A 2024-es Red Dot Design díjátadón négy elismerést is hazahoztak magyar tervezők a Graphasel Design Stúdió színeiben. A Red Dot az egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi designverseny. A díjakat egy 24 tagú nemzetközi zsűri ítéli oda három kategóriában:  termékdesign, márka és kommunikációs design, valamint koncepciótervezés. A díjazott projektek között szerepel a Herz New York Coffee Roasters környezetbarát csomagolása, a Moena Wermut boros címkéje és a Pátzay pincészet arculata. A Dorothea Hotel Budapest látogatóirányítási rendszere is kiemelkedő művészi és innovációs elismerést kapott.
A Graphasel Design Stúdió munkáit évek óta komoly jutalmakkal díjazza a nemzetközi szakma, 15 Red Dot elismerés fémjelzi már a csapat hazai viszonylatban egyedülállóan innovatív, minőségorientált látásmódját. Az idei évben újabb négy Red Dot díjjal büszkélkedhet az ügynökség.  A Graphasel kapott már Red Dot-ot többek között csomagolástervezési, látogatóirányítási rendszer tervezési, image videó készítési munkákért, de tavaly például CSR tevékenységhez kötődő illusztrációkért is.
„A 2024-es díjaink is nagyon kedvesek a szívünknek. Mindegyik olyan munka elismerését tükrözi, amelyek egy-egy hosszú, a megrendelőkkel szoros együttműködést igénylő, a társterületeken komoly szakembergárdát felvonultató alkotó folyamat eredményei. Így ezek az elismerések bár a Graphasel nevéhez kötődnek, azt gondolom, hogy minden esetben a megrendelő által delegált összes érintett munkáját is dicsérik. Örömmel osztozunk velük a büszkeségben!” – fogalmaznak a tulajdonosok.

A Budapest rovat további hírei

Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1819-es Infóvonala meghosszabbított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket – hívta fel a...
Nem vagy elégedett az oktatóddal, esetleg elköltöztél, és túl messze került az iskola? Jó hír, hogy az autósiskola váltás egyszerűbb, mint gondolnád. Kíváncsi vagy, mennyi lehet az autóiskola váltás...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító szavazás, amelynek célja, hogy a magyar emberek elmondhassák véleményüket Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, még mielőtt...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami miatt az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszokkal lehetett utazni az M2-es metró vonalán.
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, az a szolgáltató, amely az idén már emelt, visszaviszi árait a január 1-jei szintre – jelentette be a miniszterelnök...
Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is pótlóbuszokkal lehet utazni az M2-es metró vonalán, mert még tart az áramellátási hiba javítása – közölte a BKV Zrt. és a Budapesti...
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a legmagasabb arány nemcsak Európában, hanem az egész világon is. Tavalyelőtt Chile és Görögország mögött a harmadik helyen álltunk ebben...
Összehangolt uniós fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a mobil és online játékok piacán – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.

A címlapról

Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami...
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is...
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.