Újabb négy évre Deutsch Tamást választották meg elnöknek a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) hétfői rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén.

Az MTK Budapest elnöki és a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöki tisztét is betöltő sportvezetőt egyedüli jelöltként, nyílt szavazással, ellenszavazat és tartózkodás nélkül bízták meg a küldöttek 2024-ig a sportszervezet vezetésével.


    A SOSZ elnökségébe ugyancsak egyhangú szavazással bekerült Czerpán István (elnök, Pécsi VSK), Gergely István(ügyvezető elnök, Bp. Honvéd SE), Kovács Antal (Atomerőmű SE), Mátyás Gábor (elnök, Dunaferr SE), Nyíri Zoltán (ügyvezető alelnök, Ferencvárosi TC), Őze István (klubigazgató, Újpesti TE), Sámuel Botond (elnök, Tatabányai SC), Sántha Gergely (elnök, DVTK SE), Ujhidy Tibor (elnök, Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér) és Zsoldos Péter (ügyvezető elnök, KSI).
    A felügyelő bizottság tagja lett Hausz Gyula, a Főtaxi SE elnöke, Nagy József, a SOSZ korábbi elnökségi tagja és Szalai Miklós, az FTC gazdasági főigazgatója.
    Köszöntőjében Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja kiemelte, hogy a sportegyesületek jelentik a sportmozgalom szívét, ezért azokat családtagként kell szeretni.
    "A sportegyesületeknél ugyanis minden megtörténik, ami a sportban van" - fűzte hozzá a MOB tiszteletbeli elnöke.
    Újbóli megválasztása után tartott beszédében Deutsch Tamás emlékeztetett rá, hogy amikor 2015 decemberében átvette a szervezet irányítását, 96 tagja volt a SOSZ-nak, jelenleg pedig már 518.


    "A következő négy évben szeretnénk ezt a számot megduplázni, és megközelíteni az egykori 1100-as taglétszámot" - hangoztatta ez elnök. Kitért arra is, hogy az elmúlt négy és fél évben 950 millió forintot kaptak a kormánytól a kis- és közepes sportegyesületek fejlesztését célzó programokra, és a működési támogatással együtt az állami források meghaladták az egymilliárd forintot.


    Deutsch ígéretet tett a kis- és közepes sportegyesületek támogatásának folytatására, a szétosztandó pénz mértékét pedig a 2024-es időszak végéig szeretné megháromszorozni. Beszédét azzal zárta, hogy eredményes egyesületek nélkül nincs esély a magyar sportban újabb aranykorra.
    A küldöttgyűlés ugyancsak nyílt szavazással, egyhangúlag fogadta el a SOSZ 2019. évi szakmai tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló beszámolót, a felügyelő bizottságnak az utóbbihoz kapcsolódó jelentését, az alapszabály módosítását, valamint a SOSZ idei szakmai programját és költségvetését.


    A rendezvény végén kitüntetéseket és elismeréseket nyújtottak át. Brüll Alfréd-díjat vehetett át Kiss Imre, a Csepel SC volt elnöke, a SOSZ alapító és tiszteletbeli elnöke. Díszoklevelet kapott Kubatov Gábor, az Ferencvárosi TC elnöke (távollétében Nyíri Zoltán vette át), Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke és Nagy József korábbi elnökségi tag, a felügyelő bizottság frissen megválasztott tagja.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.