Eddig 1200 emberrel szemben kellett intézkedni a hatósági házi karantén megszegése miatt - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert elmondta: folytatódik az elrendelt és érvényben lévő hatósági házi karanténok számának csökkenése. Az elmúlt 24 órában 536 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 942 van érvényben. Az elmúlt 24 órában 18 esetben tapasztalták a hatósági karantén szabályainak megsértését, március 12. óta ezek száma 1199.

Elmondta azt is, hogy a következő hétvégére ismét felhatalmazást kapnak az önkormányzatok a kijárási korlátozás esetleges szigorítására. Hozzátette: május 3-ig hatályban maradnak a kijárási korlátozás szabályai.

A Magyar Közlönyben erről megjelenő kormányrendelet szerint az önkormányzatok a következő két hétvégén is rendeletben határozhatják meg településeiken a kijárási korlátozással kapcsolatos szigorúbb magatartási szabályokat - részletezte.

Szólt arról is, hogy csütörtök reggel 6 órától biztosított az ingázás a szerb-magyar határon, a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a röszkei, a tompai és a hercegszántói átkelőn. Jelezte: péntektől megnyitják a Hegyeshalom II. közúti határátkelőt is az ingázók és a mezőgazdasági járművek átléptetésére, minden nap 7-10 és 17-20 óra között.

Az alezredes arra a kérdésre, hogy a nyugat-magyarországi Jánossomorja térségében miért torlaszolta el a rendőrség a határon átvezető földutakat, elmondta: a veszélyhelyzet kihirdetés után Magyarország visszaállította a határforgalom-ellenőrzést a schengeni belső határokon. Részben azért, hogy a tehergépjárművek ne jöhessenek be ellenőrzés nélkül - tette hozzá.

Nyugat-Magyarországon 78 közúti és két vasúti átkelő van, ebből - a határforgalom ellenőrzése mellett - hetet nyitva tartanak a személy- és teherforgalom számára, hatot pedig a személyforgalom biztosítására, a többit viszont fizikai határzárral lezárták. Az alezredes egyúttal a nyugati határ mellett élők türelmét kérte az intézkedés miatt, és kérte, a hozzájuk legközelebb eső másik határátkelőhelyet használják.

Szólt arról is, hogy a teherforgalomban jelenleg Röszkén, a belépő forgalomban van kisebb várakozás.

Kiss Róbert beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában 1134 esetben intézkedtek a kijárási korlátozás szabályainak megsértőivel szemben, ebből 483 figyelmeztetés volt, 350 helyszíni bírság és 301 feljelentés. Rémhírterjesztés miatt 70, közveszéllyel fenyegetés miatt 26, csalás miatt 80, járványügyi szabályszegés miatt 15 büntetőeljárás indult, és eddig 50 gyanúsítottat hallgattak ki.

Egy kérdésre válaszolva elmondta, Heves megyében járványügyi szabályszegés miatt nem rendeltek el büntetőeljárást, és nem kellett intézkedniük az üzletek nyitvatartására vonatkozó szabályok megsértése miatt sem. A hatósági házi karantén megsértése miatt a megyében négy embert figyelmeztettek, két helyszíni bírságot szabtak ki és hat feljelentést tettek, a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt 417 esetben intézkedtek, ebből 115 figyelmeztetés, 95 helyszíni bírság, 207 feljelentés volt.

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.