- Részletek
- Írta: Budapest.hu

Innovatív arculatváltáson esett át két éve a Városháza park, Budapest egyik legfrekventáltabb belvárosi köztere. Az idén harmadik alkalommal megépülő POP-UP parkban is a sport került előtérbe, hiszen október végéig több kihelyezett eszköz segítségével mozoghatunk a...

- Részletek
- Írta: mti.hu
A lehetőségekhez mérten helyesen járt el a Ryanair fapados légitársaság pilótája azzal, hogy a túlsúly csökkentése érdekében az üzemanyag elfüstölése mellett döntött kedden - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró szerdán az M1 aktuális csatornán.
- Részletek
- Írta: er
Mától regisztrálhatnak a magyar és a cseh cégek a visegrádi régió első digitális szerződéskötő és kereskedelmi felületére, a TrustChain Platformra.
Az új és meglévő szerződésekkel járó mindennapos adminisztratív és jogi rutinfeladatok évente átlagosan 42 napot* vesznek el az ügyvezetők és segítőik életéből, így az üzletszerzés, a cégépítés idejéből. Ezen változtat a Trustchain Systems Kft. a ma induló automatizált ügyfél-azonosítási, szerződéskötési és kereskedelem-finanszírozási szolgáltatásaival – jelentette be a cég ügyvezetője, dr. Romhány Gergely a biztonságos pénzügyi hátteret biztosító Barion Payment Zrt. vezérigazgatójával, Kiss Sándorral tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
Mint elmondta, a TrustChain Platformot egyaránt ajánlják a kis-, közép- és nagyvállalatok számára. Használatával gyorsan, biztonságosan, a szerződés létrehozásától a záró elszámolásig digitálisan valósíthatják meg az egymás közötti partnerazonosítás, a szerződéskötés és a kapcsolódó pénzügyi elszámolás folyamatát. A TrustChain-felhasználók a szerződéseket és a dokumentumokat egy online platformon hozzák létre vagy töltik fel, és telefonjukon írják alá. Ily módon biztosított a fizikai és időbeli korlátok nélküli jognyilatkozatok tétele, illetve a szerződések aláírása.
Okostelefonos applikáción keresztüli távoli ügyfél-azonosítási és minősített elektronikus aláírási megoldások garantálják a partnerek és a digitális szerződések jogi biztonságát, a hazai jogszabályoknak, valamint az európai uniós irányelveknek való megfelelőséget – hangsúlyozta dr. Romhány Gergely.
A cégek közötti biztonságos fizetésről a TrustChain Platform partnere, a Barion Payment Zrt., a hazánkban eddig egyedüli elektronikuspénz-kibocsátó intézmény gondoskodik.
Magyarország egyik piacvezető fintech cégeként a Barion Payment Zrt. több mint ötezer e-kereskedelmi partnert szolgál ki Európa-szerte, eddig csaknem másfél millió felhasználó fizetett a rendszerrel, havi szinten milliárd forintos forgalmat realizálva – ismertette a kereskedelmi adatokat Kiss Sándor vezérigazgató.
A Barion-rendszer innovatív Smart Gateway megoldásai közül a befoglalásos-zárolásos szolgáltatást nyújtja a platformhoz, amely a Biztonságos fizetés név alatt érhető el. Ennek kiválasztásakor a szerződéses összeg befoglalásra kerül a vevő Barion-számláján. Feloldására és az eladó Barion-számlájára történő azonnali átvezetésére a szerződéses feltételek teljesülése esetén kerül sor. A folyamat ellenőrzésében a TrustChain mint teljesítési segéd automatizáltan vesz részt. E fizetési mód használatával a vevő vitathatatlanul igazolja a fizetőképességét az eladó számára, az eladó pedig biztos lehet abban, hogy szerződésszerű teljesítés esetén azonnal kifizetik.
A sajtótájékoztatón dr. Romhány Gergely szólt arról is, hogy 2019 augusztustól a magyar és az angol mellett cseh nyelven is működik a platform, 2019 végétől pedig az osztrák és a szlovák cégek is regisztrálhatnak. Új nyelvek és további országok bekapcsolása mellett olyan pénzügyi szolgáltatások is elérhetővé válnak a regisztrált és tanúsított cégek számára, mint az onlinefaktoring-szolgáltatás, a biztosítási termékek és az import-export hiteltermékek.
A TrustChain Platform informatikai fejlesztéseit a Tappointment Kft. biztosítja, stratégiai együttműködésük megteremti a folyamatos fejlődés és a nemzetközi terjeszkedés lehetőségét.
Meghívott vendégként a sajtótájékoztatón jelen voltak a Cseh Köztársaság budapesti Nagykövetségének és a Czech Trade Promotion Agency munkatársai is.
www.trustchain.com
A Trustchain Systems Kft.-ről
2017-ben jött létre, de a szükséges jogi és technológiai kutatási-tervezési feladatok már 2016-ban megkezdődtek. A cég első befektetője 2017 júliusában a Startup Campus Inkubator Zrt., 53 millió forint értékben, a második körös pedig a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., 149 millió forint értékben. Jelenleg a cég már a harmadik körös befektetésekről tárgyal Magyarországon és Ausztriában.
2019 áprilisában a TrustChain-t 650 cég közül a nyertes 25 cég közé választották a bécsi weXelerate programban.
*A Trustchain Systems Kft. 2019. februári online kérdőíves felmérésének eredménye 112 cég válaszai alapján.
- Részletek
- Írta: er
Nem győzik hangsúlyozni a szakemberek, hogy létfontosságú a szervezetünk szempontjából sok folyadékot fogyasztani, főként a nyári hőségben. Sokan nem tudják, hogy milyen jelekre kell odafigyelnünk az ideális vízfogyasztásért, ráadásul az sem mindegy, hogy a folyadékpótlást pontosan hogyan oldjuk meg.
Beköszöntött a forróság, ezért az eddigieknél is lényegesebbé válik, hogy pótoljuk az izzadás hatására történő vízveszteséget. Ezért akár napi 2-2,5 liter folyadékra is szükségünk lehet, egyenletesen elosztva. A szervezetben zajló életfolyamatok csakis akkor működnek kedvező módon, ha elegendő mennyiségű folyadékkal töltjük fel testünket. Dr. Szegedi Adrián, házi- és üzemorvos részletezte, miért olyan nélkülözhetetlen a vízfogyasztás.
Óránként egy pohár víz az ideális
„Sajnálatos módon sokan megvárják, amíg megszomjaznak, pedig az már nem jelent jót. Amikor már az agyunk ugyanis azt üzeni, hogy szomjasak vagyunk, akkorra a szervezetünknek rendkívül nagy szüksége van a folyadékra. Soha ne várjuk meg, amíg érezzük ezt az állapotot, és azonnal pótoljuk a folyadékveszteséget jó minőségű vizekkel! Szoktassuk rá magunkat a rendszerességre, például igyunk minden órában egy pohár vizet, legyen az asztalunkon, hogy lássuk, így nem feledkezünk meg róla” - kezdte az orvos, aki az olyan italokra is felhívta a figyelmet, amelyek vízhajtó hatásúak.
A kávé és a tea nem a legjobb választás nyáron
„A kávé és tea hatására sokkal több vizet vesztünk, mint amennyit magunkhoz vettünk, ezért lényeges, hogy pótoljuk a veszteséget. A nyaralás során is figyeljünk, főként napozás közben illetve a fürdőzés után is igyunk eleget - különös tekintettel a gyermekekre és az idősekre! Az étkezések között fogyasszunk vizet, az étkezések alatt ugyanis felhígítja az emésztő enzimeket, és lassítja a gyomor kiürülését” – tette hozzá Dr. Szegedi Adrián.
A javaslatok szerint 2-2,5 liter napi vízbevitel az ideális, amelyet először kis mennyiségekben kell elkezdeni. A hozzászoktatás akár néhány hétig is eltart, de az eredmény megéri: sokkal energikusabbak leszünk, a stressz leküzdésében is segít, ráadásul a bőrünk és szervezetünk is meghálálja a törődést.
Az sem mindegy, hogy milyen vizet iszunk
Az emberi test 70 százaléka víz, úgynevezett bio-víz. Ez a magas szintű energiával rendelkező víz adja a sejtek folyadékrészét, a szervek, testnedvek, az izmok, szövetek nedveit. A PI-víz pontosan megegyezik a szervezetben lévő bio-vízzel, tehát kémiailag tökéletesen tiszta, forrásvíz minőségű, frissítő hatású ivóvíz, kiváló oldószer, stabil, nem poshadó víz, aminek bársonyos ízét könnyen meg lehet különböztetni az ásványvizekétől vagy a csapvíztől. A PI-víz jótékony hatásait felmérések igazolják, és szerencsére nagyon sokan fogyasztják évek óta, ám a kiskereskedelemben eddig nem volt kapható, ezért beszerzése nehézségekbe ütközött. Idén nyártól Elixina néven már fél literes és másfél literes kiszerelésekben is kapható az üzletekben. Optimális ásványanyag-tartalma, lúgosító hatása és energetizáltsága megfelelő folyadékmennyiség bevitele esetén segít a jó közérzet elérésében. Ráadásul elősegíti bőrsejtjei hosszútávon fenntartható hidratáltságát.
|
- Részletek
- Írta: er
|

- Részletek
- Írta: MTI.hu
Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

A Fővárosi Önkormányzat és a KTI projektpartnerként, a BKK Zrt. közlekedésért felelős szakmai támogató partnerként vesz részt a 2017. június 1-jén indult, az Európai Unió H2020 keretprogramja által 100%-os támogatási intenzitásban részesülő, 3 éves, Cities-4-People...

- Részletek
- Írta: ujbuda.hu
Három júniusi este, 18-án, 19-én és 20-án este pótlóbusz jár az 59A villamos helyett a teljes vonalon, valamint a 17-es és 61-es villamos helyett a Széll Kálmán tér és Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszon karbantartási munkák miatt.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu

2020. február 24.
Laptartalom
1985-2013 között az óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia plébánosa, majd óraadó tanár az esztergomi szemináriumban. 2013-as nyugdíjba vonulásáig számtalan egyházi tisztséget töltött be.
A gyermekekért és családokért érzett felelősség...

- Részletek
- Írta: ujbuda.hu
Megszűnt a július 1-jei "türelmi idő" a parlagfű elleni védekezésben az idei évtől szigorúbb szabályozás miatt, így a tulajdonosoknak folyamatosan gondoskodniuk kell arról, hogy ingatlanukon megakadályozzák a parlagfű virágbimbójának kialakulását, majd ezt az állapotot fenntartsák - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM).

- Részletek
- Írta: mti.hu
A kormány felfüggeszti a színházak finanszírozásáról szóló tárgyalásokat a fővárossal, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy dönt, hogy nem Bán Teodórát, hanem Benkő Nórát választja meg a Szabad Tér Színház ügyvezetőjévé - közölte kedden Gulyás Gergely.

- Részletek
- Írta: budapest.hu
A Fővárosi Önkormányzat és a KTI projektpartnerként, a BKK Zrt. közlekedésért felelős szakmai támogató partnerként vesz részt a 2017. június 1-jén indult, az Európai Unió H2020 keretprogramja által 100%-os támogatási intenzitásban részesülő, 3 éves, Cities-4-People elnevezésű kutatás-fejlesztési projektben.
- Részletek
- Írta: er
Rengeteg vizet pocsékol egy átlagos autómosó.
Világátlagban 144 liter vizet pazarolunk el minden egyes autómosással, ami azt jelenti, hogy már öt-hat alkalommal elhasználjuk egy ember éves ivóvízszükségletét, ráadásul nagy mennyiségű vegyszert és veszélyes anyag is keletkezik. Bár léteznek vízvisszaforgatós autómosók, ez közel sem jelenti azt, hogy nullás a vízszámlájuk a hónap végén. A problémára egy nanotechnológiás rendszer lehet a megoldás, amellyel mindössze másfél deciliter az átlagosan elhasznált vízmennyiség járművenként.
A hétköznapokban a legtöbbször bele sem gondolunk, hogy mennyi vizet pazarolunk el, amikor beparkolunk egy hagyományos vagy gépi autómosóba. Ráadásul a legelterjedtebb technikák sok esetben nemcsak a környezetünkben tesznek károkat, hanem a kocsinkban is.
A vizes autómosás lényege, hogy vegyszereket és a nagy mennyiségű víz tehetetlenségét használják fel a kosz eltávolítására. Ezt követően egy kendővel a tiszta felületet szárazra törlik, aminek következtében létrejön egy tiszta fémfelület. A probléma viszont az, hogy nincs rajta védelem, és ha mégis maradt valahol akár egy porszem is, akkor azon a védtelen rétegen karcol a törlőeszköz. Előfordul, hogy a fémfelületre víz alapon viaszt visznek fel, de ennek az anyagnak pont az a jellemzője, hogy nem oldódik a vízben, ezért csak minimális mennyiség marad meg belőle az autón.
Maróti Árpád, a GreenLine alapítója arról beszélt, statisztikák szerint világátlagban 144 liter vizet használnak el egy autómosáskor, de a tényleges adat valahol a 100 és a 400 liter között mozoghat.
„Léteznek vízvisszaforgatós autómosók is, ahol újrahasznosítják a vizet, de nincs tökéletes vízszűrés, tehát ott is elvész sok a pár száz literből. Nekik sem nullás a vízszámlájuk hónap végén” – magyarázta.
Emlékeztetett, néhány éve a vízközmű szolgáltatók egy projekt keretében arról számoltak be, hogy ha Magyarországon elhagynánk az otthoni slaggal pancsolós mosást, akkor több millió embernek a vízszükségletét spórolhatnánk meg. Egyszerű kiszámolni: napi két-három literes fogyasztással számolva egy ember 700-1000 liternyi vizet iszik meg egy évben, amit 5-6 autómosással el is pazarolunk.
Maróti Árpád elmondta, a GreenLine nanotechnológiával dolgozik, amit napjainkban egyre több szakterületen alkalmaznak, így például a gyógyszeripar és a kártevőirtás mellett a számítástechnikában is. . Ez egy gyártástechnológiai jellemző, ami a mikrométernél 1000-szer kisebb részecskéket jelent..
„A nanotechnológiás hatóanyag be tud úszni a karosszéria és a kosz közé, amit aztán a megfelelő kendővel le is lehet törölni róla. Több száz autón teszteltük az eljárást, és mindössze másfél deciliter víz volt az átlag felhasználás autónként. A kendők pedig közel százszor újrahasznosíthatók” – fogalmazott a vállalat alapítója.
A szakember úgy látja, az embereknek továbbra is a szokásuk rabjai, hiába vannak rá egyértelmű jelek, hogy lennének környezetbarátabb és kényelmesebb megoldások is annál, mint amiket használunk.
Az GreenLine száz százalékban magyar franchise. Az első ilyen autómosó hat évvel ezelőtt indult tesztüzemben, mára már 15 helyen érhető el Magyarországon, de Szlovákiában, Svájcban, Németországban és Ausztriában is vannak partnereik.
|
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.