A rövidített évad ellenére minden eddiginél tartalmasabb nyári színházi évadra készül a Városmajori Szabadtéri Színpad, idén 10 hét alatt közel 50 színházi előadás és program közül válogathat a közönség.

A Szabad Tér Színház idei repertoárjában a korábbiaknál szélesebb, színesebb és vonzóbb kínálattal várja a hazai közönséget és az idelátogató vendégeket július 12. és szeptember 19. között. A számos hazai vagy akár határon túli társulat és a rendkívül változatos, különböző műfajból érkező fellépők közreműködésével megvalósuló minőségi kulturális programokat az elmúlt években megismert sokszínűség jellemzi. Az előadások minden korosztály figyelmére igényt tartanak és a műfajok legszélesebb skáláját fedik le. A budai oldal egyik legimpozánsabb nyári színháza, a Városmajori Szabadtéri Színpad nemzeti relációban is kivételes atmoszférájú játszóhely, ahol idén elsőrangú színházi előadásokat, bemutatókat, jótékonysági estet, musicalt, illetve a klasszikus koncertek mellett jazz-, világzenei- és crossover koncertek sorát élvezheti a közönség, számos gyerekszínházi előadással tarkítva a programsorozatot.

A Városmajor nyári kínálatából kiemelkedik idén az az esti gála, melyet egy jótékonysági akció keretében hívtunk életre. A koronavírus-járvány elterjedését követően számunkra is nyilvánvaló lett, hogy a válság miatt a színházi emberek közül – dolgozzanak akár rivaldafényben, akár takarásban – nagyon sokan kerülnek megoldhatatlannak tűnő egzisztenciális helyzetbe. Ennek okán merült fel egy nagyszabású, a szakma megsegítésére létrehozott, felajánlásokon, szakmai és emberi együttműködésen, szolidaritáson alapuló, nagyobb léptékű gálaelőadás terve. Felhívásunkra a szakma azonnal reagált és napok alatt több, mint kétszázan jelezték részvételi vagy akár csak segítő szándékukat. Az Összefogás Gála olyan minőségi eseménye lesz az idei évadnak, amelyen a színházi szakma színe-java vonul fel, ami már önmagában is az ügy létjogosultságát igazolja.

A közönség és a szakma által is kedvelt és elismert Városmajori Színházi Szemle verseny programjában most is a legjobb zenés, szórakoztató és klasszikus előadások mutatkoznak be. Krimi, dráma, bohózat, szerelmi história, vígjáték és halhatatlan klasszikusok: a program közös nevezője most is a minőség.

A 2020-as szemle programjában szereplő előadásokat idén négyfős zsűri kíséri figyelemmel, amelynek a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezető igazgatója, Benkő Nóra mellett Ráckevei Anna színésznő, Máté Gábor, a Katona József Színház főigazgatója és Horváth János Antal dramaturg a tagjai.

Idén először érkezik vendégjátékaival a Rózsavölgyi Szalon, akik három előadással, az Amazonok – Három év múlva, a Romance.com és a Végszó című produkciókkal, elismert színészekkel várják a tőlük már megszokott, magas színvonalon a régi és új nézőket.

Ahogy a korábbi években, idén is vendég lesz az Orlai Produkciós Iroda, akik rekordszámú előadással és egy országos, valamint egy fővárosi bemutatóval érkeznek.

Az utánozhatatlan humorú Rejtő Jenő legnépszerűbb műveinek egyike, A tizennégy karátos autó új előadása az idei budapesti nyár egyik szenzációját ígéri a Városmajorban. Több generáció kedvenc szerzője egy olyan zenekart is megihletett, amelyik stílusával, zenei sokoldalúságával minden korosztályt elbűvöl: az előadás ikonikus jeleneteihez a Budapest Bár zenészei írtak dalokat.

Természetesen gyerekprogramokból sem lesz hiány. Július közepétől továbbra is minden hétvégén szombat délelőtt a Városmajorban 10.30-tól kezdődnek a gyerekeknek szóló előadások és programok.

További információ és online jegyvásárlás: www.szabadter.hu

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.