznek a női és férfi szerepek a roma családoknál, mint a nem romáknál? Vagy szerintük is a nőnek a konyhában a helye? Csakúgy, ahogy a magyar társadalom sugallja. Balogh Adrienn cikke.
A családom és a rokonaim révén már kiskoromban megismerhettem, hogy roma lányként nem élhetem ugyanazt az életet, mint a barátnőim – akik történetesen nem voltak romák. Kamaszkoromban megkérdőjeleztem ezt és vitatkoztam édesanyámmal, hogy miben különbözök a többi lánytól az osztályban, és bár megengedett nekem egy-két dolgot, de korántsem annyit, mint a kortársaim szülei. Mindezt azért, mert cigánynak születtem.
Felnőtt fejjel látom, hogy a kultúránk mondatta annak idején édesanyámmal, hogy „nem mehetsz a strandra a többiekkel!”. Bár ez ártatlan nyári kikapcsolódásnak tűnik, de 13-14 évesen, amikor már nőies egy lány,
szülői felügyelet nélkül nem illik strandra járni.
Mert a többi cigány ember azt gondolhatja, nem kap tisztességes nevelést, aki a családja nélkül elmegy a strandra és „mutogatja magát”.
A roma közösségek döntő többségét tradicionális, konzervatív társadalomszervezési elvek hatják át. Ezek kivetüléseit láthatjuk a nemi szerepek leosztásánál, vagy a gyereknevelésnél történő morális értékátadás folyamatánál.
Talán erősnek hangzik ez, és szinte látom, hogy a nem roma olvasók ráncolják a homlokukat, míg a roma társaim mosolyogva bólogatnak, mert megértik, mert átélték, mert ismerik a jelenséget, és bár butaságnak tűnik az egész, emögött komplex jelenség áll.
„A nagyszüleinknél az volt – meséli a borsod megyei cigány asszony, nevezzük Katinak –, hogy amíg a férfiak nem laktak jól, addig
az asztal közelébe sem mehettek a nők, sőt a gyerekek sem.”
Magyarországra a domináns patriarchális társadalom jellemző, ami a romáknál ugyanannyira jelen van, sőt egyes közösségeknél talán még erőteljesebben. Ahogyan Kati mesél, bólogatok, hiszen amiket elmond, cseppet sem állnak távol tőlem: a nőnek az elsődleges feladata a gyereknevelés, a főzés, takarítás, az otthonteremtés. A férfié pedig, hogy dolgozzon éjt nappallá téve, és
eltartsa a családját.
A fontos döntéseknél a férfi szava az erősebb, a nőnek el kell azt fogadnia. Nyilvános helyen, akár rokonlátogatáskor is, a férfi szavát nem kérdőjelezheti meg a nő, nehogy szégyent hozzon rá.
„A nők elnyomás alatt éltek mindig is. Teljesen alá kell rendelniük magukat a férfinak. Másként ez nem működhetett” – mondja Kati.
A család mindig első helyen áll a férfi és a nő életében is, olyannyira, hogy a válás lehetősége fel sem merül szinte soha. Nagyanyám úgy fogalmazott, hogy „amilyen virágot szakítottál, azt kell szagolnod!”. A mondás az idősebb generáció ismérve volt. A 90-es években születtem, a neveltetésünk már nem volt ennyire szigorú. De mindannyiunk számára egyértelmű volt, hogy
a fehér menyasszonyi ruhát csak szűz lány veheti fel,
a válás pedig csak a legvégső megoldás lehet a problémákra, az utolsó utáni gondolat lehet csak.
Katinak többször is elfutotta a szemeit a könny, mert a szép emlékek mellé társul rengeteg rossz is. Bár vallásos családként éltek, édesapja sokszor a pohár aljára nézett, Kati emiatt gyakran volt szemtanúja, hogy apja bántalmazza anyját. Alig volt 8 éves, amikor közéjük állt és kérte apját, hagyja abba, ne bántsa anyját tovább. Édesanyja nem vált el, nem hagyták el egymást. Fel sem merült a lehetőség. Mivel Katiék öten testvérek, a gyerekek is meggátolták, hogy meneküljön a házasságból.
Éva családja az oláh cigány közösséghez tartozik. Bár náluk erős a minta, hogy a nő nem dolgozik, csak házimunkát végez, Éva édesanyja a MÁV-nál dolgozott takarítónőként, édesapja pedig kalauz volt. Ezt követően kereskedői életet éltek, mindig árultak valamit: órákat, bőrkabátokat, pálinkát, éppen mikor mit. Ezt is együtt csinálták, apja azt mondta, felesége nélkül nincs szerencséje.
A társadalomban közel sincs egyenlőség a nemek között, sokkal több férfi van vezetői pozícióban a munkahelyeken, még mindig nagyobb tisztelet övezi a férfiakat, amit a fizetéseik is tükröznek. Amennyiben egy nőnek több szexuális partnere volt, könnyűvérűnek, cafkának kiáltják ki, míg a férfi hasonló esetben férfias, vagány.
A roma kultúrában a lányokat fiatal korukban megtanítják főzni, takarítani, gyereket nevelni, de emellett tisztességre, becsületre nevelnek. Mára sok minden fellazult, az internet, a digitális eszközök gyors fejlődésének köszönhetően a fiatalok ismerkedési szokásai megváltoztak, de a fő jellemzők továbbra is elvártak.
Kati szüleiből úgy lett egy pár, hogy a nagyszülők megbeszélték egymás között, és apja ezután ment udvarolni az édesanyjához. A Facebook, az Instagram világában nehéz összeboronálni két fiatalt az akaratuk ellenére úgy, hogy a családok kötnek „egyezséget”.
Kati szülei rossz mintáit próbálta elkerülni, olyan férjet keresett, aki az apja szöges ellentéte. Bár vannak vitáik, sosem volt agresszív, sosem emelt kezet Katira, aki nem marad csendben, kifejezi nemtetszését és vitáikban rendre az övé az utolsó szó. A lányát is másképp nevelte.
„Nekem nem engedték meg, hogy továbbtanuljak, mert anyu mindig apuval ment dolgozni. Gondoskodnom kellett az öcséimről, a házat rendben kellett tartani és főzni, amikor édesanyám beteg lett, akkor vele kellett lennem. Emiatt próbáltam más irányt mutatni a lányomnak: nem köteleztem arra, hogy főzzön, takarítson, viszont a tanulás nagyon érdekelte, ezért ebben támogattam is, neki már diplomája van” – mondja Kati.
A szokásokra, kulturális mintákra hatással van az, hogy ki milyen cigány, tehát oláh, vagy romungro, beás, gábor stb. Szerepet játszik az is, hogy ki hol él: a szabolcsi, a borsodi, a budapesti cigányok között is nagy különbség van. De közös mindenhol és mindenkiben, hogy a férfiakat tisztelni kell, és az alapvető társadalmi norma, miszerint a férfi a pénzkereső.
„Amelyik férfi nem tudja eltartani a családját, annak a becsületén csorba esik, szégyenbe kerül és a többi cigány kevésbé fogja őt tisztelni – persze itt nem arra kell gondolni, hogy azt, aki szegény, azt nem tisztelnek mások, hanem arra, hogy akiben nincs akaraterő, nem dolgos, lusta, és, mondjuk, megfordul a felállás, és az asszonynak kell elmenni dolgozni, hogy eltartsa a családját… na, azt nem tisztelik. Az nagy szégyen” – mondja a Szabolcs megyei cigány asszony. Ilona hasonló korosztály Katival, 40-50 év közötti.
„Amikor az első fiammal voltam várandós, azt sem tudtam mit csináljak a hasammal.
Nem volt divat mutogatni a terhes hasat,
inkább eltakartuk, mert az intim dolognak számított. Anyám kötőjét kötöttem magam elé, hogy apám ne lássa, a második terhességemnél az anyósom hosszú, bő szoknyáit hordtam, mert egyszerűen zavarban voltam az apósom előtt. Nálunk ez kényes kérdés volt, gyermekágyas időszakban férfiak egyáltalán nem jöttek látogatóba a kismamához, hiszen abban az időben folyamatosan szoptatni kell a gyereket, ami mindenkinek kínos pillanatokat okoz. Nem csináltunk amerikai gender reveal (azaz a leendő baba nemét közhírré tévő) partikat, és nem mutogattuk a gyerek ultrahangos fotóit az egész világnak. Nem mondom, hogy ez szégyen, de nem illik” – mondja Ilona.
A férjem nagyszülei, akik szintén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élnek, a házasságunk során elláttak pár bölcsességgel bennünket. „Nem baj, merre jár a férfi, amíg minden este a családjához megy haza” – tehát, ha meg is csalja a nőt, addig nincs probléma, amíg a férfi hazatalál a feleségéhez és családjához. „Ha a férfi a sárba ejti a kalapját, neked kell felvenni és megtisztítani azt” – vagyis ha a férfi megcsalja a feleségét,
a nőnek meg kell bocsátania.
Alapvetően törődünk azzal, hogy mit gondolnak rólunk mások, de mivel a romák általában zártabb közösség tagjai, ahol mindenki ismeri a másikat és tudnak egymásról majdnem mindent, ez a felfogás – mit gondol rólunk a másik – hatványozottan érvényesül.
A lányoknak szelídnek, háziasnak, kedvesnek, gondoskodónak kell lennie. A fiúknak rafináltnak, talpraesettnek, eszesnek és dolgosnak. Ha nem ilyenek, akkor félnek attól, hogy vajon mit fognak szólni a cigányok. A másoknak való megfelelés belső szorongást okoz, ezt mindenki próbálja elkerülni.
Biztos vagyok abban, hogy bár különböző szerepeik vannak, mindkét nemnek megvannak a kihívásai az életben, pláne egy házasságon belül. És végül mind eljutunk arra a pontra, mint a Bazi nagy görög lagziban: a férfi a fej, de a nő a nyak. A fej pedig arra fordul, amerre a nyak akarja.
Balogh Adrienn