A koronavírus-járvány miatt először a felsőoktatási intézmények esetében kellett korlátozó intézkedéseket hoznia a kormánynak. Ennek az egyik oka az volt, hogy sok külföldi hallgató tanul a magyar egyetemeken, főiskolákon, így a tanulók közösségei kiszolgáltatottabbak voltak a világjárványnak, ezáltal veszélyessé váltak a fertőzés hazai terjedése szempontjából.

A magas színvonalú felsőoktatásnak azonban kulcsfontosságú eleme a hallgatói és oktatói mobilitás, ezért a kormány továbbra is támogatja az intézmények és polgáraik nemzetközi kapcsolatépítését.

Schanda Tamás, a felsőoktatásért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára két, e célt szolgáló lehetőségre is felhívta a figyelmet. „A CEEPUS program keretében arra nyílik lehetőség, hogy a hálózat hazai tagjai külföldi partnerintézmények hallgatóinak és oktatóinak részvételét támogassák magyarországi speciális kurzusokon, szakmai találkozókon. A Tempus Közalapítvány a napokban meg is hirdette az erről szóló, 2020/2021-es tanévre vonatkozó pályázatot, a honlapjukon, a tka.hu-n már el is érhető az összes szükséges formanyomtatvány és a benyújtás feltételeiről szóló információk” – ismertette a pályázatot a miniszterhelyettes. Mint mondta, emellett pedig az Erasmus Napok programsorozathoz is lehet csatlakozni. „Október 15-17. között minden olyan szervezet, amely az Erasmus+ keretében valósít, vagy valósított meg egy projektet, bemutathatja azt. Szinte bármilyen eseményt lehet regisztrálni. Akár információs nappal, akár módszertani bemutatóval, vagy éppen egy workshoppal” – fejtette ki Schanda Tamás.

A miniszterhelyettes az Erasmus+ kapcsán bejelentette, hogy az ITM felügyelete alatt működő Tempus Közalapítvány kuratóriuma a legutóbbi ülésén döntött arról is, hogy azoknak a magyar fiataloknak, akiknek a koronavírus-járvány miatt megszakadt vagy meghiúsult az európai mobilitási programban való részvétele, alapvetően az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően, de annál semmiképpen nem szigorúbb feltételekkel kell elszámolniuk, azaz a veszélyhelyzethez kapcsolódó valamennyi felmerült költségüket meg kell téríteni. „Támogatni szeretnénk a magyar fiatalokat, ezért a minimalizáljuk az adminisztratív terheket, a kiadásaikat pedig a lehető legnagyobb mértékben megtérítjük” – mondta. Hozzátette: az alapítvány kapcsolatban van az érintett hallgatókkal, akik így minden fontos információt időben megkapnak.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor lelkésszel, aki élő megvilágításba helyezi az ünnepet.
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így a palackvisszaváltás is, ezért a MOHU autói megnövelt kapacitással, a megszokottnál gyakrabban látogatják majd a boltokat –...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 661 400, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 455 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,3,...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű mozdonyok és a pályafelújítások határozták meg. Több vasúti vonalon tartósan javult a menetrendszerűség, a vonatok mintegy 0,2...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1819-es Infóvonala meghosszabbított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket – hívta fel a...
Nem vagy elégedett az oktatóddal, esetleg elköltöztél, és túl messze került az iskola? Jó hír, hogy az autósiskola váltás egyszerűbb, mint gondolnád. Kíváncsi vagy, mennyi lehet az autóiskola váltás...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító szavazás, amelynek célja, hogy a magyar emberek elmondhassák véleményüket Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, még mielőtt...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami miatt az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszokkal lehetett utazni az M2-es metró vonalán.
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, az a szolgáltató, amely az idén már emelt, visszaviszi árait a január 1-jei szintre – jelentette be a miniszterelnök...

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.