Az idei év első testületi ülésén a szakrendelő szakmai tervéről, parkolóhelyek létesítéséről, valamint antikorrupciós tényfeltáró és vizsgálóbizottság felállításáról is döntöttek a képviselők

A holokauszt emléknapján – 1945. január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor – tartott testületi ülés kezdetén a képviselők egyperces néma felállással tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.

Zárt ülésen döntött a testület a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat 2020-2025-ös időszakra szóló intézményvezetői megbízásáról. A szociális intézményt a következő öt évben is Balázs Piroska vezeti.

A zárt ülést követően a közszolgálati tisztviselők napjáról és a 2020. évi igazgatási szünetekről alkotott rendeletet a testület. E szerint 2020. július 1-je a köztisztviselők számára munkaszüneti nap. A polgármesteri hivatal 2020. évi munkarendjében a nyári igazgatási szünet július 20-tól augusztus 23-ig, a téli igazgatási szünet december 21-től 2021. január 3-ig tart.

Támogatta a testület a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2020. évi megosztásáról szóló Fővárosi Önkormányzati rendelettervezetet, amely alapján Kispest helyi iparűzésiadó-részesedése a forrásmegosztásból 5.061.125 ezer forint, azaz 152.801 ezer forinttal több, mint 2019-ben.

A pályázat útján értékesített Kossuth tér 23-24. alatti társasház felújításához kapcsolódóan 55 új parkolóhely épülhet kerületi helyszíneken (az új tulajdonosok az építési engedélyeztetési eljárás során a parkolómérlegben megállapított parkolóhelyek esetében 55 parkolóhely építéssel való megváltását kérelmezték az önkormányzattól). A tervezési és kivitelezési feladatok elvégzésére 2020. december 31-ig van lehetősége a beruházónak.

Csaknem 18 millió forintot biztosít az önkormányzat a VEKOP-5.3.1-15-2016-00002 kiemelt projekt keretében megvalósuló Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések Budapest XIX. kerületében elnevezésű kiemelt projekt tervezési pluszköltségeire.

Hozzájárulását adta a testület ahhoz, hogy Dr. Ebnet Judit a Kispest 8. számú, Csengő u. 3. alatti a jelenleg betöltetlen, helyettesítéssel ellátott háziorvosi praxist betöltse.

Jóváhagyták a képviselők a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI) struktúraátalakításához kapcsolódó szakmai tervét. Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (111.3.) Korm. rendelet módosításáról intézkedő 359/2019. (Xll.23.) Korm. rendelet 1. §-a szerint a járóbeteg-szakellátásra hatályos finanszírozási szerződéssel rendelkező egészségügyi szolgáltatót 2019 decemberében egyszeri díjazás illeti meg. Az intézetet számlájára „struktúraátalakításhoz kapcsolódó díj” jogcímen 2019. december 30-án 57.335.100 forint érkezett a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől, a támogatás felhasználásához az egészségügyi szolgáltatónak szakmai tervet kellett készítenie és bemutatnia a fenntartónak. A támogatás felhasználására a szakmai terv fenntartó általi jóváhagyását követően kerülhet sor. A KEI struktúraátalakítása kapcsán lehetőség nyílik egynapos sebészeti ellátás kialakítására az Ady Endre úti szakrendelő 3. emeletén. Ennek kialakítása három ütemben történne meg épületen belüli szakellátás-átszervezéssel (költözéssel). Hozzájárultak a képviselők a szakrendelő kapacitás-átcsoportosításához is.

Pályázatot ír ki az önkormányzat a Kispesti Tarka-barka Óvoda óvodavezetői megbízására a 2020. augusztus 1. és 2025. július 31. közötti időszakra.

Ötszázezer forinttal támogatja az önkormányzat a hajléktalanok ellátásával, valamint a krízishelyzetben levők fogadásával foglalkozó „Misszió Alapítvány” – „Micva Ház” – „Jótett” elnevezésű szervezet 2020. évi tevékenységét.

Elfogadták a képviselők a testület 2020. évi munkatervét, a testületi ülések tervezett időpontjai: január 27., február 19., április 23., május 28., június 18., szeptember 17., október 15., november 19. (közmeghallgatása képviselő-testület rendes ülését követően).

Módosításokkal fogadta el a testület Ferenczi István önálló indítványát antikorrupciós tényfeltáró és vizsgálóbizottság (AKTV) felállítására (az LMP-s képviselő javaslata szerint a bizottság nyilvános ülésekkel hat hónapig működött volna). A vita után a testület 3 hónapos működést szavazott meg a bizottságnak, amelynek módosított feladata „a sajtóban a 2019-es önkormányzati választások időszakában, továbbá ezt követően hang- és videófelvételeken, valamint írásban megjelent, Kispestet érintő, korrupció gyanúját vagy egyéb visszaéléseket felvető, esetlegesen felmerülő további hasonló ügyek vizsgálata, vizsgálati beszámoló készítése és szükség szerint személyi és/vagy az önkormányzat működésére vonatkozó strukturális átalakítási javaslatok megfogalmazása a korrupciós kockázat csökkentése érdekében. Az AKTV zárt ülésen dolgozik, működésének részletes szabályairól saját hatáskörben dönt, és a vizsgálat lezárását követően jelentést tesz a képviselő-testületnek.” Tagjai: Ferenczi István LMP (elnök), Domokos Gábor DK (alelnök), Dódity Gabriella Fidesz-KDNP, Fekete László MSZP, Fekete Márk Fidesz-KDNP, Paróczai Anikó Momentum, Ábelné dr. Juhász Mária (külsős), Sólyomfi Andrea Hanna (külsős). 

(forrás: kispest.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata „Soroksár Kiváló Mestere” kitüntető címet adományoz olyan helyi kisvállalkozóknak, szakembereknek, akik több évtizede közmegelégedésre,...
Lakossági bejelentés nyomán a Fővárosi Önkormányzat arról értesült, hogy ismeretlen tettesek „Budapest Főváros helyi önkormányzati adófizetési kapuja" címmel hamis internetes felületet hoztak létre,...
A Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete és a Csepeli Német Önkormányzat 32. alkalommal rendezte meg a német nemzetiségi műsoros estet és sváb bált az ÁMK tornacsarnokban szombaton.
Január 12-én befejeződött a kedvezményesen vásárolható lombgyűjtő zsákok árusítása. Ezeket a zsákokat utoljára január 14-én lehet kihelyezni.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2023. (XI. 28.). számú önkormányzati rendelete alapján bármely kispesti lakos, valamint a kerületben székhellyel,...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.