Daróczi Ágnes nevét az 1972-ben megrendezett Ki Mit Tud? vetélkedőből ismerte meg az ország, amikor magyarul és cigányul mondott verset. Azon a nyelven, ami az akkori kurzus szerint nem létezett, ahogy cigány kultúra sem, mert törvényileg betiltották az erőszakos asszimiláció jegyében.

A mai cigány fiatalok nem is tudják, micsoda öntudatra és bátorságra vallott a tinédzser lány népéért, az anyanyelvéért való kiállása a televízió nagy nyilvánossága előtt. Voltaképpen ezzel a tettével elindította a cigány emancipációs mozgalmat.

Budapest születésnapján, 2024. november 15-én Daróczi Ágnes a főváros díszpolgára lett.

Októberben személyesen a főpolgármester hívta fel, hogy értesítse a közgyűlés döntéséről. Amikor Ági rákérdezett, hogy ki javasolta őt erre a megtisztelő címre, a főpolgármester azt válaszolta: neki jutott eszébe.

Ugyanazon a héten a bedői önkormányzat is jelentkezett, hogy díszpolgári címet szeretnének adományozni neki és posztumusz Choli Daróczi Józsefnek. Mindketten ott nevelkedtek, onnan indultak, hogy megvívják harcukat a cigányok egyenjogúságáért, a kultúra és a nyelv elismertetéséért, valamint a közös történelmünk megismertetéséért. Mindketten a saját eszközeikkel.
Három nappal a 70. születésnapja előtt pedig Daróczi Ágnes ünnepélyes keretek közt megkapta a Budapest Díszpolgára címet. A laudáció szerint a „hazai cigányság meghatározó alakjaként nyújtott kiemelkedő művészi és kutatói munkásságáért, a romák érdekképviseletében betöltött szerepéért a Budapest Díszpolgára kitüntető címet” adományozták számára. Olyan sok kudarc, mellőzés után végre elismerték a munkásságát.

Ő az első cigány nő, aki megkapta a fővárosi díszpolgárságot.

Daróczi Ágnes a magyar–román–cigány nemzetiségű, a ma már nem egészen 300 főt számláló Bedőn nevelkedett. A faluban a díszpolgári címet azért alapították, hogy a két neves cigány személyiségnek meghálálják, amiért hírét vitték a településnek.

Újpesten, a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban működik a NősziRom Váradi Éva vezetésével, ahová rendre roma női példaképeket hívnak meg. Ez az est értük szerveződik, róluk szól, a munkásságukról. November 9-én Daróczi Ágnes volt a példakép, és az ő szavait idézték az est mottójául. „Ahhoz, hogy a cigány szó pejoratív, sértő, megalázó tartalma megszűnjön, egyrészt kiváló emberek sorának a nevét kell adnia, hogy a cigány mivolt vállalható legyen, másrészt a társadalom garanciájára van szükség a cigány fogalom rangjának megadásához.” (Elhangzott 1986. június 12-én a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének alakuló ülésén.)

Horváth Aladár a méltatásában azt mondta, hogy Daróczi Ágnes a magyar cigányok ősanyja.

Én pedig azt, hogy a magyar cigányok alfája, hiszen mindnyájan az ő nyomdokaiba léptünk, leszámítva Lakatos Menyhértet, Choli Daróczi Józsefet, Bari Károlyt és Péli Tamást, akikkel jelen voltak az emancipációs mozgalom kezdetén. A többi értelmiségi roma mind az ő úttörő munkájuknak köszönheti romaként való létezését. Terjedelmi korlátok miatt csak vázolni tudom Ági munkásságát.

Ő az első cigány anyanyelvű nő, aki egyetemi diplomát szerzett. Az egyetem elvégzése után a Népművelési Intézetben kezdte pályafutását, ahol lényegében szabad utat kapott arra, hogy alakítsa a munkáját. Megszervezte az Autodidakta Cigány Képzőművészek Országos Kiállítását, először 1979-ben, majd 1989-ben és 2000-ben. Ez egyben a roma képzőművészet mint fogalom megszületésének forrása is.

Elindítója a cigány folklór mozgalomnak, megalapítja férjével a ma is működő Romano Glászot, majd a Kalyi Jag együttest. Több ezer cigány gyermek bevonásával 1978-ban indítják el férjével az olvasótábori mozgalmat. Kutatja a cigány holokauszt történetét, voltaképpen neki és férjének köszönhető, hogy a cigány holokausztról megemlékezhetünk.
Személyes élettörténetének elbeszélése a Hosszú az út előttem című könyve, ami a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg 2023-ban. Remélhetőleg ez a kötet eljut a fiatalabb korosztályokhoz is, és alaposan áttanulmányozzák, mert ez az életrajz egyben az emancipációs küzdelem emlékezete, melyben roma szempontból elemzi az elmúlt több mint 50 év eseményeit. Ezzel a krónikával a cigány történelem megismeréséhez járult hozzá.

Még több hír a Belvárosból

Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.713.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....
Józsefvárosi közterület-felügyelőket kérdezünk azokról a vidám vagy éppen drámai helyzetekről, amiket munka közben, az utcán átéltek. Gottlieb László válaszolt nekünk.
Második alkalommal rendezik meg az Eötvös10-ben a Roma Hősök – Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely május 7–11. között már hetedszer bizonyítja, hogy a roma színháznak és drámairodalomnak nemcsak...
Ipari formatervezőket is alkalmaztak. Elindult a palacktartók tesztelése, 80 tesztpéldányt helyeznek ki Budapest különböző forgalmas pontjain a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának...
250 adag reggelire lehet lecsapni május 13-án reggel két keréken. A Magyar Kerékpárosklub helyi szervezeteivel és partnereivel az ország több tucat pontján vár újra bringás reggelivel vagy uzsonnával.
A családon belüli erőszak nem magánügy. Segítsd Te is az áldozatokat, az erőszakkal szembeni fellépést!
Bár az év végével szűnnének csak meg egyes bölcsész szakok a Károlin, az egyetem augusztus végével több oktatótól is megválik, értesült a sajtó. A hallgatók bizonytalanságban vannak, az egyetem nem...
Újpest májusban is gondoskodik arról, hogy minden korosztály találjon magának tartalmas és szórakoztató kikapcsolódási lehetőséget. A hét egyik kiemelkedő eseménye az Újpesti Futó- és Kerékpáros...
2022 novemberében nyitottak, de nem kellett mindent a nulláról felépíteni. A régi-új Konfit a Baross utca 74-ben elérhető áron kínál laktató, finom ételeket. Majer Dávid séffel beszélgettünk.
Diplomáciai nyitás Józsefvárosban: a kerület vezetése a napokban fogadta Vivienne Ekwora Ogonyi nigériai nagykövetet. A találkozón részt vett András polgármester, Sátly Balázs alpolgármester és...
Április 29-én sütött a nap héttágra, mikor kerületünk utcái táncparketté változtak. A Tánc te magad légy! szlogennel meghirdetett villámcsődület örömünnep lett – hét helyszínen, hétféle stílusban...
Az önkormányzat várja az itt élők jelöléseit, hogy ennek alapján eldönthessük, ki kapjon idén díjat kiemelkedő egészségügyi munkájáért Terézvárosban.
A teológiai munkássága miatt elismert Erdő Péter bíboros is esélyes a pápaválasztáson. Húsvéthétfőn elhunyt az argentin származású Ferenc pápa. A jezsuita szerzetesből lett egyházfő a 266-ik...
Szombaton a Horváth Mihály téren lehet adni-venni a növényeket, kiegészítőket. Harmadik alkalommal rendezi meg a kerület a Józsefvárosi Kézműves- és Növényvásárt a Horváth Mihály téren április...
Tájékoztató a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat Egyesített Bölcsődékbe történő beiratkozásra vonatkozóan.
Idén napvirággal és porcsin palántával készülünk. 2️ darab palánta minden erzsébetvárosi számára ingyenesen elvihető a készlet erejéig. Az átvételhez a helyszínen a lakcímkártya bemutatására van...
Április 26-án, szombaton délelőtt rendezik meg a Hunyadi téren a Föld napjához kapcsolódó programokat, így a nagy érdeklődéssel kísért virágosztást és a veszélyes hulladékok begyűjtését is.
Idén ismét lesz Critical Csepp ovis felvonulás. A kerület szelíd motorosai április 24-én róják majd Józsefváros utcáit. Az esemény a Kálvária téren koncerttel zárul.

A címlapról

A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.