Hiába tiltakoznak a helyiek a Déli Körvasút bővítése ellen, a kormányhivatal nem hajlandó személyes közmeghallgatást tartani. Újbudán  alternatív közmeghallgatást rendeztek a Hamzsabégi sétányon miután a beruházás illetékesei ismét nekifutnak a környezetvédelmi engedély megszerzésének. Az önkormányzata kész újból perre menni.

 

„Az érintettek személyes megjelenése nélkül” rendez közmeghallgatást a Pest Megyei Kormányhivatal a Déli Körvasút Kelenföld és Ferencváros közötti szakaszának bővítéséről. Az érdeklődők írásban küldhették el kérdéseiket a kormányhivatalnak augusztus 13-áig. A kormány április végén a „háborús veszélyhelyzetre” hivatkozva tette lehetővé a hatóságoknak és az önkormányzatoknak, hogy az érintettek megjelenése nélkül tartsanak közmeghallgatást.

– Kifejezetten káros, antidemokratikus döntésről van szó, de ha a kormányhivatal nem kíváncsi az emberek véleményére, mi fogjuk megkérdezni őket – nyilatkozta Kreitler-Sas Máté az eseményen, ahol sem a minisztérium, sem a beruházó nem jelent meg. Az önkormányzati képviselő szerint a fórum jelentőségét alátámasztja, hogy az előző engedélyek kapcsán rendezett közmeghallgatáson hatalmas volt az érdeklődés.
A beruházó V-Híd Kft. környezetvédelmi engedélyét a bíróság már kétszer hatályon kívül helyezte, és új eljárásra kötelezte az Építési és Közlekedési Minisztériumot. Júniusban a kormány harmadszor is elindította az engedélyeztetést, és nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánította a projektet.

– Hiába módosították a hatástanulmányt, szerintünk továbbra is vannak benne hibák – jelentette ki Bakai-Nagy Zita alpolgármester. – Ha újból engedélyt kap a beruházás, újból perre megyünk, mert szerintünk ez az új hatástanulmány szintén nem tesz eleget a bírósági ítéletnek. A vasúti személyforgalom bővítését, fejlesztését támogatjuk, a teherforgalom növelése azonban a környéken élők szempontjából elfogadhatatlan – hangsúlyozta az alpolgármester.

 

(ujbudaonline.hu)

Még több hír Budáról

Ez nem csak egy piknik – ez a lakótelepi közösségek ünnepe. A Miutcánk és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közös szervezésében újra összehívjuk a környékbeli szomszédokat. Egy retro lakóautóval...
A gyerekek visszajelzései jelentik a legnagyobb elismerést Sapszon Borbála, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola pedagógusának, aki kiváló zenepedagógusi munkásságáért Virág Benedek-díjban részesült...
A PesthidegkútON elnevezésű beszélgetéssorozat, amelyben Őrsi Gergely polgármester beszélget a városrész egy-egy közismert lakójával.
Már lehet jelentkezni az Erődtér nyári táboraiba! Az idei nyáron is várják a II. kerületben lakó vagy II. kerületi iskolában tanuló fiatalokat a II. Kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ Erődtér...
400 000 magyar ember. 400 000 világ. 400 000 elveszett tudás. 400 000 felbecsülhetetlen érték. 400 000 könnyel kimondott név. Ennyi honfitársunkat küldtünk a halálba csak azért, mert zsidók voltak....
Dr. Bodroghelyi László húsz év után távozik a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának főigazgatói posztjáról. Két évtized Maros utcai tapasztalat alapján megszámlálhatatlan pácienssel...
Április 14-én nemcsak Esterházy Péter születésnapját és egyben a magyar próza napját ünnepeljük, hanem világszerte ekkor tartják a könyvtárosok világnapját, amely az olvasás, a tudás és a közösségek...
A Budai Polgár kezdettől fogva elkötelezett abban, hogy feltárja és megörökítse kerületünk múltját, helytörténetét. Most Olvasóink segítségét kérjük. Amennyiben vannak érdekes történeteik, emlékeik,...
Szabó T. Anna József Attila-díjas költő és Sinha Róbert gitárművész rendhagyó zenés irodalomórára várja az érdeklődőket április 11-én, a költészet napján, a Klebelsberg Kultúrkúriába.
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete a 2025. évi díszpolgári címet Dr. Sótonyi Péter professzor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja részére ítélte oda.
A szilveszteri ünneplés formája nem csupán egyéni döntés kérdése, hanem közösségi és környezeti szempontból is mérlegelést igényel. Az élhetőbb városi környezet és a társadalmi érzékenység erősödése...
„Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” – az 1990. március 20.-án, Marosvásárhelyen Puczi Bélától elhangzott mondat nehezen felejthető mozzanata az egyetemes magyar történelemnek, amikor...
Nem árt elővigyázatosnak lenni a par­ko­ló­automatáknál, miután hamis QR-kód­dal próbáltak meg csalók telefonos fi­ze­tést indító ügyfeleket megtéveszteni.
ÁPRILIS 12-én, SZOMBATON, 8–12 ÓRA KÖZÖTT a II. Kerületi Önkormányzat ismét veszélyeshulladék-gyűjtést tart a két szokásos helyszínen.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben meghatározottak alapján Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki...
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2025. május 15-ig várja a javaslatokat a Fischer Ágoston-díj odaítélésére. Ezúttal is olyan személyek nevét várjuk, akik kerületünk szociális ellátásainak,...
Túra a budai zöld II. kerületi szakaszán. A zöld sáv jelzésű turistaútvonalak elsősorban helyi jelentőségű, rövidebb távú vándorutakat jelölnek, amelyek gyakran kevésbé ismert, de annál izgalmasabb...
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat továbbra is elkötelezett a közlekedési szabályok betartatásában és a közlekedésbiztonság javításában. Különös figyelmet fordítunk a gyorshajtás visszaszorítására. A...

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.