A Dajer Alapítvány a 40 fölötti nők láthatóságáért tesz. A színész, dramaturg, közösségi szervező Miklusicsák Alizzal beszélgettünk arról, milyen programtervei vannak a februárban nyitó Dajernek a kerületben.

„A Horváth Mihály téren pályázat útján elnyertük egy régi fodrászszövetkezet helyiségét, ott szeretnénk a jövőben programokat szervezni” – kezdi a történetet Miklusicsák Aliz, aki Barna Erával, Kovarszki Andreával (DJ) és Frazon Zsófiával (muzeológus) alapította meg a Dajert. Mindenki a művészet irányából közelít a projekt felé.

Nők, akik a szüleiket ápolják, gyerekeiket nevelik
A Dajer weboldalként indult (dajer.hu) 2019-ben. Hárman kezdtek bele egy magazin jellegű oldal üzemeltetésébe, ami a 40 fölötti nőkről szól, olyan dolgokról kezdtek el írni, ami a 40 fölötti nőket foglalkoztatja a jelenben. Társadalmi ügyekkel kapcsolatos bejegyzések születtek arról a generációról, amelyik többségében a szüleit ápolja, gyerekeit neveli.

Sok teher nehezedik a nőkre ebben az időszakban,

sokakért tartoznak felelősséggel, de testük változásával is szembe kell nézniük. „Sokan azzal az élethelyzettel találják ilyenkor szemben magukat, hogy van több gyerekük, akikről gondoskodnak, közben adott esetben ápolják a demens szüleiket, elváltak; ilyenkor munkát találni sem egyszerű.” Ebben a stílusban kezdtek el nyolcan cikkeket írni a Dajer oldalára, „de nem kioktató módon, hanem ahogy egy fodrászszalonban beszélgetsz az ismerősöddel”. Hangoskönyvek is fölkerültek a honlapra, Aliz Kaffka Margitot olvas föl rajtuk 24 részen keresztül.

Az Almodóvar-filmekben jelenik meg gyakran, hogy a nőknek a fodrásznál, vagy otthon egymásnak vágják a hajukat, közben megvitatják az életüket, tanácsokat adnak egymásnak. Érdekes, de meg nem erősített legenda, hogy Almodóvar édesanyja fodrász volt, így a filmrendező gyerekkorában ezt látta, hallotta. „Én is ezt láttam otthon”, mondja Miklusicsák Aliz, aki egy erdélyi fodrászdinasztiából származik, így több szálon is kapcsolódik hozzájuk a hajtematika, így jött tehát a névválasztás is. „Ennyi a közös bennem és Almodóvarban, csak ő Madridban látta ezt, én meg Nagykárolyban” – teszi hozzá nevetve.

Barkácsoljanak a nők!
2021-ben váltak alapítvánnyá, majd 2022-ben eldöntötték, az online térből ki szeretnének nézni a valós térbe. Így találtak rá a Horváth Mihály téri régi fodrászszövetkezet földszinti, közel 100 négyzetméteres, önkormányzati tulajdonú helyiségére, amit kedvezményesen bérelnek. Február végén nyitják meg a teret, most még tart a felújítás. Podcastokat (hangsúlyosan civileket és nem celebeket megszólaltatva), kiállításokat, felolvasásokat, könyvklubot, előadásokat, varróklubot terveznek.

Barkácsolásban, restaurálásban, bútorfestésben, kárpitozásban is gondolkodnak – persze nőknek szólóan. „Szeretnénk beágyazódni a VIII. kerület közösségi életébe.” Szeptemberben már tartottak a téren egy közösségi bolhapiacot. Még nincs nyitva a hely, de már több női csoport megkereste őket igényekkel, programokkal.

A Dajer Rófusz Kinga illusztrátor kiállításával nyit meg februárban. Az egyik kurátor DJ, így zenés programokban is gondolkodnak, felmerült már a silent disco ötlete is (a DJ által játszott zene a vendégeken lévő fejhallgatókban szól csak). Aliz azt mondja, ötletekből van bőven, ilyen például egy Klimax nap.

Valami a kötelezők után
Azzal a gondolattal kezdtek el helyet keresni, hogy legyen egy

kései fejlesztő

– a korai fejlesztő mintájára –, mert úgy tapasztalták, a nők 40 körül elkezdenek azon gondolkodni, hogy a kötelező mellett mi is volna az, amit még szívesen megtanulnának, kipróbálnának. Többen átképeznék ilyenkor magukat, vagy csak kihoznák egy olyan oldalukat, amire korábban nem volt lehetőség.

Sokan tudatosabban tekintenek önmagukra, önmagukba. Tehát a Dajer is szervez programokat, de a jelentkezőket is várja. Adományokat is kaptak már, „a környékbeli 70-80 ’szomszédnéni’ hozott nekünk varrógépeket – amint kitettük, hogy lesz bolhapiac, egyből felkerestek minket, és itt el kell mondani, hogy az emberek igenis szeretnének kötődni, kapcsolódni, beszélgetni, megismerkedni. Bekopognak hozzánk, mert szeretnének kvaterkázni.”​

Még több hír a Belvárosból

A Dajer Alapítvány a 40 fölötti nők láthatóságáért tesz. A színész, dramaturg, közösségi szervező Miklusicsák Alizzal beszélgettünk arról, milyen programtervei vannak a februárban nyitó Dajernek a...
Új rendelőbe költözött az erzsébetvárosi orvosi ügyelet, s január 27-én elkezdődött a rendelés.
Amellett, hogy a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője, tavaly októbertől Sátly Balázs Józsefváros egyik alpolgármestere is. A rábízott három fő terület a kerület költségvetésének...
Mester és tanítvány címmel többrészes podcastsorozat indult a Csányi5-ben. A beszélgetések célja a színházrendezői szakma bemutatása, egyben színháztörténeti áttekintés a rendszerváltástól napjainkig.
Az új év első képviselő-testületi ülésén a legnagyobb vita arról a Dohány u. 10. és a Síp utca 8-10. közötti telken tervezett nagyszabású építkezésről szólt, amelyhez a napokban vonulnak fel az...
Belváros-Lipótváros Önkormányzata találkozót hirdet „Dalok és mesék az Üveghegyen innen és túlról” címmel népmesemondók és népdalénekesek részére két kategóriában.
Az elvárt tempónak megfelelően épül ki a Józsefvárosi Lakásügynökség ügyfélköre. A már meglévő tapasztalatok alapján változtatnák meg a pályázati szabályzatot, hogy többeknek legyen lehetőségük...
Egyéni felelősség-e a lakhatás biztosítása? Kötelessége-e az önkormányzatnak, hogy minden rászorulónak korlátlan ideig biztosítson bérlakást? Ezek a kérdések nem egy szakértői beszélgetésen vagy...
Havi 20 ezer forint járhat fél éven át. A főváros meghirdette a 2024/2025-ös tanévre szóló ösztöndíjpályázatát tehetséges roma tanulóknak.
Január végén elkezdődnek a Kiss József utca Rákóczi út és Szilágyi utca közötti szakaszának fásítási munkálatai. A munkálatok várhatóan április közepéig tartanak majd. Módosul a parkolás.
Jelentős változás előtt áll a magyar közigazgatás: január 16-tól az Ügyfélkapu szolgáltatás átáll egy biztonságosabb belépési rendszerre. Az állampolgároknak két lehetőségük lesz: választhatják az...
Kevés romantikusabb dolgot tudok elképzelni, mint kézen fogva korcsolyázni a hóesésben. Hó az egyelőre nem lesz, de jégpálya még van. Szóval aki randihelyszínt keres vagy családi programban...
A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk,...
Hány fát ültetett tavaly a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ, és mik az idei tervek?
A Milestone Intézet a 2025-2026-os tanévre megnyitja a jelentkezést a Bridge-ösztöndíjára, amelyre olyan tehetségek jelentkezését várjuk, akik roma származásukból vagy szociális helyzetükből adódóan...
A Zsidó Művészeti Napok szervezésében az Akácfa utcai Mazel Tov házban nyitotta meg előadássorozatát a Balagan Irodalmi Szalon. A rendezvényeket Erzsébetváros Önkormányzata támogatja, a jelenlegi...
A II. János Pál pápa téri Erkel Színház üzemeltetését átadta a Magyar Állami Operaház. Sajtóértesülések szerint az új zenés-táncos teátrumot Cseke Péter és Szente Vajk vezetik majd.
A Budapesti Közlekedési Központ több jegy- és bérlettípust is kivezet. Egyszerűsödik a kínálat, de változások vannak a MOL Bubinál is.

A címlapról

2025 tavaszán indulhat az Axiom Space negyedik magánűrmissziója...
Kövesse a hirado.hu-n élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A TikTok betiltása az Egyesült Államokban jelentős gazdasági hatásokat válthatna ki, amelyek több területet is érintenek.
Sajnos a jobboldali kormány is eljutott arra az alacsony szintre, amit a baloldali kormányzás során mág megtapasztaltunk: ember helyett már csak adóalanynak érezzük magunkat...
Magyarországon a Digitális Állampolgárság Program bevezetésével új lehetőségek nyíltak az állampolgári ügyintézés terén.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.