Büszkék vagyunk zsidó honfitársainkra, akik a saját teljesítményükkel közös önbecsülésünket gyarapították egykor, és gyarapítják ma is - jelentette ki Áder János köztársasági elnök kedden a 15. Maccabi Európa Játékok budapesti megnyitóján, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

"Mi magyarok mindig készek vagyunk szurkolni sportolóinkért. Büszkék vagyunk minden magyar sikerre, és lenyűgözve állunk másoké előtt. Büszkék vagyunk mindazokra, akik magyar színekben versenyeznek, és büszkék vagyunk rá, hogy a közös zászló közös csapatában a sokféle személyes identitás mindig jól megfér egymással. Büszkék vagyunk zsidó honfitársainkra, akik a saját teljesítményükkel közös önbecsülésünket gyarapították egykor, és gyarapítják ma is" - mondta az államfő.

A megnyitóról szóló M1-riport:

Áder János felidézte: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalapításában és az első újkori olimpiai játékok megszervezésében a magyar zsidó családba született Kemény Ferenc, Pierre de Coubertin jó barátja is közreműködött, és 123 évvel ezelőtt Athénban, az első olimpián, Magyarország történetének első olimpiai aranyérmét egy másik magyar zsidó ember, Hajós Alfréd nyerte.

Hangsúlyozta: Kemény Ferenccel és Hajós Alfréddal vette kezdetét a magyar sporttörténelem, ők a magyar olimpiai csapat első hősei, és egyben egy olyan kor hősei is, amely világszerte sportversenyek szervezésére buzdított.

Áder János rámutatott: az emberiség egyik legszebb és legbékésebb kihívása lett pályán, medencében, tornacsarnokban vetélkedni a játék öröméért, a teljesítmény csodálatáért, a siker mámorító és a szurkolás felemelő érzéséért, a közösségért. A Maccabi Játékokat ugyanez a törekvés hívta életre egykor, hogy a teljesítmény sikert arasson, és a játék közösséget teremtsen - tette hozzá.

Magyarország örömmel látja vendégül a Maccabi Európa Játékok versenyzőit - jelentette ki megnyitó beszédében az államfő, aki "nemes küzdelmeket és emlékezetes pillanatokat" kívánt a résztvevőknek.

Motti Tichauert, az Európai Maccabi Szövetség első embere és a játékok szervezőbizottságának elnöke emlékeztetett: a versenyt először Prágában tartották meg 1929-ben, az eltelt 90 évben viszont ez a régió nem volt házigazdája ennek az eseménynek, amely így most visszatért közép-európai gyökereihez.

Motti Tichauer, az Európai Maccabi Szövetség elnöke, a játékok szervezőbizottságának elnöke beszédet mond a 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségén a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2019. július 30-án. A július 29-én megkezdődött és augusztus 7-ig tartó budapesti Maccabi Európa Játékok minden idők legnagyobb magyarországi multisport rendezvénye, amelyre 42 ország közel 2300 sportolója összesen 24 sportágban - ebből négy bemutató - versenyez majd egymással. MTI/Szigetváry Zsolt

Deutsch Tamás, az MTK elnöke, a játékok védnöki testületének vezetője kiemelte: az esemény sokat jelent a magyar sportnak és Budapestnek egyaránt, a résztvevőkre pedig életük legszebb, legizgalmasabb hete vár.

A német delegáció tagjai a 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségén a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2019. július 30-án. A július 29-én megkezdődött és augusztus 7-ig tartó budapesti Maccabi Európa Játékok minden idők legnagyobb magyarországi multisport rendezvénye, amelyre 42 ország közel 2300 sportolója összesen 24 sportágban - ebből négy bemutató - versenyez majd egymással. MTI/Szigetváry Zsolt

A megnyitó ünnepségen - melynek egyik fő részeként a küldöttségek bevonultak a küzdőtérre - közel hetven fellépő működött közre. A játékok lángját Polgár Judit volt világelső sakkozó és Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász lobbantotta föl.

Keleti Ágnes holokauszt-túlélő, ötszörös olimpiai bajnok tornász (j, elöl), mellette Polgár Judit kétszeres sakkolimpiai bajnok, sakk Oscar-díjas nemzetközi nagymester, miután meggyújtották a lángot a 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségén a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2019. július 30-án. A július 29-én megkezdődött és augusztus 7-ig tartó budapesti Maccabi Európa Játékok minden idők legnagyobb magyarországi multisport rendezvénye, amelyre 42 ország közel 2300 sportolója összesen 24 sportágban - ebből négy bemutató - versenyez majd egymással. MTI/Szigetváry Zsolt

A viadal hétfőn kezdődött és jövő szerdáig tart, a megméretésre 42 országból közel 5000 résztvevő érkezett, köztük 2311 sportoló. A versenyzők 24 sportág - ebből négy bemutató - 63 versenyszámában mérik össze tudásukat, a központi helyszín a Ludovika Campus lesz, amely tőszomszédságában található Orczy-kertben kialakítottak egy "Maccabi falut", ahol minden nap a díjátadást rendezik. Emellett lesznek ott kiállítások, koncertek és filmvetítések is, hiszen az esemény egyben kulturális és vallási rendezvény is.

Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke beszédet mond a 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségén a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2019. július 30-án. A július 29-én megkezdődött és augusztus 7-ig tartó budapesti Maccabi Európa Játékok minden idők legnagyobb magyarországi multisport rendezvénye, amelyre 42 ország közel 2300 sportolója összesen 24 sportágban - ebből négy bemutató - versenyez majd egymással. MTI/Szigetváry Zsolt

A játékokon nemcsak európai zsidó sportolók vesznek részt, hanem meghívásos alapon az Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Brazíliából, a Dél-afrikai Köztársaságból, Ausztráliából és Izraelből is érkeztek. A házigazdákat 16 sportágban több mint kétszázan képviselik, ami több mint a duplája az eddigi legnépesebb magyar sportolói delegációnak. (MTI)

A játékok promóciós videója:

A Budapest rovat további hírei

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor lelkésszel, aki élő megvilágításba helyezi az ünnepet.
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így a palackvisszaváltás is, ezért a MOHU autói megnövelt kapacitással, a megszokottnál gyakrabban látogatják majd a boltokat –...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 661 400, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 455 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,3,...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű mozdonyok és a pályafelújítások határozták meg. Több vasúti vonalon tartósan javult a menetrendszerűség, a vonatok mintegy 0,2...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1819-es Infóvonala meghosszabbított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket – hívta fel a...
Nem vagy elégedett az oktatóddal, esetleg elköltöztél, és túl messze került az iskola? Jó hír, hogy az autósiskola váltás egyszerűbb, mint gondolnád. Kíváncsi vagy, mennyi lehet az autóiskola váltás...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító szavazás, amelynek célja, hogy a magyar emberek elmondhassák véleményüket Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, még mielőtt...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami miatt az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszokkal lehetett utazni az M2-es metró vonalán.
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, az a szolgáltató, amely az idén már emelt, visszaviszi árait a január 1-jei szintre – jelentette be a miniszterelnök...

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.