Szabadegyetem indul az évforduló alkalmából Krisztus, a tudomány megváltója címmel

Augusztusban lesz, szinte napra pontosan három éve, hogy a Dr. Csókay András idegsebész vezetésével magyar missziós orvosok szétválasztották a bangladesi sziámi ikrek összenőtt  koponyáját, agyát és annak tápláló ereit. Az akkor médiaszenzációnak számító orvosi bravúr apropóján indít szabadegyetemet az idegsebész és Dr. Petrányi-Szöőr Anna pszichológus, jogász, kultúra szervező. A tudomány fogalmát tágabb értelemben tekintik, melyben belefoglaltatik a művészetek, a sport, vagy a politika világa is. Az ország több pontján várják párbeszédre alkalmanként a hit és tudomány iránt érdeklődő embereket.

A világon 2019. augusztusáig nem írtak le olyan felkészülési és műtéti technikákat lelki utakat, fejüknél összenőtt sziámi ikrek szétválasztásánál, mint a magyar idegsebészeti orvos csoport. Ezek mind Jézus imában születtek. Ez az orvosi bravúr adta a Krisztus, a tudomány megváltója című szabadegyetem ötletét. Krisztus ugyanis nem csak a bűnösöket, prostituáltakat váltotta meg, hanem a tudósokat és más ágazatok jeles képviselőit is. Idén augusztustól az ország több pontján folytatódik a párbeszéd neves előadók részvételével.
A több tudományágat magába foglaló egyszerű közérthető szavakkal oktató szabadegyetem ötletét az is adta, hogy műtét előkészületekben és végrehajtásban különböző tudományágak így állatorvos, informatikus, mérnök, képző-és filmművész, boncmester, edző, politikus is részt vett. A címben megadott témán keresztül arról is szó lesz, hogyan volt jelen és vezette a názáreti  Jézus az ikrek koponyáinak és ereinek, valamint az agyak idegsebészeti szétválasztását így hogyan vezeti az élet nehéz helyzeteiben döntéseinket jelenlétével. Az előadás-sorozat aktualitását nemcsak az  adja, hogy az orvosi csoda szinte napra pontosan három éve történt, hanem az is, hogy az elmúlt időszakban több félreérthető gúnyos bírálat látott napvilágot Jézus jelenlétéről a dakkai műtőben.
„A cél a keresztény hit és a tudományok, művészetek sport, politika mint tudomány nyílt párbeszéde, a legkülönbözőbb szaktudományok képviselőinek részvételével, akik maguk is megtapasztalták Jézus jelenlétét hivatásuk, életük döntési helyzeteiben. Mindezt bizonyított eredményekkel alátámasztva, példákkal igazolva kerül oktatásra, egyben erőt is adva életünk nehézségeinek leküzdéséhez a saját "kis tudományunkban" Jézus segítő jelenlétével. Beszéljünk  nyíltan e  tapasztalatokról, tudnunk kell hinni,  azt a hittel igazolt dialógus kultúrát, amelynek  művelése és igazsága Jézus tanításaiból következik. Ez vezethet országunk további lelki ébredéséhez, ami nemzetünk fennmaradásának záloga a názáreti Jézus vezetésével." – vallja Dr. Csókay András idegsebész. Igazolásul szolgál, hogy  jelentős nemzetközi idegtudományi fórumok fogadták el, az Eucharisztikus Jézus jelenlétéről való bizonyságtételt.
A szakember küldetésének érzi imában fogant ötletének a nagy tiszteletű néhai Prof. Dr. Kopp Mária, a  volt SOTE Magatartástudományi Tanszék vezetőjének segítségével megkezdett Istenhit és Orvostudomány kurzusának civileknek való folytatását, laikus érdeklődők számára való elérhetőségét a szabadegyetemen.

 

(hirtv.hu)

 

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.