Több száz madárfelmérő és kutató tíz évnyi munkája eredményeként jelent meg a Magyarország madáratlasza című könyv az Agrárminisztérium és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közös kiadásában, amely 800 oldalon, 1,5 millió karakternyi szöveggel, 1700 térképpel és grafikonnal, másfélszáz fotóval mutatja be 420 vadon előforduló hazai madárfaj elterjedését, állománynagyságát, természetvédelmi helyzetét.

A könyv elkészítéséhez több mint 1600 felmérő, többségükben az MME önkéntese mintegy 100 ezer órányi munkával összegyűjtött adatait elemezték modern számítógépes módszerekkel. 64 szerző, 15 lektor és 6 szerkesztő dolgozott a könyv összeállításán, amelyet 61 fotós képei illusztrálnak. Egyes nehezebben felmérhető madárfajok feltérképezését nagyban segítette, hogy az Agrárminisztérium KEHOP-pályázata keretében harminc szakember 635 mintaterület felmérését végezte el.

 

Magyarország madáratlasza kereskedelmi forgalomban jelenleg nem kapható, a nyomtatott példányokat a felmérők, szerzők és a szakmai közönség között terjesztik a kiadók (így egyesületünknél sem vásárolható meg), de a könyv teljes anyaga, kiegészítve az összefoglaló táblázatokat tartalmazó elektronikus mellékletekkel és a modellezési háttéranyagokkal elérhető a madaratlasz.mme.hu internetes címen.

 

A közel egy évtizede megkezdett munka során olyan fejlesztések történtek, amelyek a hazai madártani adatgyűjtés kereteit is hosszú távra meghatározzák és magán az atlaszon is túlmutatnak. Elindult a Madáratlasz Program (MAP), ami egy elektronikus, interneten elérhető adatbázis formájában a madártani adatok folyamatosan frissülő, térképekkel illusztrált gyűjtőportáljává alakult (map.mme.hu). Az így összegyűlt 30 millió adatrekord elemzése során is egészen új eszközöket használtak dr. Szép Tibor, a Nyíregyházi Egyetem egyetemi tanárának vezetésével az MME szakemberei. A nemzetközi tapasztalatoknak köszönhetően ún. sokváltozós módszerekkel, újszerű térképi megjelenítéssel, több száz térképen mutatja be az atlasz azt, hogy hol és milyen számban fordulnak elő az egyes fajok. Az 1999 óta futó Mindennapi Madaraink Monitoringja (MMM) program most már két évtizeden átnyúló adatbázisa számos faj esetében lehetővé tette az állományváltozás részletes bemutatását, elemzését és az állománysűrűségi térképek elkészítését. A könyv nyomdai költségeit az Agrárminisztérium 2016-ban indult, a tárca által koordinált KEHOP projektje finanszírozta.

 

Részletek és könyv digitálisan elérhető változata: https://www.mme.hu/madaratlasz

Forrás: mme.hu

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...
Átadták a megújult Sió-zsilipet kedden, az újjáépített Sió-zsilip közösségi térré alakított, parkosított egykori üzemi területe szerdától nyitva áll a közönség előtt.

A címlapról

Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.