A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk, amelynek helyes megfejtői közt a Corvin moziba szóló páros tiszteletjegyet sorsolunk ki. Figyelem, az újsággal ellentétben itt szerepel a jó válasz a választhatóak között.

Pontosabban, Oscar a magyar mozikban – hisz arra gondoltam így év elején, hogy arról írok néhány sort, miképpen hat a leghíresebb filmes díj a honi filmszínházak, így a Corvin mozi kínálatára is.

Mint sok minden a szórakoztatóiparban, úgy ez is másképpen működött a rendszerváltás előtt: bár a filmek kommunikációjában helyet kapott az is, hogy adott esetben hány Oscar-díjjal büszkélkedhetnek, az állami forgalmazó cég, a Mokép az esetek elsöprő többségében a külföldi premierhez képest évekkel később mutatta be a hollywoodi filmeket – és bizonyos esetekben az európaiakat is –, vagyis már önmagában az is eseménynek számított, hogy ezek az alkotások eljutottak a magyar mozikba.

1989 után a frissen megalakult forgalmazók szempontrendszerébe szinte azonnal felkerült, hogy egy produkció miképpen szerepelt az Oscar-versenyben. Ott van példának az Esőember, az egyik első olyan nagy amerikai film, amely már nem a Mokép forgalmazásában került a magyar mozikba: Barry Levinson rendezését 1989 márciusában mutatták be nálunk, néhány nappal az Oscar-gála előtt, így a jelölések és a kiosztott díjak is hatással lehettek az itthoni bevételekre.

És ahogy haladtunk előre az időben, úgy lett egyre fontosabb az év elején esedékes díjszezon. Míg a 90-es években még sűrűn előfordult az is, hogy egy sok Oscaros mozi már jóval a gála után kapott magyar premiert, ma már elmondhatjuk, hogy egyes címek esetében a forgalmazók megvárják, amíg a film begyűjti a megfelelő jelöléseket, s még a kiosztó előtt igyekeznek bemutatni széles moziforgalmazásban.

Az idei kínálat egyik sztárfilmje, az Emilia Pérez érzékletes példa: a különös, többnyelvű bűnügyi musical 5 Európa Filmdíjat kapott, a frissen megtartott Golden Globe-gálán is remekül szerepelt, s minden bizonnyal meglesznek a megfelelő számú Oscar-​jelölései is. Ezért hát teljesen logikusnak tűnik, hogy a február végi premier ideális lehet ennek a nem mindennapi filmnek, melynek fogadtatását viszonylag nehéz megtippelni.

Mindenesetre bárhogy is zsonglőrködnek a forgalmazók a bemutatókkal, az a mozirajongó, aki úgy szeretne izgulni az Oscaron, hogy már látta a jelölteket, jó ideje felkészülten ülhet le az épp aktuális közvetítés elé – és igaz ez még úgy is, hogy még 2025-ben is maradnak olyan címek, melyeket magyar vásznon nem, csak picivel később, streamingen lehet megtekinteni.

Kovács Gellért

Az e heti kérdés:

Az Emilia Pérez hány Golden Globe-ot kapott a 2025-ös gálán?

a) 3

b) 5

c) 4

A megfejtéseket január 17-ig küldjék be a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
(Az újságban véletlenül rossz válaszok jelentek meg, a jó megoldás nincs köztük, elnézést kérünk!)

 

Még több hír a Belvárosból

Hagyományos és prémium termékeket is árul a Mátyás Pékség, ami most új helyen nyitott pékséget – és itt már bruncholni is lehet.
Idén a városi zöld szigetek, oázisok lesznek a rendezvény fókuszában, összesen 42 épület lakói, 19 intézmény dolgozói és 16 kert gondozói csatlakoznak a programhoz.
Élete legalább olyan kalandos, mint művészete – írják az évfordulós rezümék. Tényleg járt Észak-Afrikában, kikötőmunkásként Hamburgban. A 120 éve, 1905. március 29-én született Rejtő Jenő nemcsak...
A Cinka Panna kert hivatalosan 2024 novemberében lett közterület, most pedig az Opre Roma! – Romahét Józsefvárosban rendezvénysorozat keretein belül utcanévtáblát is kapott.
A rendelési idő felében fogadott új betegek között az eddigieknél nagyobb számban lehetnek majd VIII. kerületen kívüli lakosok – több józsefvárosi is kárvallott lehet.
Opre roma! Látható vagy láthatatlan? – A roma identitás és önreprezentáció kihívásai című, pop-up kiállításmegnyitóval egybekötött kerekasztal-beszélgetésen régi kérdésekre, problémákra kaphattunk...
Egy egy éve indult helyi program keretében az önkormányzat támogatásával mára 83 nem magyar anyanyelvű iskolás tanulja a magyar nyelvet idegen nyelvként.
A terézvárosi rendészek éberségének és hatékony intézkedésének köszönhetően sikerült megelőzni a napokban, hogy a Liszt Ferenc tér egyik éttermében kitütött tűz tovább terjedjen, jelentős kárt,...
Ma este újra fellép a Zsírban a rádzsasztáni cigány népzenét játszó Dil Mastana zenekar – egy élmény!
Három polgárőrszervezet van alakulóban Józsefvárosban, az év végére talán mindhárommal találkozhatunk az utcán is.
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata – az elmúlt évek gyakorlata alapján – a lakosság részére VESZÉLYESHULLADÉK-GYŰJTŐ AKCIÓT szervez.
Évek óta szerveznek egészségnapot a Deák Diák iskolában. Az iskola vezetésének törekvése, hogy ráirányítsa a családok figyelmét az egészséges életmód fontosságára. A március végi nagyszabású...
A Dohány utca belső-erzsébetvárosi részén áthaladó trolibuszok útvonalának akadálymentesítéséről.
Április 23-án (szerdán) nem fogad ügyfeleket a terézvárosi polgármesteri hivatal.
Az átfogó akcióban 4 körözött személyt fogtak el. A jegyellenőrök és a rendőrök 8 járat több mint 50 ezer utasát ellenőrizték márciusban – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Budapesti...
Április 8-án, a Nemzetközi Roma Napon Oláh József Pöli helyi képviselő (Közösen Józsefvárosért), egyenlőségi tanácsnok, a Méltóságot a Romáknak mozgalom alapítója mondta el gondolatait a jelenlegi...
Készüljünk együtt a húsvétra – várunk benneteket április 17-én, csütörtökön 16 órától a Klauzál térre!
Tovább tart a zaj, a por – hivatalos a hír, hogy csúszik a bontás a Pázmány Campus beruházáson, tudta meg Rádai Dániel alpolgármester.

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.