Belváros-Lipótváros Önkormányzatának Emberi jogi, Nemzetiségi, Egyházügyi és Kulturális Bizottsága pályázatot hirdet a Belváros-Lipótvárosban állandó lakcímbejelentővel rendelkező, életvitelszerűen itt élő tanulók részére 10-21 éves korig a 2020/2021. tanévre Belvárosi Művészeti Ösztöndíj elnyerésére. 

Az ösztöndíj célja, hogy valamely művészeti ágban kimagasló tehetséggel, illetve képességekkel rendelkező kerületi fiataloknak segítséget nyújtson művészeti képzésük, szakmai fejlődésük kiteljesedéséhez.

  • A pályázatokat a Bizottság bírálja el, és dönt az ösztöndíj odaítéléséről.
  • A pályázó az elbíráló bizottság döntése ellen fellebbezéssel nem élhet.
  • Ösztöndíjban részesülhetnek azok 10-21 éves tanulók, akik a kiírás szerinti feltételeknek megfelelnek, és jogosultságukat igazolták.
  • Az ösztöndíj összege: 000,- és 30.000,- Ft/hó/fő között a Bizottság döntése alapján.
  • Az ösztöndíj időtartama: 10 hónap a tárgyév szeptemberétől a következő év júniusáig.
  • A nyertes pályázókkal az Önkormányzat támogatási szerződést köt, melyben rögzítik a támogatás folyósításának és felhasználásának feltételeit, valamint az elszámolás rendjét.
  • Az ösztöndíj valótlan adatközlés, valamint a művészeti tanulmányok megszűnése esetén visszavonható.
  • A pályázati nyomtatványhoz mellékelni kell:
  • kézzel írott önéletrajzot
  • részletes szakmai ajánlást az adott művészeti ág egy ismert és elismert képviselőjétől
  • az utóbbi két év művészi eredményeinek igazolását (oklevél, emléklap)
  • rajzosoktól, képzőművészetet tanulóktól 3-4 alkotást
  • iskolalátogatási igazolást a tanintézménytől és a művészeti oktatást végző intézménytől vagy személytől.
  • A támogatás kizárólag számlával igazolt szakmai továbbképzésre és az igazolt képzéshez, illetőleg a szakmai fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges anyagköltségre fordítható.
  • A pályázatokat Belváros-Lipótváros Önkormányzat Emberi jogi, Nemzetiségi, Egyházügyi és Kulturális Bizottságának címezve kell benyújtani (1051 Budapest, Erzsébet tér 4.). Érdeklődni a 872-7447-es telefonon lehet.
  • A pályázatok beérkezésének határideje 2020. március 26. (csütörtök). Postai úton az e napig beérkező pályázatokat fogadjuk el. Személyes leadás esetén a pályázatokat március 26-án 16 óráig vesszük át a Polgármesteri Hivatal 705. szobájában.
  • Pályázati kiírás és adatlap beszerezhető az Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodájában (1051 Bp. Erzsébet tér 4.), vagy letölthető az Önkormányzat honlapjáról (www.belvaros-lipotvaros.hu).

(forrás: belvaros-lipotvaros.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Miben különböznek a női és férfi szerepek a roma családoknál, mint a nem romáknál? Vagy szerintük is a nőnek a konyhában a helye? Csakúgy, ahogy a magyar társadalom sugallja. Balogh Adrienn cikke.
Emléktáblát kapott Erzsébetvárosban a Magyar Költészet Napján (április 11), József Attila születésnapján a költő, a magyar líra óriása.
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.700.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....
Nyomoz a rendőrség egy társasház feljelentése nyomán, a ház (egykori?) közös képviselője, Gondos Judit rendszeresen egy olyan céggel végeztette el a házbeli felújítási munkákat, mellyel a...
Két terézvárosi rendőr segítségével jött a világra egy kisbaba néhány hete egy kórház hátsó bejáratánál. A tettre kész egyenruhásokat Soproni Tamás polgármester fogadta irodájában és ajándékkal...
A Lefkovicsék gyászolnak című filmben többek között a humoré, az emberi kapcsolatok törékenységéé és a mindent elsöprő szereteté a főszerep. A rendezővel, Breier Ádámmal beszélgettünk a gyászról, a...
Első, és lehet, hogy utolsó olimpiájára készül Szép Balázs, Terézváros sportolója. Az öttusázó nemcsak a párizsi részvételért küzd ezekben a hetekben, de komoly döntés előtt is áll: a játékok után...
Széles kínálatra számíthatnak az érdeklődők, a ruhák, könyvek, dísztárgyak, játékok, hanglemezek mellett porcelánok és kézműves horgolt termékek is megtalálhatók lesznek.
A terézvárosi önkormányzat anyagi támogatásával egy számítógépes játékokkal felszerelt szobát alakítottak ki a Liszt Ferenc téri gyermekkönyvtárban. A szoba átadását az Olvasni jó, olvasni menő!...
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának Ötpacsirta szalonjában a látogatók sok más mellett közelebb kerülhetnek a magyar táncházmozgalom történetéhez, hallhatnak operarészleteket és...
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a Gólem Színház a Pro...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
Ha van zenei stílus a világon, ami az emberek elsöprő többségének nem csupán tetszik, de mosolyt csal az arcukra és ütemes tapsra ösztönzi a tenyereket, akkor az biztosan a klezmer.
A városrészeken átívelő Nagykörút már nagyrészt az 1880-as évek közepére elkészült. Hivatalosan azonban csak a millenniumi ünnepségek idején adták át, teljes befejezésére pedig egészen 1906-ig várni...
Dr. Szívós Erika történész monográfiája (Hétker, Zsidónegyed, Gettó, Bulinegyed) a legalaposabb könyv, amelyet Erzsébetvárosról az utóbbi száz évben írtak. A Korall Kiadónál a Társadalomtörténeti...
Fodor Marcsi hosszú ideje azért küzd – írói eszközeivel –, hogy évezredek férfiszempontból elmondott történeteihez női nézőpontot adjon, női példaképeket állítson.
Ez hitvita, valaki vagy hisz benne, vagy nem – állítja a halálbüntetés intézményéről Dulai Péter újságíró, bűntörténész, aki nemrég megjelent könyvében végigvette megyénként az utolsó kivégzettek...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.