Júliusban a GKI konjunktúraindexe közel két és fél éve nem látott szintre esett, mivel az üzleti és a fogyasztói bizalmi index egyaránt csökkent. A szakértők a tapasztalatokra alapozva azt mondják, ez egy gazdasági megtorpanást hozhat magával. Gangel Péter, a BIX - automatizált ügyfél elégedettség mérés ügyvezetője arról beszélt, a kialakult helyzetnek nem kizárólag vesztesei lesznek: aki időben felkészül, jól is kijöhet az átrendeződésből.

Az üzleti bizalmi index hét hónapja szinte folyamatosan mérséklődik, és jelenleg a 2017 eleji szintjén van, ez derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. által a hét elején nyilvánosságra hozott adatokból. Az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint a fogyasztói bizalmi index az elmúlt hónapokban volt már kedvezőtlenebb is, itt a 2018. tavaszi, választás környéki időszakhoz képest szembeszökő a romlás.

Gangel Péter, a BIX - automatizált ügyfél elégedettség mérés ügyvezetője szerint mindez nem azt jelenti, hogy a cégek elkezdtek egyre kevésbé bízni egymásban, hanem azt, hogy már nem olyan derűlátók a jövő illetően, mint voltak korábban.

„Ez egy ördögi kör. Ha csökken a bizalmi index, akkor a gazdaság is megtorpan, ami miatt tovább zuhanhat a bizalmi index. Ilyen helyzetekben elsőként jellemzően az autó- és építőiparban érzékelhető a visszaesés, ami napjainkban már el is kezdődött. Bár mindkét ágazat hajtóereje a magyar gazdaságnak, az összképet nézve relatíve kevés piaci szereplőt érint” – magyarázta a szakember.

Gangel Péter emlékeztetett, a 2008-as gazdasági válságot követő években is számos olyan céget hoztak létre, ami mára a piac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. Az tehát nem állítható, hogy a krízisből mindenki vesztesen jön ki.

„Egy valami biztos: a gazdasági átrendeződésnek lesznek vesztesei és nyertesei is egyaránt. Aki tudatosan, időben felkészül a változásokra, nem igazán érheti meglepetés. A legnagyobbat azok a vállalatok szakíthatják, akik transzparensen működnek”- mondta a BIX ügyvezetője.

Egy gazdasági hanyatlás velejárója, hogy az emberek kevésbé merik már felvállalni a kockázatot, ezért csak olyan cégekkel dolgoznak együtt, olyan cégektől vásárolnak, melyek átláthatók és a korábbi években bizonyítottak.

Példaként említette, hogy a Facebook, az Airbnb és a Booking is a 2010-es években kezdett el jelentősen növekedni, mert olyan bizalmi szintet értek el a piac és az ügyfelek irányában, amit egy válság sem tudott leépíteni.

Gangel Péter szerint az viszont megjósolhatatlan, hogy a mostani átrendeződés mennyi időbe telik majd.

„Ha most mondanék valamit, akkor az inkább egy tipp lenne, mintsem egy valós, megalapozott jövőkép. Ezer forgatókönyv van, és lehetetlen látni, hogy a gazdaság és a bizalmi index mikor áll majd újra emelkedő pályára” – zárta szavait a szakértő.


Powered by
Interspire

A Budapest rovat további hírei

A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt a május 10-11-i hétvégén és 18-án, vasárnap, a 3-as villamos ezeken a napokon rövidített útvonalon jár – közölte a Budapesti...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután északkeleten, és a Dunántúl északi felén már lehetnek napos időszakok – írja a HungaroMet.
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a listája, amelyeknél az élelmiszerekéhez hasonló árrésstopot vezet be a kormányzat. A portál szerint május közepén már életbe is lép...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a vasárnapi közlekedési kultúra napjára, amelynek központjába a fenntartható, biztonságos, egymásra figyelő közlekedést...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik országszerte.
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! – írta Nagy Márton...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő hetekben, köztük 28 ezer végzős diákkal, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni – ismertette a Kulturális és Innovációs...
Május 1-je idén négynapos hosszú hétvégére esik, ám ebből mindössze egy nap van, amikor a boltok általános szabály szerint zárva tartanak. Mutatjuk, mire számíthatunk az üzletek, piacok, posták és...
2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában. A vendégek összesen közel 7,3 millió vendégéjszakát...
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka május 5-én – közölte az Oktatási...

A címlapról

A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.