Az egyetemi startup képzés első évének tapasztalatai a Vespucci Partners vezetőjével
A Hungarian Startup University Program (HSUP) első évének kilenc döntőse azt mutatja, hogy rövid idő alatt is lehet piacképes startupokat indítani, amihez érezhető segítséget nyújt az ezreket elérő, professzionális információkat átadó új egyetemi képzés. A Vespucci Partners kockázatitőke-alapkezelő vállalat is kiemelten fontosnak tartja az egyetemisták startup képzését, ami segíthet abban, hogy egyre több ötletből lehessen a világpiacon is versenyképes vállalkozás. A HSUP augusztus 10-én tartott döntőjének tanulságait Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója értékelte.
A 2020 októberében indult, két féléves Hungarian Startup University Program (HSUP), sikeresen zárta az első pilot évét több mint 2100 diákkal. Összesen 100 ötlet megvalósításán dolgoztak az ország 21 különböző egyeteméről érkező hallgatók csapatokban, és a 9 legjobb mutatkozhatott be az EFOTT fesztivál 0. napján a Demo Day-en augusztus 10-én egy szakmai zsűri, köztük Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója előtt.
Az EFOTT-on mutatkozott be a 9 legjobb egyetemi startup
Sohajda Júlia, az alap társalapítója a Vespucci Partners honlapján publikálta a HSUP döntőjén, a Demo Day-en szerzett tapasztalatait. A befektetési szakember olyan szakértőkkel együtt vállalta a zsűrizést az EFOTT 0. napján megtarott Demo Day-en, mint Balogh Péter angyalbefektető, Hendrich Balázs, a Mathias Corvinus Collegium karrier- és szakmai fejlesztési központjának igazgatója, Varga-Tarr Sándor a Hiventures inkubációs befektetési igazgatója, dr. Pintér Attila startup ügyvéd és angyalbefektető és Németh Gergely PhD angyalbefektető.
A 2019 őszén elstartolt Vespucci Partners tőkealap missziójaként jelölte ki, hogy hidat teremtsen a közép-kelet-európai régió és az Egyesült Államok között. Ezért is fontos tanács, amit Sohajda Júlia adott az egyetemista startupoknak: „többeknél láttam, hogy a magyar piacban gondolkodtak csak, pedig egy startupnál a fő cél a nemzetközi piacokra való kilépés kell, hogy legyen.” A szakember bejegyzésében több olyan praktikus tanácsot is ad kezdő vállalkozóknak, amivel sikeresebbek lehetnek termékük vagy szolgáltatásuk piaci bevezetésében.
Egyedülálló világszinten is a HSUP képzése
A két féléves képzés nem csak itthon, de nemzetközileg is innovatívnak számít, hiszen az ország szinte összes egyetemén ugyanazt az e-learning tananyagot tudják a diákok megismerni. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által életre hívott és Kölkedi Krisztián csapata által vezetett programban a diákok a tantárgy teljesítéséért kreditpontot is kapnak. Az első félévben a szakmai alapismeretek mellett a diákoknak egy úgynevezett one pagert kellett elkészíteniük – amely tartalmazta azt a koncepciót vázlatosan, hogy milyen ötletük van, milyen startup építésébe kezdenének.
„A legnagyobb előnye az volt, hogy az ország különböző egyetemeiről különböző szaktudással és tapasztalattal rendelkező diákok kerültek egy csapatba. Így például a BME-s mérnökök corvinusos közgazdászokkal, MOME-s dizájnerekkel tudtak együtt dolgozni, de orvosi, természettudományi képzésekről is vontak be szaktudást a projektekbe.” – emelte ki az új képzés előnyeit Sohajda Júlia.
A Vespucci Partners több szakmai felajánlást is tett a HSUP döntőseinek: a három legjobb startupnak ingyenesen tanácsadást ajánlottak fel a projektjük bemutatása után, illetve a győztes részletes pénzügyi tervét is kidolgozzák.
A Scraping Robotics csapat lett a nyertes, akik a fémmegmunkálást automatizálják. A második helyet a Cashier Basket szerezte meg egy okos bevásárlókosár koncepciójával. Egy vonalkód leolvasóval és mérleggel szerelnék fel a bevásárlókocsikat, így az automata pénztárt úgy oldanák meg, hogy nem lenne szükség még egyszer kipakolni a kiválasztott termékeket. A harmadik helyen a ReFilamer végzett, ők a műanyaghulladékot alakítanák át a 3D nyomtatásban használható granulátummá. Az alapkezelő különdíját a Sano-Track nyerte: a csapat sportlovak testhőmérsékletét monitoringozná bőr alá ültethető szenzorokkal.
A határon túl is elérhető lesz a program
A jövőre nézve is reménykeltő, hogy már most arra készülnek, hogy a 2021/2022-es tanévben négyszer több, közel 10 ezer diák fog részt venni a képzésben – és már Magyarországon kívül, Kárpátalján is elérhető lesz.
Egyetemről a világpiacra
Lejárt- Részletek
- Írta: er
A Budapest rovat további hírei
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi csúcsforgalomra, a vasúti közlekedés várhatóan szerda reggelre áll helyre Szeged és Röszke, valamint Szeged és Kiskundorozsma között...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta megerősítésére és korszerűsítésére annak a vállalásnak a részeként, amely szerint 2025-ben 15 nagy teljesítményű dízel, és 40...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el bombariadót csütörtök reggel, miután hasonló tartalmú fenyegető e-mailek érkeztek az iskolákba. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt...
Borult, párás, helyenként ködös idő várható, kisebb csapadékkal. Az északi és északkeleti régiókban havazás és ónos eső, délen inkább eső lesz jellemző. Csütörtökre néhol jégpáncél alakulhat ki, a...
Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak annak érdekében, hogy a dokumentumok megfelelő, kutatható környezetbe kerüljenek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium...
Az Eagle Hills Csoport tulajdonába került az a 100 hektáros rákosrendezői terület, ahova a vitatott mini-Dubaj-projektet álmodták meg. A vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, azonban azt már...
A 2024 decemberre vonatkozó Fogyasztói Barométer alapján már év végén is jelentősen bővült a fogyasztás és minden adott ahhoz, hogy a 2025-ös év fogyasztása jelentősen túlszárnyalja a 2024-es...
Január 18-án 10 órakor kezdődnek a központi középfokú felvételi vizsgák a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János...
Sikerrel zárult a gazdaságpolitikáról szóló, 14. nemzeti konzultáció, amelyre 1 350 690 válasz érkezett. A 11 kérdésre elsöprő többségben, 95-99 százalék közötti arányban a kormány javaslatait...
Két lépésben megduplázza a családi adókedvezményt a kormány 2026. január 1-ig – közölte a kulturális és innovációs miniszter kedden a közösségi oldalára feltett videóban.
A címlapról
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el...
Borult, párás, helyenként ködös idő várható, kisebb csapadékkal. Az...
Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Blogok, vélemények, olvasók írásai
A TikTok betiltása az Egyesült Államokban jelentős gazdasági hatásokat válthatna ki, amelyek több területet is érintenek.
Sajnos a jobboldali kormány is eljutott arra az alacsony szintre, amit a baloldali kormányzás során mág megtapasztaltunk: ember helyett már csak adóalanynak érezzük magunkat...
Magyarországon a Digitális Állampolgárság Program bevezetésével új lehetőségek nyíltak az állampolgári ügyintézés terén.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.