A világzenei színtér számos világsztárja, köztük a Tamikrest, Emilíana Torrini & The Colorist Orchestra vagy a Mazaher is koncertet ad az idei Budapest Ritmón április 12-től 15-ig.

 

 

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló fesztiválon az élő zenei fellépések mellett lesznek filmvetítések és kétnapos szakmai konferenciát is rendeznek – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A Budapest Ritmo nulladik napi, április 12-i nyitókoncertje különleges zenei és spirituális élményt ígér: a Magyar Zene Házában szerdán a Tariqa felvezetése után az Egyiptom eltűnőben lévő örökségét, a zart ápoló Mazaher lép fel.

A fesztivál április 13-án, csütörtökön showcase-nappal folytatódik. Idén az erdélyi Koszika játékos dalai, a makedón vokális hagyományt feldolgozó Zarina Prvasevda, a bolgár etnodzsesszt játszó Jazzanitza és három magyarországi csapat: balkáni kávézókat megidéző BudaPesme, a sanzonokat átformáló Ephemere és az oláh cigány hagyományt ápoló Amaro Duha kapott lehetőséget a bemutatkozásra. Nemzetközi zsűri választotta ki azokat a kelet-közép-európai produkciókat, amelyek ezzel a fellépéssel tehetik meg az első lépést a külföldi karrier útján.

A Budapest Ritmo showcase-programját az első magyar vezetésű, európai világzenei showcase platform, a Kreatív Európa platform projekt, vagyis az Upbeat támogatja, a koncertek pedig ingyenesen látogathatók a Szimpla Kertben április 13-án.

A koncertek helyszíne április 14-15-én az Akvárium Klub és az Erzsébet tér. Pénteken Emilíana Torrini & The Colorist Orchestra tagjai legújabb albumukkal, a Racing the Stormmal vezetnek el különleges világukba, amelynek fontos eleme a filmes hangzás, a szerelmi varázslat és jó adag pop.

A tuareg Tamikrest pszichedelikus zenéjével és bátor politikai kiállásával várja a közönséget, egy koncertteremmel arrébb egy ukrán és egy lengyel előadónő, Daga és Dana, azaz a DAGADANA lép színpadra világzenei mixszel, amelyben dzsessz, funk, népdalok, elektronika egyaránt megtalálható. Levezetésnek Dj Koulla P. Katsikoronou & Dj Kraaaouuu ad ízelítőt a ciprusi partivilágból.

Április 15-én szombaton a ciprusi Monsieur Doumani & Óperentzia és az olasz Fanfara Station egyaránt a táncos ritmusokat hozza. A Fanfara Stationben például egy rezesbanda találkozik a ritmushangszerekkel és az elektróval. Az 1920-30-as évek Bukarestjének fülledt éjszakai életét idézi meg Corina Sîrghi és bandája, a Vocal Sampling kubai klasszikusokat és rockslágereket hoz, Magalí Sare és Manel Fortiá pedig a modern katalán dzsesszt mutatja be bőgő és ének, valamint spanyol és latin-amerikai dallamok összesimulásával.

Folytatódik a tavaly debütált zenei filmes szekció, amelynek keretében számos különleges dokumentumfilm lesz látható. Levetítik a Taarkát, a világ első szetu nyelvű filmjét, a The Female Voices of Iran az elnyomás ellenében hangjukat hallató női énekesek életébe ad betekintést. A Klapa Osjak együttes nemcsak fellép a fesztiválon, a dalmát polifonikus énekhagyomány mesterei a főszereplői a Dallamok, akik vagyunk című dokumentumsorozat klapával foglalkozó epizódjának.

A magyar szekcióban debütál Regős Ábel Veniről, azaz Szász Veronikáról készült alkotása, újra látható lesz az Uljana Quartet Budapest Ritmo filmpályázatra készült filmje Korom Anna és Fecske Flóra rendezésében, emellett megtekinthető a tavalyi pályázat másik nyertese, a Deva zenéjére készült alkotás.

A Budapest Ritmo kétnapos szakmai konferenciája olyan témákat feszeget, mint az elnyomás, a háború, a szolidaritás és ehhez kapcsolódóan a zene ereje.

 

(hirado.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.