A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor lelkésszel, aki élő megvilágításba helyezi az ünnepet.
Hagyományos és prémium termékeket is árul a Mátyás Pékség, ami most új helyen nyitott pékséget – és itt már bruncholni is lehet.
A nehezebb időkben különösen fontos, hogy senki ne maradjon segítség nélkül – legyen szó lakhatásról, gyermeknevelésről vagy az időskor kihívásairól.
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A Kelet-Pest megyei Kft. tájékoztatása értelmében előreláthatólag április 22. (kedd) napjától április 30. (szerda) napjáig villamos hálózat kertészeti, erdészeti jellegű...
Rákosmente Önkormányzata hosszú évek óta harcol azért – jogi eljárásokban való részvétellel vagy támogatással -, hogy minél kevesebb zajterhelés érje a
Szombat Éva fotóművész „A Rostás család” című kiállítása nyílt meg csütörtökön a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. A romák világnapjához (április 8.) is kapcsolódó kiállítás...

hirdetés
gastrobot

Programok, események

13 énekes, 17 táncos, 10 zenész, 2 artista és egy 8 fős kórus, vagyis összesen 50 előadó lép majd fel április 17-én az MVM Dome...
2014 tavaszán az ELTE BTK Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszéke és Vallástudomány Programja „Az Írás arcai: fejezetek a...
Az ELTE Vitaklub következő közéleti estjét 2014. március 10-én rendezik az ÁJK-n. A vita tételmondata: A Ház szerint a múlttal...
A Gestapo Magyarországon című előadásában Szita Szabolcs professzor a német Titkos Államrendőrség magyarországi tevékenységét...

Hírek Budáról...

Ez nem csak egy piknik – ez a lakótelepi közösségek ünnepe. A Miutcánk és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közös szervezésében...
A gyerekek visszajelzései jelentik a legnagyobb elismerést Sapszon Borbála, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola pedagógusának,...
A PesthidegkútON elnevezésű beszélgetéssorozat, amelyben Őrsi Gergely polgármester beszélget a városrész egy-egy közismert...
Már lehet jelentkezni az Erődtér nyári táboraiba! Az idei nyáron is várják a II. kerületben lakó vagy II. kerületi iskolában...

...és Pestről

Hagyományos és prémium termékeket is árul a Mátyás Pékség, ami most új helyen nyitott pékséget – és itt már bruncholni is lehet.
A nehezebb időkben különösen fontos, hogy senki ne maradjon segítség nélkül – legyen szó lakhatásról, gyermeknevelésről vagy az...
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A Kelet-Pest megyei Kft. tájékoztatása értelmében előreláthatólag április 22. (kedd) napjától április 30. (szerda) napjáig...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.
BAKA DOROTTYA " SZÍNARANY" címmel kortárs művészeti kiállítás nyílik február 3 .-án hétfőn 18:00 órai kezdettel a Moha Házban . A megnyitóra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés ingyenes.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.
Az egész úgy kezdődött, hogy hamburgerre fájt a fogam. Olyanra, ami nagy. Olyanra, ami laktató. Olyanra, ami gazdaságos.

érettségi

  • Ha ezeket tudja a diák, már nem fog megbukni

    Nézze meg milyen témakörök a legesélyesebbek a matek érettségin!

  • Hétfőn megkezdődnek az érettségi vizsgák

    Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2019/2020-as tanév május-júniusi érettségi időszaka - közölte az Oktatási Hivatal az csütörtökön az MTI-vel. A következő hetekben 1144 helyszínen várhatóan mintegy 84.300-an érettségiznek.

  • Jó döntés volt megtartani az érettségit

    Jó döntésnek bizonyult az érettségi megtartása a járványhelyzetben, hiszen végül egyetlen megbetegedést sem regisztráltak a vizsgázó diákok között - mondta a köznevelési államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

  • Lesz érettségi, ha a járvány miatt szükséges, "mozgatják" az időpontot

    Érettségi lesz, a kormány kijelölte a vizsgák időpontját, de ha a járványügyi szempontok indokolják, annak "mozgatásáról" a szükséges döntést meghozza a kabinet - erről Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár beszélt a kormany.hu oldalon hétfőn közzétett videóban.

  • Megkezdődött maszkok és védőeszközök kiszállítása

    Megkezdődött az érettségizőknek és felügyelő tanáraiknak biztosított maszkok és védőeszközök kiszállítása - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára.

  • Nagy hangsúly van a biztonsági intézkedéseken az idei érettségin

    Nagy hangsúly van a biztonsági intézkedéseken a hétfőn kezdődő érettségin, amelyre több mint 84 ezren jelentkeztek - mondta a köznevelési államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján vasárnap.

  • Példamutatóan bonyolították le a tanárok a vizsgákat

    A kormány nevében köszönetet mondott a magyar pedagógus karnak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki azt mondta: a tanárok példamutató módon szervezték meg és bonyolították le az érettségi vizsgákat.

  • Szeptember 6-ig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra

    Szeptember 6-ig lehet jelentkezni az október-novemberi érettségi vizsgákra – közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel. A diákok rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előrehozott vizsgát is tehetnek ebben az érettségi időszakban.

  • Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra

    Hétfőig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. A diákok rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előrehozott vizsgát is tehetnek ebben az érettségi időszakban.

  • Tanítás nélküli munkanapok jöhetnek az őszi érettségi időszakban

    Azt mondani, hogy egyáltalán nincs félelem, biztos nem lehet – mondta Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában az iskolákban jelenleg tapasztalható hangulattal kapcsolatban. Az elnök közölte: „a járványügyi intézkedések mára a mindennapok részévé váltak”.