Bűnbandát kapcsoltak le a fővárosi rendőrök. A banda tagjai budapesti bárokban szórakozó külföldi turistákat vertek át úgy, hogy italfogyasztásuk árának többszörösét fizettették ki velük.

A gyanú szerint a csoport női tagjai egy társkereső telefonos alkalmazáson keresztül cserkészték be kiszemeltjeiket, akik általában jómódú, külföldi férfiak voltak. Legtöbbször Budapest VII. és VIII. kerületében találkoztak velük, ezt követően a bulinegyed egyik bárjába invitálták őket. A szórakozóhelyen egymás után rendelték maguknak a drága italokat, majd – annak ellenére, hogy a férfiak italfogyasztása általában minimális volt – velük fizettették ki az általuk rendelt alkoholt is. A POS-terminálokon megjelent összegek azonban egyáltalán nem álltak arányban az elfogyasztott italok mennyiségével. Előfordult, hogy a vendég ittasságát kihasználva a bankkártyájáról többször is leemeltek pénzt. Volt olyan sértett, akit egy éjszaka alatt több mint egymillió forintjától fosztottak meg – olvasható a rendőrség közleményében.

A szervezet hierarchikusan és konspiráltan működött. A csapatot a bárok tulajdonosai irányították, de voltak olyanok is, akiket csak névleg vettek be az üzletbe. A konzumnők mellett a csalásba be voltak szervezve a pultosok, a pincérek és a biztonsági őrök is.

Az ügyet az erzsébetvárosi rendőrök indították, a végén már csaknem 200 rendőr – köztük a Nemzeti Nyomozóiroda különböző osztályainak nyomozói – vett részt az akcióban. Február 11-én reggel tíz helyszínen – Dunaharasztiban és Budapesten – egyszerre fogták el a tíz elkövetőt, míg további kilenc helyszínen – köztük az érintett szórakozóhelyeken – házkutatásokat hajtottak végre.

Számlákat, bélyegzőket, szerződéseket, telefonokat, POS-terminálokat, illetve azokhoz tartozó iratokat foglaltak le, de találtak gáz- és riasztófegyvert, valamint kábítószergyanús anyagokat is. Az egyik bárban egy ATM automata is üzemelt, annak pénzforgalmát szintén vizsgálják.

A nyomozók összesen 100 millió forint értékben foglaltak le vagyontárgyakat. Ezek között volt készpénz, befektetési aranytömb, ékszerek, valamint egy motor és egy elektromos roller is. A fentieken túl további 100 millió forint értékben zároltak bankszámlákat és ingatlanokat.

Az ügy érdekessége, hogy a nyomozóknak azt a 30 millió forintot is sikerült megtalálniuk, amit az egyik gyanúsított a kertéjben ásott el, gondolva, hogy „lebukás” esetén a hatóságok azt nem találják meg.

Az öt férfit és az öt nőt több mint 30 bűncselekménnyel gyanúsították meg. Ezek többsége bűnszervezetben elkövetett csalás, de van köztük üzletszerűen, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélve elkövetett lopás is. A tíz gyanúsított közül a nyomozók nyolcat őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Még több hír a Belvárosból

A Cinka Panna kert hivatalosan 2024 novemberében lett közterület, most pedig az Opre Roma! – Romahét Józsefvárosban rendezvénysorozat keretein belül utcanévtáblát is kapott.
A rendelési idő felében fogadott új betegek között az eddigieknél nagyobb számban lehetnek majd VIII. kerületen kívüli lakosok – több józsefvárosi is kárvallott lehet.
Opre roma! Látható vagy láthatatlan? – A roma identitás és önreprezentáció kihívásai című, pop-up kiállításmegnyitóval egybekötött kerekasztal-beszélgetésen régi kérdésekre, problémákra kaphattunk...
Egy egy éve indult helyi program keretében az önkormányzat támogatásával mára 83 nem magyar anyanyelvű iskolás tanulja a magyar nyelvet idegen nyelvként.
A terézvárosi rendészek éberségének és hatékony intézkedésének köszönhetően sikerült megelőzni a napokban, hogy a Liszt Ferenc tér egyik éttermében kitütött tűz tovább terjedjen, jelentős kárt,...
Ma este újra fellép a Zsírban a rádzsasztáni cigány népzenét játszó Dil Mastana zenekar – egy élmény!
Három polgárőrszervezet van alakulóban Józsefvárosban, az év végére talán mindhárommal találkozhatunk az utcán is.
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata – az elmúlt évek gyakorlata alapján – a lakosság részére VESZÉLYESHULLADÉK-GYŰJTŐ AKCIÓT szervez.
Évek óta szerveznek egészségnapot a Deák Diák iskolában. Az iskola vezetésének törekvése, hogy ráirányítsa a családok figyelmét az egészséges életmód fontosságára. A március végi nagyszabású...
A Dohány utca belső-erzsébetvárosi részén áthaladó trolibuszok útvonalának akadálymentesítéséről.
Április 23-án (szerdán) nem fogad ügyfeleket a terézvárosi polgármesteri hivatal.
Az átfogó akcióban 4 körözött személyt fogtak el. A jegyellenőrök és a rendőrök 8 járat több mint 50 ezer utasát ellenőrizték márciusban – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Budapesti...
Április 8-án, a Nemzetközi Roma Napon Oláh József Pöli helyi képviselő (Közösen Józsefvárosért), egyenlőségi tanácsnok, a Méltóságot a Romáknak mozgalom alapítója mondta el gondolatait a jelenlegi...
Készüljünk együtt a húsvétra – várunk benneteket április 17-én, csütörtökön 16 órától a Klauzál térre!
Tovább tart a zaj, a por – hivatalos a hír, hogy csúszik a bontás a Pázmány Campus beruházáson, tudta meg Rádai Dániel alpolgármester.
Megrendezte az önkormányzat a III. Józsefvárosi Kispályás Labdarúgó Bajnokságot, mégpedig négy kerületi iskola fiú- és lánycsapatai körében. Ezen a héten folytatódik a verseny az idősebbek körében.
Bármikor megnézhet egy kiállítást a Víg utcában. A nap bármelyik órájában megnézhetjük a MOME frissen diplomázott hallgatóinak, Szövérffi Adrienn-nek és Tompa Lukács Sámuelnek Kirakati ló című...
Nem roma napot, hanem roma hetet tartanak Józsefvárosban a nemzetközi roma nap alkalmából. A szervezők sok és sokféle programmal készülnek.

A címlapról

Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami...
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is...
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.