Horváth Szabolcs alezredes, a XVI. kerület rendőrkapitányaA XVI. Kerületi Újság megkérdezte  Horváth Szabolcs alezredest, a XVI. kerület rendőrkapitányát, mennyiben változtat ez az ő munkájukon, és mire kell nekünk figyelnünk a vakáció idején.

– Az évszakváltások mindig változásokat hoznak az életünkben, mások a veszélyforrások, amihez nekünk kötelező alkalmazkodni, a lakosságnak pedig tanácsos, ha el akarjuk kerülni a bajokat.

A sok iskolás kiszabadult a kötelességek szorításából, és ha az időjárás engedi, nem maradnak otthon. Így nem csak az iskolák környékén kell számítanunk rájuk, hanem mindenhol. Persze nem csak gyalog közlekednek, hanem kerékpáron, rolleren, a nagyobbak már különböző méretű motorokon is. Reméljük a közlekedés szabályait ismerik, de azért gyerekek még, nem a legjellemzőbb tulajdonságuk a fegyelmezett szabálykövetés, vigyáznunk kell rájuk.

Vigyáznunk kell magunkra is. Kétkerekű járművek esetén nagyon ajánlott a bukósisak, a térd- és könyökvédő, hiszen viszonylag gyors haladás mellett teljesen védtelenek vagyunk. Az elmúlt két évben a vírushelyzet miatt érezhető volt ugyan a statisztikákon, hogy kevesebben tartózkodtak a közterületeken, de idén ez már nem így lesz.

Számolnunk kell a kánikula hatásaival is. Amikor a levegő melegebb, mint a testhőmérsékletünk, megnő a reakcióidő, lankad a figyelem. Ez főleg a gépjárművezetőkre veszélyes. És nem győzzük hangsúlyozni, hogy a napon álló kocsiban se házi kedvencünket, se gyermeket ne hagyjunk, mert rövid időn belül életveszélybe kerülhetnek. A kissé lehúzott ablakok semmit nem érnek!

– EGYRE SZAPORODNAK AZ ELEKTROMOS ROLLEREK. EZEKRŐL MIT KELL TUDNUNK?

– Használatuk szabályokhoz kötött. Segédmotornak számít az a roller, amely motorjának folyamatos névleges teljesítménye 300 és 4000 Watt közé esik. Ezekre ugyanazok a kötelezettségek vonatkoznak, mint a segédmotorokra. Bukósisak, vezetői engedély és kötelező biztosítás szükséges a használatukhoz, valamint járdán nem közlekedhetnek vele. A 300 Watt alatti motorteljesítményű rollerek esetén pedig a kerékpárokra érvényes szabályokat kell betartani.

– A NYÁR VAGYONBIZTONSÁGI KÉRDÉSEKET IS FÖLVET.

– Igen, ezek közül a legcsalogatóbb a bűnözők számára a nyitott ablak. Ha nem vagyunk otthon, ne csak az ajtót zárjuk be, hanem az ablakokat is. A korszerű műanyag ablakokat lehet bukóra is állítani, de ez az elkövetők számára olyan, mintha nyitva lenne.

– VAN VALAMILYEN STATISZTIKA ARRÓL, HOGY A BETÖRÉSEK MIKOR TÖRTÉNNEK? ÉJJEL, VAGY INKÁBB NAPPAL?

– A betörések túlnyomó része nappal történik. Sokkal kisebb a kockázat, amikor papa, mama dolgozik, a gyerekek pedig iskolában vannak. A hátán zsákkal, álarcban, elemlámpa fényénél surranó betörő már csak a rajzfilmekben létezik. – MI A HELYZET AZ AUTÓINKKAL? – Ne kínáljuk fel értékeinket a betörőknek! Több százezer forintos laptop, táska, ridikül, bőrönd megindítja a fantáziájukat. Ha nyaralunk, nem mindig férünk el a csomagtartóban. Mégis igyekezzünk valahogy minden csomagunkat elrejteni. Ha ugyanis látható helyen semmi érték nincs a kocsinkban, „hátha találok valamit” alapon nem fogja senki megkockáztatni a kocsi feltörését. Figyeljünk továbbá arra is, hogy valóban bezáródik-e a gombnyomásra az ajtó. És akkor se felejtsük el megnyomni a gombot, ha kiszálláskor pár kocsival arrébb legjobb barátunk, vagy barátnőnk integet felénk. Horváth Szabolcs rendőrkapitány tanácsai nyárra A tavasz elbúcsúzott, „kitört” a nyár és ezzel kicsit átrendeződik az életünk is. Megkérdeztük Horváth Szabolcs alezredest, a XVI. kerület rendőrkapitányát, mennyiben változtat ez az ő munkájukon, és mire kell nekünk figyelnünk a vakáció idején.

– EJTSÜNK MÉG SZÓT A STRANDOKRÓL!

– A strandokon talán fokozottabban érvényes, hogy alkalom szüli a tolvajt. A törölközővel, pléddel letakart pénztárca, napszemüveg nincs biztonságban. A megoldás a minden strandon megtalálható értékmegőrző.

– VÉGÜL MONDJON NÉHÁNY SZÓT ARRÓL, HOGY EGYIK KOLLÉGÁJUK ÉLETET MENTETT!

– Igen, nagyon büszkék vagyunk Kuremszki László rendőr törzsőrmester kollégánkra, aki szolgálaton kívül sorban állt a pénztárnál egy János utcai üzletben. Az előtte álló 45 éves hölgy összeesett, és nem voltak életjelei sem. Kuremszki László haladéktalanul elkezdte az újraélesztését, miközben értesítette a szolgálatparancsnokot, hogy küldjön mentőt. A mentők gyorsan megérkeztek, átvették a hölgy ellátását, és megjegyezték, hogy ha kollégánk a megérkezésükig nem végzi ilyen szakszerűen az újraélesztést, a hölgy már nem élne.

MÉSZÁROS TIBOR
XVI. Kerületi Újság

Még több hír Észak-Pestről

Nagyon sokat jöttünk össze az idei majálisra, ahol kiváló időben számtalan programban vehettünk részt.
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! – írta Nagy Márton...
Újpesten idén is májusfát állítottak a Városháza mellett, a tavasz örömének közös ünnepléseként. Május elseje nemcsak a munka ünnepe, hanem a természet ébredésének és megújulásának napja is,...
Újpest 2024-ben vett részt először a Futókörök Napja eseményen az előző év végén átadott futókörével, amely a 2023-as év egyik legnagyobb sportberuházása volt városunkban.
Összevonják a Pólus Centerben található fiókkal, csak bankautomata marad.
A legnagyobb vitát a beépítések váltották ki, pedig ma már nem is az önkormányzat adja ki az engedélyeket. Elkezdődik viszont az építési szabályzat felülvizsgálata, ami segíthet a most azonosított...
Tájékoztatjuk önöket, hogy a 11/2024.(iv.8.). Ngm rendelet alapján
Czibak Ilona Mézeskalács szív tükörrel című könyvét mutatták be az Újpesti Közművelődési Kör legutóbbi rendezvényén, április utolsó péntekén. Az esemény helyszíne ezúttal is a Polgár Centrum volt.
Április utolsó szombatja meglepetéseket tartogat a villamosrajongók és a városi kötöttpályás közlekedés szerelmesei számára, ugyanis nyílt napot tartanak az Angyalföld kocsiszínben, eközben az...
Újpest-Városkapunál és környékén folytatódott az a köztisztasági és közrendvédelmi akció, amelyben a főváros és a kerületek társszervei közösen teszik rendbe, takarítják ki Budapest valamelyik...
Vajon idén melyik település, kerület futókörén futnak majd a legtöbben? Legyen ez a tizenötödik kerület!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A magyar költészet napja alkalmából versmaratont szervezett a Csokonai15 az újpalotai Fő térre - a legfiatalabb versmondó négy és fél, a legidősebb 82 éves volt.
A rekorddöntés ugyan elmaradt, de még így is csaknem 20 és fél tonna veszélyes hulladékot adtak le kerületünk lakói az önkormányzatunk által szervezett begyűjtési napon, 2025. március 22-én.
Újra tartunk önkormányzati fogadóórákat közterületeken. Az elmúlt két évben sokan kérdeztek vagy tettek bejelentést, ezért 2025 tavaszán is tartunk közterületeken fogadóórákat a XIII. kerületben. Ez...
A Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály hirdetménye.
Egyre magasabb szinten zajlanak a városrészi fórumsorozat eseményei. Elsőként a kerület lejjebbi részein, a Krisztinavárosban és a Városmajor környékén élők osztották meg az önkormányzat Közösségi...
A 14-es vonalán, a Lehel tér és Káposztásmegyer között is még több kényelmes, alacsony padlós, légkondicionált villamoson utazhatnak majd az utasok.

Még több hír Kelet-Pestről

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy lakossági jelzéseket követően a képviselő-testület bekérte a Fővárosi Vízművek kerületünkre vonatkozó vízminőség-vizsgálati eredményeit.
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat pályázatot hirdet a XVI. kerület közigazgatási területén élők számára.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Önkormányzat megrendelésére Rákosmente közterületein permetezést végzünk a vadgesztenyefák károsítói ellen.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025. április 21-e és 27-e között az alábbi időpontok között tervezünk pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú (13R/31L jelzésű) futópályáján,...
A Kelet-Pest megyei Kft. tájékoztatása értelmében előreláthatólag április 22. (kedd) napjától április 30. (szerda) napjáig villamos hálózat kertészeti, erdészeti jellegű karbantartását végzik a...
Rákosmente Önkormányzata hosszú évek óta harcol azért – jogi eljárásokban való részvétellel vagy támogatással -, hogy minél kevesebb zajterhelés érje a
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025. március 11-én 12:00 és 17:30 között filmforgatásra kerül sor a Helikopter lakóparkban a Heli ABC környékén.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy hamarosan megkezdődik a tavaszi nyesedékgyűjtés, az immár háromhetes akció 2025. március 17. (hétfő) napjától április 6. (vasárnap) napjáig tart.
Tavalyi évben váratlanul magas volt a csípések száma a szúnyoggyérítések ellenére is. A szomszédos XVI. kerületben is hasonló volt a helyzet, ezért idén összehangoljuk a szúnyoggyérítéseinket.
A hivatalos átadón jelen volt Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere, dr. Füzesi Péter és dr. Bakos András, kerületünk alpolgármesterei, dr. Fajta György Ádám, az OMSZ ügyeleti operatív vezetője,...
A kedvezményezett neve: Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat.
A Magyar Posta tájékoztatása szerint postapartnerség keretén belül december 3-án újranyitják a 1165 Budapest, Mészáros József utca 33. szám alatt található postaépületet az ügyfelek számára.
A XVI. kerület elődtelepülésein zsidó közösségek is éltek. A helytörténész dolga emlékezni és emlékeztetni, különösen olyan történelmi évforduló közeledtének alkalmából, amelyről szervezett helyi...

A címlapról

Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.