Így lesz egy közösségi ötletből a Cápákat is vonzó innováció.
A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja. A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem érte el, ezért a csapat egy inkubációs programban kapott segítséget felhasználva fejlesztette ki a jelenlegi formában elérhető rendszert.
„Szerettünk volna egy olyan hasznos és dinamikus eszközt létrehozni, ami a legjobb személyes élményt nyújtja, ahol a felhasználók beszélgetni tudnak, gyorsan megtalálják az összes őket érdeklő információt, és akár még kedvezményekben is részesülhetnek” – mesél az indulásról Melegh Csongor a NeerY alapítója. „Az elnevezés az angol „near” szóból ered, amellyel a közelben elérhető helyekre szerettünk volna utalni egy kis szójátékkal. Az asszisztens a nap 24 órájában a vendégek rendelkezésére áll, komplex kérdéseket is meg tud válaszolni, például arról, hogy rendelhető-e vegán menü. A vendég össze tudja hasonlítani a kiszállítási és a helyben fogyasztási árakat, böngészhet a vendégértékelések között, és azonnal foglalhat is, ha elégedett.”
Az új magyar fejlesztés hamarosan új funkcióval bővül, amelyre megkezdődött az előregisztráció, a feliratkozók számára személyre szabott kedvezmények válnak majd elérhetővé.
Minden 10 vendégből 9 általában online tájékozódik, mielőtt személyesen is felkeres egy éttermet. A közösségi oldalakon limitált a rendelkezésre álló információ, sokan telefonon próbálják elérni az adott helyet. A NeerY-vel azonban azonnali információhoz juthatnak, a kedvezmények révén pedig olcsóbban is tudnak fogyasztani, mintha más megoldást választottak volna. A rendszer az éttermeknek abban is segít, hogy megmutatja honnan, milyen oldalakról érkezik a vendég, hányszor járt az adott helyen, és milyen költségráfordítással sikerült őt bevonzani. Az ezen keresztül érkező látogatások közül minden 5. foglalással végződik.
A NeerY rövid idő alatt népszerűvé vált a vendéglátósok körében, a rendszerhez már 20 étterem csatlakozott. A fejlesztésre a Cápák között című műsorban is lecsaptak a befektetők, két Cápa is fantáziát látott a projektben és ajánlatot adott.
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst
Visszavonva- Részletek
- Írta: er
Blogajánló
- Felháborító: „inflációkövető” áremelések, stagnáló bérek
- Te is sokat iszol esténként?
- Milyen vezeték nélküli fülhallgatót válasszak? Egy kis útmutató
- Digitális állampolgárság: kihívások és aggályok
- Tippek másnaposság esetére
- Inflációkövető adózás: A magyar gazdaság újabb terhe vagy igazságtalan sarc?
- Miért nem fogják betiltani a TikTokot az USA-ban?
- Autópálya-matrica: kevesebb szolgáltatás ugyanolyan drágán
- Erkölcstelen mértékű adók?
- LIDL - egy bolt mélyrepülése
A Budapest rovat további hírei
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1819-es Infóvonala meghosszabbított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket – hívta fel a...
Nem vagy elégedett az oktatóddal, esetleg elköltöztél, és túl messze került az iskola? Jó hír, hogy az autósiskola váltás egyszerűbb, mint gondolnád. Kíváncsi vagy, mennyi lehet az autóiskola váltás...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító szavazás, amelynek célja, hogy a magyar emberek elmondhassák véleményüket Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, még mielőtt...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami miatt az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszokkal lehetett utazni az M2-es metró vonalán.
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, az a szolgáltató, amely az idén már emelt, visszaviszi árait a január 1-jei szintre – jelentette be a miniszterelnök...
Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is pótlóbuszokkal lehet utazni az M2-es metró vonalán, mert még tart az áramellátási hiba javítása – közölte a BKV Zrt. és a Budapesti...
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a legmagasabb arány nemcsak Európában, hanem az egész világon is. Tavalyelőtt Chile és Görögország mögött a harmadik helyen álltunk ebben...
Összehangolt uniós fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a mobil és online játékok piacán – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
A címlapról
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami...
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is...
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!
Blogok, vélemények, olvasók írásai
A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.