Budapest, te drága!

Részletek

Írta: Toók László Flórián

Szülőkategória: Budapest, te drága!

Kategória: Könyvajánló

Megjelent: 2024. augusztus 31

De jó volna újra élni mindent;
Látni a tavasznak üde virágzását,
Érezni a Napnak éltető sugarát,
Hallani az őszi falevelek halk susogását,
S érezni szívemnek minden dobbanását.

De jó volna mindent, mindent elölről kezdeni,
De jó volna álmodozó gyermeknek lenni,
Ki felhők hátán száll, s álmai a mennyekig röpül,
Feledni, mi fáj, bút s bánatot eldobni;
De jó volna újrakezdeni...

2014.

Részletek

Szülőkategória: Budapest, te drága!

Kategória: Civil szervezetek, egyesületek, alapítványok

Megjelent: 2024. augusztus 28

Fedett ügynök buktatta le a pszichiátert, aki minden különösebb ok nélkül írt fel olyan – egyébként kábítószernek minősülő –, ADHD kezelésére szánt szereket, mint a Ritalin és az Adderall. Az 52 éves férfire 32 hónap börtön vár. A Ritalint Magyarországon is rengeteg gyereknek – és már felnőttnek is – írják fel a „hiperaktivitás” tüneteinek kezelésére.

Dr. Jason Stamper Kentucky államban praktizált pszichiáterként már több mint két évtizede, emellett pedig magánrendelése is volt – itt kereste fel őt az amerikai Kábítószer-ellenes Hatóság (DEA) fedett ügynöke. Az ügynök 2022-ben hatszor is meglátogatta, páciensnek adva ki magát.

Stamper mind a hat alkalommal szigorúan ellenőrzött szereket – Ritalint és Adderallt – írt fel az ügynöknek, amelyek csak orvosilag indokolt esetekben adhatóak. (A Ritalin és az Adderall is amfetamin – utcai nevén: speed – típusú szerek, és a súlyos függőséget okozó anyagok közé sorolják őket.) A fedett ügynök mindössze annyit kért a pszichiátertől, hogy adjon neki valamit, ami „nadrágon rúgja” őt.

Stamper még az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatoktól is eltekintett. Bár elküldte a „pácienst” vérvizsgálatra, az nem csináltatta meg a vizsgálatot, a későbbi alkalmakkor a pszichiáter mégis fenntartás nélkül felírta a kért tablettákat. A vádirat szerint az ügynök egy alkalommal azt mondta a pszichiáternek, hogy a tabletta, amit legutóbb felírt, hatástalan volt, ezért ő szó nélkül megemelte a dózist, méghozzá az eredeti adag nyolcszorosára.

A pszichiátert Kentucky keleti körzetének kerületi bírósága 2 év és 8 hónap börtönre ítélte amfetamin-jellegű szerek jogtalan felírásáért.

A két említett szer közül a Ritalint Magyarországon is gyakran írják fel az ADHD-val (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral) diagnosztizált, hat évesnél idősebb gyerekek és felnőttek számára, annak ellenére, hogy a mai napig nem muttattak ki olyan agyi elváltozást az ilyen gyerekeknél, ami igazolná, hogy tanulási vagy viselkedési problémáikat egy kémiai anyaggal kell kezelni. A Ritalin itthon is a „ellenőrzött anyagok” közé tartozik (mivel súlyos függőséget válthat ki), vagyis a jogtalan birtoklása ugyanúgy letartóztatást von maga után, mint az utcai drogoké. A kétezres évek elején még egy úgynevezett „Kábítószer kiadási engedélyt” kellett kitöltenie az orvosnak ahhoz, hogy a szert kiválthassák az engedélyen megjelölt patikában. Napjainkban „okos drogként” is hivatkoznak a Ritalinra: az E-sportok versenyzői előszeretettel fogyasztják, és a diákok is sokan szedik a vizsgaidőszak alatt, mert akár egész éjjel ébren tudnak maradni tőle. Ugyanakkor a mellékhatásait illetően alig tér el az illegális utcadrogoktól: keringési zavarokat, szívproblémákat, szorongást és hallucinációkat is okozhat, a súlyos függőségről már nem is beszélve.

Bár ellenőrzött anyagként van használatban, mégis túl könnyen hozzájuthat az ember, hiszen a hiperaktivitás diagnózisát mindössze az elmondott és megfigyelt tünetek alapján állítják fel, orvosi vizsgálatok ugyanis gyakorlatilag nem léteznek, amelyek kimutathatóvá tennék azt.

Részletek

Szülőkategória: Budapest, te drága!

Kategória: Civil szervezetek, egyesületek, alapítványok

Megjelent: 2024. augusztus 28

Saját bőrükön tapasztalták meg az antidepresszánsok kemény elvonási tüneteit, ezért írtak egy könyvet a gyógyszerekről való leszokás pontos folyamatáról. A két szakember vérfagyasztó részleteket osztott meg saját élményeiről, melyek az útmutató megírására sarkallták őket. A könyv bárki számára hozzáférhető, Magyarországon mégsem alkalmazzák a benne rejlő tudást.

Összesen 55 különböző pszichiátriai szer leszoktatási útmutatóját tartalmazza a Maudsley Deprescribing Guidelines című kiadvány (gyógyszerelhagyási útmutató), melyet három év alatt írt meg két szerzője: David Taylor, a pszichofarmakológia professzora és Mark Horowitz, pszichiáter és kutató. A két szerző egy közel egyórás podcast interjúban mesélt a Mad In America nevű online magazinnak arról, hogyan élték meg saját maguk a pszichiátriai szerek elvonásával járó borzalmakat, melyek hatására végül ők maguk dolgozták ki a leszokási ütemterveket a könyvben szereplő több tucat antidepresszánstól, nyugtatótól és más hatóanyagoktól való megszabaduláshoz.

Mark Horowitz: „Antidepresszánsokat kezdtem szedni, szerencsétlen harmadéves orvostanhallgatóként, és több mint egy évtizeden át folytattam. Kíváncsi voltam, hogy az antidepresszánsok 10 év elteltével egyáltalán hatásosak-e, és nem okoznak-e negatív tüneteket. Folyton fáradt voltam, narkolepsziám volt (kóros aluszékonyság), koncentrációs és memóriazavarom, így elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon ez magának az antidepresszánsnak köszönhető-e. Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok leszokni róla.

Elolvastam az összes szaklapot, és mindegyik ugyanazt mondta: az antidepresszánsok megvonási tünetei, amelyeket »abbahagyási hatásoknak« neveznek, enyhék és rövidek, és néhány hét alatt le lehet állni velük, nagyobb probléma nélkül. Felmentem az internetre, hogy megnézzem, mit mondanak az emberek, és más volt a helyzet. Néhányan hihetetlenül rosszul lettek, amikor abbahagyták az antidepresszánsokat, és ez hónapokig vagy évekig tartott.

Nem tudtam, hogy kinek higgyek. Hat tudományos fokozatom van. Megszoktam, hogy professzorokra hallgatok. Szóval a középutat választottam, és úgy döntöttem, hogy négy hónap alatt leállok a 10 mg Lexapróról. Négyszer megfeleztem az adagomat: a biológialaboromban lévő berendezéssel folyadékká alakítottam, és minden hónapban a felével csökkentettem, így a negyedére, nyolcadára és tizenhatodára is. Azt hittem, hogy átkozottul óvatos vagyok.

Az 1 mg-os adagnál viszont teljesen kicsúszott a talaj a lábam alól. Elkezdtem alvászavarokkal küzdeni. Reggelente teljes rémülettel ébredtem, mintha egy vadállat üldözött volna. Ez egész nap tartott, órákon át. Addig futottam, amíg a lábam vérezni nem kezdett, mert ez adott egy kis megkönnyebbülést. Szédültem, és a körülöttem lévő dolgok álomszerűnek tűntek. Ez így ment hétről hétre. Úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, és lassan visszaálltam a gyógyszerekre. Néhány hét alatt a dolgok normalizálódtak.

Ez volt életem legijesztőbb élménye, és semmiben sem hasonlított azokra a problémákra, amelyek miatt egyáltalán a tablettákhoz nyúltam. Abban az időben a Nemzeti Pszichózis Egységnél dolgoztam. Beszéltem néhány tudóssal, és felfedeztem ezt a tanulmányt, amely kimutatta, hogy a nagyon kis gyógyszeradagoknak nagyon nagy hatásai lehetnek, és ezért lehet, hogy a végén nagyon óvatosan kell csökkenteni, az utolsó pár milligrammról a legnehezebb leszokni.

Sok pszichiáter kinevetett, és azt mondta: »Ezek homeopátiás adagok. Hogy lehetnek gondjaid?« De amikor elmentem beszélni David Taylorral, ő azonnal azt mondta: »Ez a tömeghatás törvénye. Amikor nincs sok hatóanyag a szervezetben, minden milligrammnyi szer nagyon nagy hatással van.«”

David Taylor: „A 20-as éveimben többféle antidepresszánssal kezeltek, de nem sok sikerrel. A 30-as éveimben Effexort (venlafaxin) kezdtem szedni. Miután stabilizálodtam ezen, észrevettem, hogy elvonási tüneteim lesznek, mielőtt a következő adagom esedékessé válna. Elég furcsa módon 21 óránként egyszer vettem be a tablettát. Ezt kellett tennem, hogy elkerüljem az elvonási tünetek megjelenését, amelyek 21 óra után, óramű pontossággal jelentkeztek.

Elkezdtem egyensúlyvesztést, szédülést, enyhe szorongást érezni, és mindezek a dolgok rosszabbodtak, ha nem vettem be a következő venlafaxin adagot. Történetesen a venlafaxin nem igazán segített rajtam, ezért úgy döntöttem, hogy abbahagyom a szedését. Mindent tudtam az antidepresszánsok abbahagyásáról, és lassan csináltam, és tudtam, hogy milyen tünetek jelentkezhetnek. Ami azonban megdöbbentett, az a tünetek súlyossága volt. Annak ellenére, hogy tudtam, mi fog következni, és ismertem a szavakat, amelyekkel leírhatom a dolgokat, amelyeket tapasztalni fogok, a megtapasztalásuk mégis merőben más volt.

Azt írják, hogy „influenzaszerű tünetek”, de valójában úgy érzed, mintha igazán súlyos influenzád lenne. Ez már önmagában sem valami szívderítő, de aztán írnak még szédülésről, szorongásról, ingerlékenységről, hangulatváltozásról, alvászavarról és élénk álmokról. Nekem mindezek megvoltak, és mindegyikről olvastam, és mindegyik lehetett volna enyhe vagy közepes mértékű, de együttesen, egy időben szörnyűek voltak. És ilyen borzalmas volt az egész, több héten keresztül.”

A szakértők azt is kifejtették, mi okozza jellemzően a megvonási tüneteket azoknál, akik túl gyorsan akarnak megszabadulni a szerektől.

David Taylor: „A legtöbb ember hajlamos azt hinni, hogy a gyógyszeradag és a gyógyszer hatása közötti kapcsolat egyenesen arányos. Például azt gondolhatja, hogy ha 100%-os hatást szeretne elérni a gyógyszerrel, akkor a maximális adagot veszi be, és ha a hatás 50%-át szeretné elérni, akkor a maximális adag felét veszi be. De ez nem így van. Az összefüggés nem egy egyenes vonal, amely balról, lentről jobbra, felfelé halad. A kapcsolatot leíró grafikon inkább egy boltív egyik oldalára hasonlít. Elég meredek, amikor a talaj közelében van, és a tetején átkanyarodik, amíg vízszintes nem lesz. Ahogy növeljük a dózist a nullától a nagyon kevésig, meglehetősen nagy farmakológiai hatást érünk el, és amikor a nagyon kevésről egy egészen kicsit megemeljük, ez masszívan megnő.”

Az útmutató kiadványban mind az 55 pszichiátriai szerhez három különböző leszokási ütemterv található, hogy minél testre szabhatóbb legyen az emberek számára. Emellett viszont David Taylor azt mondja: „Alapvető elv, hogy a folyamatot a betegnek kell irányítania, nem pedig az orvosnak kell diktálnia. A beteg az, aki az elvonást megtapasztalja. Az adagok csökkentését a beteg tapasztalataihoz kell igazítani.”

Magyarországon nagyságrendileg háromszázezer ember szed antidepresszánsokat, és szintén több százezren más pszichiátriai szereket. Amikor azonban arra kerül sor, hogy abba szeretnék hagyni a szerek szedését, többnyire hazánkban is ugyanúgy magukra vannak utalva, mint ahogy Taylor és Horowitz volt annak idején. Akár a szerek hatástalansága, akár a kínzó mellékhatások miatt akarják abbahagyni a szedésüket, alapvető emberi jog, hogy megfelelő segítséget kapjanak hozzá az egészségügyi rendszertől. Mivel az útmutató immár bárki számára elérhető, talán nem túlzás azt remélni, hogy a magyar pácienseknek sem kell életük végéig olyan szereket szedniük, amelyek nem segítenek rajtuk, vagy szenvedést okoznak nekik.