Az önkormányzat munkatársai folyamatosan gyűjtik a szemetet.

Sajnos még sokan vannak olyanok, akik valamely általunk nem ismert oknál fogva csak úgy szanaszéjjel dobálják azt – mondta Trippon Norbert alpolgármester, aki számos illegális hulladékot vett már észre és szedett is össze kerületszerte az Újpesti Városgondnokság munkatársaival közösen.

Legutóbb a Szilas-patak Szilágyi úthoz eső fás részen gyűjtöttek össze számtalan zsák szemetet, melyet futás közben vett észre az alpolgármester. Építési hulladék, csempe, hungarocell, műanyag csövek, kommunális hulladék, sörösüveg, PET-palack, chipses zacskó és sorolhatnánk mi minden volt még ott. A területet az Újpesti Városgondnokság munkatársai két óra alatt takarították ki.

 

De vannak civilek is, akik gyűjtik

„De szerencsére egyre többen vannak olyanok is, akik nem eldobálják, hanem gyűjtik a szemetet. A Megyeri úti “Home Gardeners”-közösség például sok-sok zsák szemetet szedett már össze korábban is, nemrég pedig jelezte számomra, hogy az Ipari Parkkal szemben lévő erdős területen egy elhagyatott hajléktalantelep van”

– tette hozzá Trippon Norbert alpolgármester.

Trippon Norbert

A területet a városgondnokság mintegy tucatnyi munkatársa egy délelőtt rakta rendbe, 25 köbméter szemetet összeszedve. Újpest Önkormányzata sok-sok millió forintot költ évente a körülbelül 820 köbméter illegális lakossági szemét összegyűjtésére és elszállítására. Ez hatalmas mennyiség, melyet csak a lakossággal szorosan együttműködve lehet visszaszorítani.

Az Újpesti Városgondnokság arra kéri az újpestieket, ha kisebb vagy nagyobb mennyiségű illegálisan lerakott hulladékot fedeznek fel, jelentsék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen. Ha pedig éppen illegális szemétlerakást látnak, értesítsék az Újpesti Rendészetet.

(ujpestmedia.hu)

Még több hír Észak-Pestről

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A magyar költészet napja alkalmából versmaratont szervezett a Csokonai15 az újpalotai Fő térre - a legfiatalabb versmondó négy és fél, a legidősebb 82 éves volt.
A rekorddöntés ugyan elmaradt, de még így is csaknem 20 és fél tonna veszélyes hulladékot adtak le kerületünk lakói az önkormányzatunk által szervezett begyűjtési napon, 2025. március 22-én.
Újra tartunk önkormányzati fogadóórákat közterületeken. Az elmúlt két évben sokan kérdeztek vagy tettek bejelentést, ezért 2025 tavaszán is tartunk közterületeken fogadóórákat a XIII. kerületben. Ez...
A Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály hirdetménye.
Egyre magasabb szinten zajlanak a városrészi fórumsorozat eseményei. Elsőként a kerület lejjebbi részein, a Krisztinavárosban és a Városmajor környékén élők osztották meg az önkormányzat Közösségi...
A 14-es vonalán, a Lehel tér és Káposztásmegyer között is még több kényelmes, alacsony padlós, légkondicionált villamoson utazhatnak majd az utasok.
Társadalmi egyeztetés a szilveszteri tűzijátékozás szabályozásával kapcsolatban.
Történetének legnagyobb közlekedési és zöldfejlesztését hajtja végre a következő két évben a XIII. kerületi önkormányzat. Teljesen megújul ugyanis a Marina Part mellett vezető csaknem 12 ezer...
Az iskola első évfolyamára a következő tanévre a tanköteles tanulókat 2025. április 10-11-én kell beíratni. Minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik.
A díjjal Újpest Önkormányzata azokat a szakembereket ismeri el, akik az újpestiek egészségéért dolgoznak. A javaslatokat április 24-ig várják.
Nem emeli levélfeladási díjait a Magyar Posta. A társaság a 2025. január elseje óta érvényben lévő tarifákat befagyasztja, ezzel is támogatva az áremelkedés elleni küzdelmet.
Az érintettek írásban kapnak értesítést. Budapest XV. Kerület Önkormányzata a 2025. évi lakossági önerős járdafelújítási pályázatát 2025. április 7. 8:00 órakor lezárta, tekintettel arra, hogy a...
Felhívjuk a XV. kerületi lakosság figyelmét, hogy a Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata által ismét lehetőség nyílik kerékpártárolók bérlésére.
Gázolaj ömlött a Rákos-patakba a Csömöri út és a Rákospatak utca kereszteződésében, a gyors közbelépésnek köszönhetően a szennyeződést maradéktalanul sikerült eltávolítani a vízből.
Újpest Önkormányzatának testületi ülésén nagyobb vitát kavart a „Megyeri Csárda ügye”, mely annak elővásárlási jogáról szólt.
Idén is működik zajügyelet városrészünkben. Ingyenes számát hétvégéken lehet hívni, a bejelentések nyomán végzett vizsgálat nem jár költséggel a bejelentő számára.
A vízmérők cseréjéről a tulajdonosnak, vagyis a felhasználónak kell gondoskodnia, ezt pedig nem érdemes sokáig halogatni, az év második felében ugyanis rendszerint megnő az időpontokra várakozók...

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.