Kiemelt beruházássá minősítette a Kelenföld indóház épületének rekonstrukcióját a Közlekedési Múzeum által előkészített tervek mentén a kormány kedd este megjelent rendelete.

    A jogszabály rendelkezik az építési engedélyezés menetéről, valamint a kivitelezési közbeszerzés kiírásáról is - közölte az MTI-vel szerdán a Közlekedési Múzeum.
    Budapest-Kelenföld vasútállomás 137 éves indóházában a Közlekedési Múzeum legújabb kiállítóhelye kap helyet, az épület így megmenekül a pusztulástól, és színvonalas műemléki helyreállítása is megtörténik - hangsúlyozza a közlemény.
    Az állomásépület teljes felújításával, bővítésével létrejövő új múzeumi kiállítóhely fő attrakciója egy több száz négyzetméter alapterületű terepasztal lesz, egy vasúttörténeti kiállítás részeként. A kulturális kínálatot időszaki kiállítások és múzeumpedagógiai foglalkozások színesítik majd.
    Az épület környezetében vasúti tematikájú játszókert létesül, teraszán szabadtéri mozivetítéseket tartanak, az épület pedig kiegészül egy kilátópontként, trainspotter-helyként is szolgáló, új terasszal, valamint a tervek szerint egy bisztró is helyet kap az indóházban. Az épület előtt, szabadtéren az indóházzal közel egyidős gőzmozdony fog állni - közölte a Közlekedési Múzeum.
    Mint a közlemény emlékeztet, az 1884-ben épült Kelenföldi indóház az ország egyik legrégebbi állomásépülete, amely a közelmúltig be is töltötte ezt a szerepét. A 4-es metró projekt részeként épült aluljáró miatt azonban funkcióját az elmúlt években teljesen elveszítette, a MÁV-pénztár kiköltözött belőle, és állapota tovább romlott, így félő volt, hogy az egyébként dinamikusan fejlődő, átalakuló Etele tér közelségében idővel lebontják.
    "A kormány egy évvel ezelőtt hagyta jóvá a Közlekedési Múzeum koncepcióját az épület megmentésére. Kelenföld az ország egyik legforgalmasabb vasútállomásaként kitűnő helyszín arra, hogy az itt létesülő kiállítás bemutassa Budapest és a vasút kapcsolatának 175 éves történetét és az előttünk álló kihívásokat és lehetőségeket" - idézi a közlemény Vitézy Dávidot, az intézmény főigazgatóját.
    A Közlekedési Múzeum az Építész Stúdiót bízta meg az építészeti tervek elkészítésével, amely az eredeti épület műemléki jellegének, karakterének tiszteletben tartása mellett azt az új funkcióknak megfelelő kortárs elemekkel is kiegészíti.
    Mint közölték, a kiállítási tartalom tervezését a Közlekedési Múzeum megkezdte, a következő hónapokban a részletek kidolgozása zajlik. A Kelenföldi pályaudvar mint városi és vasúti tér biztosan meghatározó szerepet kap majd a tematikában, ahol nemcsak a vasút történeti szerepét, múltját, jelenét, jövőjét kívánja a Múzeum bemutatni, hanem a helyszínhez kapcsolódó emlékeket, történeteket is.
    Ezért a Közlekedési Múzeum egyaránt várja a Kelenföldi indóházhoz kapcsolódó, régi képeslapokat, fényképeket, egyéb tárgyi emlékeket és történeteket, valamint a leendő kiállítóhely programjaival kapcsolatos javaslatokat.
    A közlemény felidézi: 2019 őszén jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hoffmann Tamás, a 11. kerület akkori polgármestere, hogy a Közlekedési Múzeum mentheti meg az állomásépületet.
    Az akkor létrejött megállapodás nyomán 2020-ban a Miniszterelnökség 100 millió forinttal, Újbuda önkormányzata pedig - az előző kerületvezetés által tett ígéretet betartva - 20 millió forinttal támogatta a tervezést és a beruházás előkészítését. Az elkészült tervek elnyerték az önkormányzat támogatását, miután a múzeum bemutatta a koncepciót László Imre polgármesternek. A Kelenföld indóház megmentését és az elkészült terveket Simicskó István, a kerület országgyűlési képviselője is támogatásáról biztosította.
    A tartalomfejlesztésen túl a következő feladat az építési engedélyezés és a kivitelezési közbeszerzés kiírása - áll a múzeum közleményében.

Forrás: MTI

 

Még több hír Budáról

Ez nem csak egy piknik – ez a lakótelepi közösségek ünnepe. A Miutcánk és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közös szervezésében újra összehívjuk a környékbeli szomszédokat. Egy retro lakóautóval...
A gyerekek visszajelzései jelentik a legnagyobb elismerést Sapszon Borbála, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola pedagógusának, aki kiváló zenepedagógusi munkásságáért Virág Benedek-díjban részesült...
A PesthidegkútON elnevezésű beszélgetéssorozat, amelyben Őrsi Gergely polgármester beszélget a városrész egy-egy közismert lakójával.
Már lehet jelentkezni az Erődtér nyári táboraiba! Az idei nyáron is várják a II. kerületben lakó vagy II. kerületi iskolában tanuló fiatalokat a II. Kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ Erődtér...
400 000 magyar ember. 400 000 világ. 400 000 elveszett tudás. 400 000 felbecsülhetetlen érték. 400 000 könnyel kimondott név. Ennyi honfitársunkat küldtünk a halálba csak azért, mert zsidók voltak....
Dr. Bodroghelyi László húsz év után távozik a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának főigazgatói posztjáról. Két évtized Maros utcai tapasztalat alapján megszámlálhatatlan pácienssel...
Április 14-én nemcsak Esterházy Péter születésnapját és egyben a magyar próza napját ünnepeljük, hanem világszerte ekkor tartják a könyvtárosok világnapját, amely az olvasás, a tudás és a közösségek...
A Budai Polgár kezdettől fogva elkötelezett abban, hogy feltárja és megörökítse kerületünk múltját, helytörténetét. Most Olvasóink segítségét kérjük. Amennyiben vannak érdekes történeteik, emlékeik,...
Szabó T. Anna József Attila-díjas költő és Sinha Róbert gitárművész rendhagyó zenés irodalomórára várja az érdeklődőket április 11-én, a költészet napján, a Klebelsberg Kultúrkúriába.
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete a 2025. évi díszpolgári címet Dr. Sótonyi Péter professzor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja részére ítélte oda.
A szilveszteri ünneplés formája nem csupán egyéni döntés kérdése, hanem közösségi és környezeti szempontból is mérlegelést igényel. Az élhetőbb városi környezet és a társadalmi érzékenység erősödése...
„Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” – az 1990. március 20.-án, Marosvásárhelyen Puczi Bélától elhangzott mondat nehezen felejthető mozzanata az egyetemes magyar történelemnek, amikor...
Nem árt elővigyázatosnak lenni a par­ko­ló­automatáknál, miután hamis QR-kód­dal próbáltak meg csalók telefonos fi­ze­tést indító ügyfeleket megtéveszteni.
ÁPRILIS 12-én, SZOMBATON, 8–12 ÓRA KÖZÖTT a II. Kerületi Önkormányzat ismét veszélyeshulladék-gyűjtést tart a két szokásos helyszínen.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben meghatározottak alapján Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki...
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2025. május 15-ig várja a javaslatokat a Fischer Ágoston-díj odaítélésére. Ezúttal is olyan személyek nevét várjuk, akik kerületünk szociális ellátásainak,...
Túra a budai zöld II. kerületi szakaszán. A zöld sáv jelzésű turistaútvonalak elsősorban helyi jelentőségű, rövidebb távú vándorutakat jelölnek, amelyek gyakran kevésbé ismert, de annál izgalmasabb...
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat továbbra is elkötelezett a közlekedési szabályok betartatásában és a közlekedésbiztonság javításában. Különös figyelmet fordítunk a gyorshajtás visszaszorítására. A...

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.