A Vizafogó lakótelep szomszédságában, az Esztergomi út és a Párkány utca között ma ünnepélyesen átadták a csaknem 1 hektáros Vizafogó közparkot.

A XIII. Kerületi Önkormányzat kiemelt zöld beruházása mintaértékű ökopark és okos élménytér is –rekreációs funkciókkal, smart city (okos város) szolgáltatásokkal. Az egyedi tervezésű parkban létrehoztak egy mesterséges tavat, ligetes „kis erdőt” telepítettek ide 59 fával, 4 örökzölddel, valamint 3200 cserjét, 9200 évelőt és 7200 díszfüvet, 850 hagymás dísznövényt s több mint 110 örökzöld dísznövényt is elültettek itt.

Locsolásukat talajvízkútról oldják meg, automata öntözőrendszerrel. A park biztonságát a legmodernebb digitális technológiai rendszer felügyeli. A Klímabarát Díjas XIII. Kerületi Önkormányzat közel 700 millió forintot fordított a közpark teljes beruházására. Miként dr. Tóth József polgármester fogalmazott beszédében: „A Vizafogó ökopark a nyugalom szigete egy rohanó világban. A kerület az ökológiai egyensúly fenntartására törekvő fejlesztéseivel a következő generációkra sem ró terheket.”

A Vizafogó park fejlesztésével a csaknem 1 hektáros területen az egyediséget és az organikus összhangot teremtették meg a tervezők – jelentős zöld felülettel, nagy lombtömegű fásítással, mesterséges tóval, pihenő padokkal. „Az ökopark a magas szintű vizuális-esztétikai értékei mellett komoly ökológiai funkciót is betölt a városrész életében, nem beszélve a lényeges egészségügyi hatásairól: a természetes felületképzés, a klímavédelem és a fenntarthatóság révén hozzájárul a városi hőszigethatás ellensúlyozásához, a környezeténél hűvösebb mikroklíma megteremtéséhez, s lehetőséget nyújt a szabadidő igényes eltöltésére, feltöltődésre, aktív kikapcsolódásra, sportolásra”, mondta dr. Tóth József polgármester az átadóünnepségen.

Vizafogó park

A rendkívüli zöldfejlesztést az tette lehetővé, hogy 2020-ban az önkormányzat ezt a 9290 négyzetméternyi területet a beépítésre szánt besorolásból közparki területté minősítette a Kerületi Építési Szabályzat módosításával. A fejlesztők figyelembe vették a lakók véleményét, ötleteit is. A „zöld gondolat” és a partnerség, a társadalmi egyeztetés, az együttműködés az itt élőkkel – szintén prioritás a XIII. Kerületi Önkormányzat számára, amely szisztematikusan végzi a lakótelepi területek és azok környékének komplex revitalizációját, felújítását. A Vizafogó lakótelep korszerűsítése, humanizálása egy évtizeddel ezelőtt kezdődött, ennek része – az AngyalZÖLD 3.0 zöldfejlesztési stratégia egyik nagyprojektje – a Vizafogó park létrehozása. A munkálatok 2021. július 21-én indultak, 2022. március 8-án pedig birtokba vehették a lakók a csaknem 1 hektáros rekreációs területet.

A park központi látvány- és élményeleme a másfél méter mély, mesterséges dísztó állandó vízi növényzettel; ide került Lestyán-Goda János szobrászművész Halak című alkotása. A víz fölött híd ível át. A tó körüli fősétányon 50 négyzetméteres pavilont építettek – kávézóval, büfével, nyilvános illemhellyel és pelenkázóval. A szolgáltatóépülettől vendéglátó stégterasz nyúlik a víz fölé. A tóba a pavilon tetőfelületéről váparendszeren keresztül folyik bele az összegyűjtött csapadékvíz, pótolva a párolgási veszteséget. Hosszabb csapadékmentes időszakban a parkban lévő ivókútról pótolható a vízveszteség. A tó megfelelő vízszintjét automata vízszintjelző-rendszer ellenőrzi.

Vizafogó park

Összesen 3200 cserjét, 9200 évelőt és 7200 díszfüvet, 850 hagymás dísznövényt, több mint 110 örökzöld dísznövényt ültettek a parkba; a locsolást automata öntözőrendszerrel, két újonnan létesített talajvízkútról oldják meg. A park északi oldalára virágos, ligetes, 59, többször előnevelt lombos fából és 4 örökzöldből álló „kis erdőt” telepítettek. Figyelmet fordítottak az ökologikus csapadékvíz-elvezetésre: a burkolt felületekre hulló esővizet a zöldfelületek irányába vezették.

A parkba 31 kerékpártámaszt, 2 ivókutat, 24 pihenőpadot, 9 nyugágyat, 17 hulladék-gyűjtőedényt, 2 csocsóasztalt, 2 pingpongasztalt is elhelyeztek, valamint kialakítottak öntött gumiburkolatú kültéri fitneszt, a park körül pedig ugyancsak öntött gumiburkolatú futókört.

Vizafogó park

A közvilágítást 35 közvilágítási oszlop és klasszikus lámpatest biztosítja; az oszlopokra állítható kamerákat, WIFI-t, hangszórót is felszereltek. A lámpatestek szabályozható fényáramú LED fényforrásúak, így a kisebb forgalmú időszakokban – energiát megspórolva – csökkenthető a fényerő.

A Vizafogó park reggel 6-tól este 10-ig tart nyitva.

A parkot az Objekt Tájépítész Iroda tervezte (hozzájuk kötődik a kerületben a Dagály sétány kialakítása is) az Archikon Építésziroda bevonásával. A tervezők a XIII. Kerületi Önkormányzattal közösen arra törekedtek, hogy az ökológiailag intenzív közpark ne csak kerületi, hanem fővárosi léptékben is jelentős közjóléti és egyben zöldreprezentációs beruházás legyen.

Beszéde végén Tóth József polgármester szólt arról is, hogy egy terület mindig fejlődik, állandóan változik, fejlesztése sosem lehet befejezett, ezért a XIII. Kerületi Önkormányzat hamarosan elkezdi a Vizafogó lakótelepi úgynevezett „udvaros házak” belső kertjeinek a felújítását. Ennek kapcsán is figyelembe veszik a lakók igényeit, véleményét.

Vizafogó park

A Vizafogó park okos térfigyelőrendszere

A XIII. Kerületi Önkormányzat integrált városfejlesztési politikájának része a smart city (okos város) szemlélet gyakorlati alkalmazása. Ezzel összefüggésben a legmodernebb digitális térfigyelőrendszert, biztonsági technológiát építették ki a Vizafogó parkban. Az önkormányzat itt alkalmazott először hőkamerát. A felszerelt intelligens kamerák képesek úgynevezett járőrfunkciót is ellátni: folyamatosan megfigyelik a park egész területét. Vészhívás (segélyhívás) kezdeményezésére szolgáló kommunikátort is kihelyeztek a park három frekventált pontjára, melynek hívásai a Közterület-felügyelethez futnak be.

A Vizafogó városrész fejlesztései az elmúlt években

2004-2005-ben a Vizafogó sétány játszóterét, a parkolást és forgalomtechnikát fejlesztette az önkormányzat. 2007-ben megkezdődtek a Vizafogó „udvaros házainak” fejlesztési munkálatai; 2011-ig a Vizafogó sétány korszerűsítése zajlott. 2009-ben a Népfürdő szervizúton a Viza utca és a Dunavirág utca közötti szakasz, 2011-ben a Vizafogó sétány Viza utca és a Dunavirág utca közötti szakasza kapott új útburkolatokat. Megújult ekkor a Vizafogó sétány parkolója is. 2012-ben a Párkány utca Révész utca és Viza utca közötti szakaszát aszfaltszőnyegezték. 2013-ban újabb útépítési munkálatok kezdődtek a Vizafogó sétányon.

A 2014 és 2018 közötti időszakban a Vizafogó lakótelepen szabadtér-építészeti korszerűsítések zajlottak. A „Kulturált ebtartás” program keretében új típusú ebürülék-gyűjtőedényeket is kihelyeztek a közterületeken, felújították a Vizafogó sétány kutyafuttatóját.

2020-ban lakossági vélemények és igények alapján hozzáfogtak a Vizafogó lakótelep „udvaros házai” zöldterületi felújításának előkészítéséhez.

(budapest13.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Észak-Pestről

Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
Emléktáblát kapott a kerületi labdarúgás egyik meghatározó alakja. A REAC hétvégi mérkőzése előtt emléktáblát avattak Naszádi Ferenc példamutató szakmai életútjáról megemlékezve.
Pikó András hétfőn tárgyalt Lázár minisztériumával a Pázmány Campus ügyében, és többek közt a társadalmi egyeztetés ígéretével távozott – ami tavasszal elkezdődik.
Minden korábbinál több, szám szerint 109 társasház indult önkormányzatunknak azon a tavalyi pályázatán, amelynek keretében a lakóközösségek védnökségükbe vették és rendszeresen rendbe tették a...
Éljen a lehetőséggel, jusson ingyen izzókhoz, csökkentse a villanyszámláját és tegyen azért, hogy kevésbé terhelje a környezetet!
Újpest Önkormányzatához érkező megkeresések nyomán derült fény egy Újpesten terjedő SMS-re, amely valótlan információkat állít az önkormányzat által szervezett LED-izzó-osztással kapcsolatban.
Folytatódik a kedvezményes macskaivartalanítási és eboltási program Zuglóban, az ezzel kapcsolatos kérelmek és tudnivalók ezen az oldalon találhatók.
A fehérterror áldozataira, a 104 éve meggyilkolt Somogyi Bélára és Bacsó Bélára emlékezett Újpest Önkormányzata február 16-án a gyilkosság helyszínén, az újpesti Duna-parton.
Önkormányzati költségvetésből 4 nagyobb útfelújítás és 4 nagyobb zöldterületi fejlesztés lesz 2024-ben a XIII. kerületben. A képviselő-testület idei első ülésén hagyta jóvá a nyolc projekt...
Tavaly augusztusban nyitotta meg kapuit az Ifjúsági Centrum az Újpesti Felhőn Szállók keretén belül, amely a kamaszok és szüleik lelki problémáit hivatott orvosolni. Az Ifjúsági Házban működő...
Az elmúlt években mindig népszerű volt az önkormányzat őszi FKF-es zöldhulladék-gyűjtő zsák osztása. Az akciót – melynek célja a helyes zöldhulladék gyűjtésre ösztönzés – idén tavasszal is...
A Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapatának gyermekrajzpályázatára minden évben százszámra érkeznek a rajzok kicsiktől és nagyoktól. A nagy sikeren felbuzdulva az Alapítvány idén is, immár...
Az elmúlt években már megszokott módon, Húsvét előtt ismét lehetőség van a Lehel Csarnokban levásárolható utalványok igénylésére.
A beruházással a Neptun utca - magasfeszültségű távvezeték felöli oldalán - teljes hosszában kulturált parkolóhelyek állnak majd az itt élők rendelkezésére.
Riasztás a következő órákra, Budapestre és Pest vármegye területére
Idén év végén visszavonul a lilák sportolója, Újpest díszpolgára. Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok Telegdy-Kapás Boglárka vasárnap este Instagram-oldalán tette közzé a...
Múlt héten, január 8-12. között rendezték meg újpesti és Újpesthez közeli protestáns egyházak részvételével azt az előadássorozatot, imahetet, melynek témájául idén a Jelenések könyve imádságait...
Egyedülálló koncertet adott a magyar zene egyik legfényesebb csillaga, Szekeres Adrien az UP Rendezvénytérben január 21-én.

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.