A LOLmarkt.hu csapatát eddig leginkább a mémek, a vicces, érzelmes tartalmak inspirálták, és ontották magukból a humoros, vagy éppen szívhez szóló grafikájú pólókat. Jövőre ünneplik tizedik születésnapjukat, így ebben a témában tudják, mitől döglik a légy. Viszont eljött az idő, hogy kilépjenek a komfortzónájukból, és komolyra veszik a figurát, ennek eredményeképpen pedig magyar történelmi témában hirdetnek meg pólógrafika pályázatot. „Lehet ez egy jelenete, egy meghatározó alakja történelmünknek, vagy éppen egy monda, esetleg egy történelmi szimbólum. A lényeg, hogy a magyar történelemhez kötődjön a grafika. Természetesen lehet humoros, de nem ez az elsődleges cél. Sokkal inkább történelmünk művészeti megjelenítésére helyeznénk a hangsúlyt” – mondta Czaga Zsolt, a LOLmarkt ügyvezetője.
Mitől jó egy pólógrafika?
„A beérkező grafikák három fordulón esnek át. Az első fordulóban azt nézzük meg, hogy egyáltalán legyártható-e a grafika, azaz technikailag megfelel-e a kritériumoknak. Természetesen ehhez segítségképpen egy alaposan kidolgozott technikai dokumentációt is közzétettünk” – meséli Vállaji Zénó kommunikációs vezető.
A második fordulóban már esztétikailag, művészi szempontból értékelik a grafikákat, és ekkor már próbagyártás is készül a beérkezett művekből. Végül a harmadik fordulóból kerül ki az első három helyezett. A díjazottak összesen több mint 200 ezer forint pénzjutalomban részesülnek, de ezen felül minden alkotónak, aki a második fordulón túljutott, egy hosszú távú lehetőséget is felajánlanak, méghozzá a tervezői csapatukban. Ráadásul a dobogós pályaművek a LOLmarkt üzleteiben és online is elérhetőek lesznek. De a dobogóról lemaradt munkák is hasonló jutalmakban részesülhetnek, hiszen a közönség is kiválaszthatja kedvencét.
„A pólók gyártása során olyan technológiákat használunk, amelyek esetében már nem kell attól tartani, hogy csak ideig-óráig látható a minta a pólón. A mai eljárások ugyanis lehetővé teszik, hogy sokáig gyönyörködhessünk egy-egy pólóra tervezett alkotásban” – tette hozzá Zsolt.
A pályaműveket 2021. október 31-ig várja a LOLmarkt csapata.
Pólógrafika pályázatot hirdet a LOLmarkt
Lejárt- Részletek
- Írta: er
A Budapest rovat további hírei
Kapu Tibor űrutazása nemcsak történelmi jelentőségű, hanem komoly gazdasági potenciált is rejt. Az Európai Űrügynökség és a NASA jelentései szerint az űripari befektetések többszörösen...
A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos elektronikus közigazgatási szolgáltatás fennakadásokkal működött. Az eset a kormányablakos ügyfélkiszolgálás során használt rendszereket...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
A címlapról
Kapu Tibor űrutazása nemcsak történelmi jelentőségű, hanem komoly...
A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!
Blogok, vélemények, olvasók írásai
A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.