A jövőben is igénybe vehetik a rezsicsökkentést a hazai mikrovállalkozások, ez több tízezer cégnek jelent segítséget, amelyek így jelentős összeget spórólhatnak meg minden hónapban.

    Hétfőn léptek életbe a rezsicsökkentés új szabályai, ami érdemben nem jelent változást a magyar családok háromnegyedének, ugyanis szakértők szerint Európában továbbra is Magyarországon fizetik a legalacsonyabb rezsidíjat az emberek – derítette ki az M1 Híradója.  

Naponta több száz péksütemény és kenyér készül a kisvarsányi pékségben. Így aztán folyamatosan működnek a kemencék, amik sok áramot és gázt fogyasztanak. A rezsicsökkentés miatt – ahogy további több tízezer másik mikrovállalkozás – ez a néhány embert foglalkoztató cég is sokat spórolt az energiaköltségeken, amit fejlesztésre és a munkahelyek megtartására költöttek. És

 

az új szabályok bevezetése után is megmarad a mikrovállalkozások rezsicsökkentése, ugyanis az átlagfogyasztás erejéig továbbra is a piacinál lényegesen olcsóbban kapják az energiát ők is.

Az erről szóló rendelet hétfőn jelent meg, ami azt is tisztázza, hogy a kedvezményt időarányosan lehet igénybe venni, tehát a szolgáltatók átállnak a napi elszámolásra és a számlát a kedvezményes mennyiség 365-öd részének és a számlázási időszak napjainak szorzata alapján állítják ki.

Egy pék frissen sült magvas zsemléket vesz ki a kemencéből a nyíregyházi Vela Kft. pékségében. MTI Fotó: Balázs Attila

A rezsicsökkentés azokban a társasházakban is tovább védi az embereket, ahol egy gázóra jut az összes lakásra. A kormány közösségi oldalán jelent meg az a bejegyzés, ami egyértelművé teszi: az ilyen esetekben a lakások számával szorzódik a kedvezmény mértéke. Erről a szolgáltató felé kell nyilatkozniuk a társasházaknak.

Azokban a társasházakban, ahol keverve vannak a lakások és a mikrovállalkozások, akkor maradhat a rezsicsökkentés, ha legalább annyi lakás van, mint oda bejelentett cég

– erről már a Mandiner írt.

A nagycsaládosoknak nagyobb rezsikedvezmény jár, mint másoknak, amit a kormányhivatalokban kell igényelniük. Ehhez vinni kell a legutolsó gázszámlát és a szolgáltatási szerződést. A kedvezményt az a szülő kérheti, akinek a nevére szól a gázszámla.

Az MVM lehetőséget biztosít a fogyasztási adatok rendkívüli bediktálására július 26-a és augusztus 15-e között, amikor azok az ügyfelek is megadhatják a mérőállásukat, akiknek nem most van a diktálási időszaka


A Híradónak küldött tájékoztatójában a vállalat ugyanakkor hangsúlyozta: a rendkívüli diktálás nem kötelező és a kedvezményes határokon belül fogyasztóknak nem is érdemes, mert senkit sem érhet hátrány ennek hiányában. Diktálás nélkül ugyanis becsült érték alapján a 2022. július 31-ig elfogyasztott és a 2022. augusztus 1-jétől elfogyasztott energia mennyisége külön soron lesz feltüntetve a számlán.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban hangsúlyozta: a rezsicsökkentés továbbra is védi a magyarokat.

„A rezsicsökkentett ár ősztől az átlagfogyasztásig minden magyar családnál megmarad és ezzel minden magyar család ezután is spórol a piaci árhoz képest a villanyszámláján és a gázszámláján” – jelentette ki a kormányfő.

Rezsicsökkentés nélkül a családok évente több mint 2 millió 400 ezer forintot fizetnének a gázért és a villanyért, viszont a kormány segítségével a számla ennek töredéke, 267 ezer forint lesz évente az átlagfogyasztásig. Ez azt jelenti, hogy az éves megtakarítás jóval több mint 2 millió forint lesz.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.