Kétféle módon lehetünk jogosultak a védettségi igazolványra, elsőként, ha az engedélyezett oltások valamelyikét felvettük, másodsorban ha átestünk a koronavírus fertőzésen és ezáltal a szervezetünkben koronavírussal szembeni ellenanyag van jelen.

Már kapható a gyógyszertárakban az első hazánkban engedélyeztetett védettségi teszt, amely egy csepp vérből képes kimutatni védettségünket a koronavírussal szemben. A Primacovid védettségi teszt hiánypótlónak számít a piacon, segítségével például védettségi igazolvány igénylése előtt már otthon meggyőződhetünk arról, hogy átestünk-e a betegségen. Sőt a rendszeresen elvégzett védettségi gyorsteszttel az is követhető, hogy meddig van a szervezetünkben ellenanyag. Elsőként a Benu patikák kezdik meg a termék forgalmazását, majd követi a többi patikalánc.


Amennyiben a teszt azt mutatja, hogy kialakult védettség szervezetünkben a koronavírussal szemben és védettségi igazolványt szeretnénk igényelni, el kell végeztetnünk egy hivatalos vizsgálatot is. A jogszabály szerint egészségügyi szolgáltató által kiállított leletre van szükség, amelyen szerepel, hogy „az igénylő szervezetében a koronavírus elleni ellenanyag jelen van.” Ezt követően elektronikusan indíthatjuk meg az igazolvány igénylését, melynek kiállítási díja 3000 Ft.


Gyors és fájdalommentes
A megvásárolt Primacovid teszt doboza tartalmaz mindent, ami a minta levételéhez szükséges: használati útmutatót, rapid tesztkazettát, steril ujjbegy lándzsát, hígítószert, vérvételre szolgáló pipettát, antiszeptikus bőrtisztító kendőt a teszt biztonságos elvégzéséhez. Maga a teszt, gyors, és fájdalommentes, csupán egy vércukor-méréshez hasonló tűszúrás elég, hogy az elvégzéséhez szükséges vérmennyiséget, azaz egy cseppet megkapjuk.

A tüdő vitaminja
A Primacovid magyar forgalmazója hozta létre tavaly, a koronavírus járvány indulása után az Air7 nevű tüdővitamin-készítményt is, ami egy Magyarországon fejlesztett és gyártott étrend-kiegészítő, de már nemzetközi piacon is sikereket ért el a koronavírus-elleni küzdelemben.
Az Air7 készítmény nem gyógyír a koronavírus okozta betegségre, de segít megerősíteni a tüdőt, amivel könnyebben védekezhetünk a megbetegedés ellen. A különböző vitaminok összességének hála a készítmény segít a vér oxigén ellátását, valamint erősíti az immunrendszert. A táplálék-kiegészítőbe olyan vitaminok kerültek bele, mint például az ACE, B6- és D3-vitamin, valamint Q10 koenzim és Cordyceps sinensis magashegyi gombafaj kivonat.
Az Air7-et szedők közül sokan arról számoltak be, hogy míg korábban nehézségeik voltak a légzésnél, a készítmény alkalmazása óta ezek szinte elmúltak. Maga a készítmény nemcsak a tüdőbetegségben szenvedőnek segít, hanem az egészséges embereknek is, mivel a Covid-19 betegség elsősorban a tüdőt támadja. A cég termékportfóliójába jól illeszkedik az újonnan forgalomba helyezett Primacovid védettségi teszt.

                   

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...
Átadták a megújult Sió-zsilipet kedden, az újjáépített Sió-zsilip közösségi térré alakított, parkosított egykori üzemi területe szerdától nyitva áll a közönség előtt.
A tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti az 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló program, amelyre hétfőtől lehet jelentkezni – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)...
Az Észak-Pest és Dél-Buda közötti átszállásmentes villamoskapcsolatról indít kérdőíves társadalmi egyeztetést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A címlapról

Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik...
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.