Csányi Vilmos etológus, Geszti Péter, Litkai Gergely és az ötletgazda, a 10 millió Fa alapítója, Bojár Iván András, valamint Aszalós Réka erdőökológus és a szervezet főkoordinátora, Hervai Franciska hívták fel a figyelmet a faültetés, az erdők fontosságára a most életre hívott Nemzeti Faültetés Napjának sajtótájékoztatóján. A rendezvényen a többi között elhangzott: a klímaváltozás hatásait mindenki megérzi, elég az élelmiszerárak rohamos emelkedésére gondolni. A szervezők ezért várják minden magyar csatlakozását a 2025 március 1-jén megrendezendő Nemzeti Faültetés Napjára, az ország nyolc régiójában, melyen, már most tudható, legkevesebb 100 000 fát ültetnek el a 10 millió Fa koordinálásával.
„Nem vacakolunk tovább, alaposan felkavarjuk az állóvizet. És ehhez magunk mellé hívjuk az egész országot. Ha sokan hiszünk benne mi magyarok, akkora tettet hajthatunk közösen végre, amit egész Európában, de tán azon is túl fognak elismerően, irigyen említeni. Bizonyítsuk be, hogy Magyarország Európa legzöldebb országa! Legfontosabb, hogy a most életre hívott akciónapon, a Nemzeti Faültetés Napján nemcsak a 10 millió Fa önkéntesei, alkalmi segítői, de valamennyi honpolgár részt vehet.  A klímaválság, az ökológiai és biodiverzitás krízis ugyanis a Föld, így Magyarország minden lakóját érinti. Mi helyben kereshetünk megoldást a bajra. Célunk, hogy a megoldás legyen a lehető legütősebb. Egyetlen nap alatt bizonyítsuk be: Magyarország Európa legzöldebb országa címére pályázik! Ezúttal nem a számok, hanem a résztvevő emberek száma fontos. Hogy lehetőleg minden magyar, életében egyszer, velünk összehangoltan, ültessen fát, erdőt” – hívja fel a figyelmet a 10 millió Fa.
Az eseményt moderáló Litkai Gergely, népszerű standupos egy sokkoló szempontra hívta fel a figyelmet, „hogy értsük mekkora a baj: Magyarországon szinte alig van igazi érintetlen erdő, őserdő! Ami létezik, akkora csupán, mint az Audi győri telephelyének a fele. Van tehát bőven tennivaló.”
A Nemzeti Faültetés Napján, a becsatlakozó civileken túl valamennyi magyarországi szervezet és szerveződés, intézmény és vállalat részt vehet. Iskolák, óvodák, laktanyák, egyetemek, cégek, színházak, kórházak, sport és egyházi közösségek, énekkarok, kiránduló társaságok, multicégek alkalmazottai, jógások és madarászok, a legkülönfélébb társadalmi vagy civil szervezetek tagjai, de akár a nemzeti tőkésosztály vállalatai is.
Az idei évtől kezdve kinevezzük március első szombatját a Nemzeti Faültetés Napjának. Első ízben 2025 március 1-jét. Azért mi, egy alapítvány tesszük ezt, mert biztosítanunk szükséges az ültetések botanikai és ökológiai szakmaiságát, valamint, hogy a jószándékkal kezdeményezett esemény megőrizhesse eredeti küldetését, és se pártpolitikai, se üzleti célra ne lehessen kisajátítani.
Csányi Vilmos szerint az ország fáinak számát meg kell duplázni, triplázni!
Bojár Iván András a 10 millió Fa alapítója így fogalmazott: „Magyarország ültet, akár ez is lehetne a mottója a Nemzeti Falültetés Napjának. Legfontosabb, hogy nincs az eseménynek pántlikája, politikai és egyéb címkéje. A fa törzse köralakú, nincs se jobb, se bal oldala. És ugyanígy, nincs bal- és jobboldali klímaválság, hőguta, aszály és elsivatagosodás sem. Rólunk magyarokról, a mi egészségünkről, a gyerekeink jövőjéről szól ez a nap!. Fogjunk hát össze, hangoljuk egységbe szanaszét futó aktivitásunkat és koncentráljunk egyetlen napra, 2025 március 1-je szombatra, a Nemzeti Faültetés Napjára.
Geszti Péter is rég becsatlakozott a 10 millió Fa munkájába. „Mi idealisták megpróbáljuk fenntartani a csodára való képességünket. Az egy fő, egy fa – remek mottója a 10 millió Fának, a tervezett ültetésen mindenki csökkentheti a lelkiismeret-furdalását. A bizalmunkat a jövőbe vetjük azzal, hogy helyesen cselekszünk a jelenben: együtt tudunk ültetni március 1-jén. Ültetünk, és éltetünk!
Aszalós Réka
, az Ökológiai Kutatóközpont kutatója, erdőökológus, a szervezet szakértője szerint „az erdő egyik legfontosabb funkciója a kulturális szolgáltatása. Elsősorban emiatt vonzódunk az erdőkhöz. Egy szép, természetes, idős erdő nemcsak változatos rekreációs lehetőségeket teremt, mint amilyen a túrázás, a biciklizés, a kutyasétáltatás, de közben gyógyít is, lelki nyugalmat ad, ami a városi környezetben, gyakran stresszes életet élő embereknek életmentő.”
Hervai Franciska, a 10 millió Fa főkoordinátora az eddigi konkrét lépésekről beszélt: „Még el sem indult a szervezés, máris látjuk, hogy március 1-én legkevesebb 100 000 fát biztosan elültetünk! Az ország 8 régiójában lesz erdősítés, Miyawaki-faültetés, csemeteültetés, városi ültetés. Már készül az információs felület, a nemzetifaultetes.hu oldal, hogy milyen kertészetből, hová érkeznek majd az ültetési pontokra a fák, hol lesznek a helyszínek és hogyan lehet mindehhez csatlakozni.”

A Budapest rovat további hírei

A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű mozdonyok és a pályafelújítások határozták meg. Több vasúti vonalon tartósan javult a menetrendszerűség, a vonatok mintegy 0,2...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1819-es Infóvonala meghosszabbított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket – hívta fel a...
Nem vagy elégedett az oktatóddal, esetleg elköltöztél, és túl messze került az iskola? Jó hír, hogy az autósiskola váltás egyszerűbb, mint gondolnád. Kíváncsi vagy, mennyi lehet az autóiskola váltás...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító szavazás, amelynek célja, hogy a magyar emberek elmondhassák véleményüket Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, még mielőtt...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami miatt az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszokkal lehetett utazni az M2-es metró vonalán.
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, az a szolgáltató, amely az idén már emelt, visszaviszi árait a január 1-jei szintre – jelentette be a miniszterelnök...
Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is pótlóbuszokkal lehet utazni az M2-es metró vonalán, mert még tart az áramellátási hiba javítása – közölte a BKV Zrt. és a Budapesti...
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a legmagasabb arány nemcsak Európában, hanem az egész világon is. Tavalyelőtt Chile és Görögország mögött a harmadik helyen álltunk ebben...

A címlapról

A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami...
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.