Augusztus végéig közel négyezer vállalkozás kaphatja meg a számára megítélt támogatását a Gazdaságvédelmi akcióterv vállalkozások technológiai megújítását segítő két programjának pályázatán, vagyis a pályázat kiírásától számítva 3 hónapon belül megérkeznek a cégekhez egy összegben a megítélt források - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

  György László hozzátette: a Gazdaságvédelmi akcióterv két programjában a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (Vekop) és a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) esetében a jelenleg látható folyamatok alapján csak a cégeken múlik, hogy mikor jutnak a pénzükhöz az úgynevezett feltételes visszatérítendő konstrukcióban.
    "Soha korábban nem volt még ilyen rugalmas konstrukció" - mutatott rá, hozzátéve: rendkívül előnyös a cégeknek a 100 forint beruházáshoz kapott 70 forint állami támogatás. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a pontos elszámolásra ügyeljenek a vállalkozások a beruházások megvalósításakor, a tárca az adminisztráció egyszerűsítésével segíti ezt.
    A tárca gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára közölte: a Gazdaságvédelmi akcióterv átmeneti intézkedéseit július elsejével kivezették, erről a munkaerőpiaci folyamatok alapján döntöttek.


    Rámutatott: a vírus a világban jelen van, szombaton volt a legmagasabb az egy napra eső új fertőzések száma világszerte. Magyarország a világtérképen fehér foltot jelent, a járványügyi védekezés sikeres. A költségvetésben azonban megfelelő mozgásteret kell tartani, arra az esetre, ha a járvány visszatérne - jelezte.
    A források felhasználásában a kormány felelőssége, hogy azok kellően hasznosuljanak, célzottak legyenek, és növeljék a gazdaság hozzáadott értékét - mondta. "A járvány lehetőséget ad arra, hogy a nemzetközi piacok átrendeződését kihasználva a magyar vállalatok szintet lépjenek, esetleg lépéselőnybe kerüljenek" - tette hozzá.
    Közölte: a bevezetésétől  hangsúlyozták, hogy az adófizetés felfüggesztése átmeneti lesz, ez július elején lejárt. A foglalkoztatási támogatások igénybevételét pedig augusztus 31-ig meghosszabbították. A járvány kezdetétől a kormány már 515 milliárd forintnyi beruházás támogatásáról döntött, többféle konstrukcióban, mindez a magyar gazdaságban 800-900 milliárd forintnyi fejlesztés megvalósulását teszi lehetővé.


    Az államtitkár ismertette: harmadik hete tart az a tendencia, hogy többen helyezkedtek el, mint amennyivel a regisztrált álláskeresők száma nőtt egy hét alatt. A regisztrációból kilépők száma alapján a múlt héten mintegy ötezerrel többen helyezkedtek el. A regisztrált álláskeresők száma 376 ezerről több mint 3 ezerrel csökkent egy hét alatt, ez törékeny fordulat, de azon dolgoznak, hogy ezt a folyamatot fenntartsák, és folytatódjon a foglalkoztatás május eleje óta tartó bővülése - fejtette ki.
    A közfoglalkoztatottak száma enyhén csökkent, 90 ezer alá, így a 200 ezerre emelt közfoglalkoztatási keretre nem lesz teljes egészében szükség - jegyezte meg.
    Bizakodásra ad okot, hogy 40 százalékkal, 8 ezerre nőtt az új bejelentett álláshelyek száma, ennyi új munkahely áll az álláskeresők rendelkezésére - mondta.
    Az államilag támogatott hitel-, és garanciakérelmek állománya folyamatosan nő, eddig 357 milliárd forintnyi kérelem érkezett a

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor lelkésszel, aki élő megvilágításba helyezi az ünnepet.
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így a palackvisszaváltás is, ezért a MOHU autói megnövelt kapacitással, a megszokottnál gyakrabban látogatják majd a boltokat –...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 661 400, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 455 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,3,...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű mozdonyok és a pályafelújítások határozták meg. Több vasúti vonalon tartósan javult a menetrendszerűség, a vonatok mintegy 0,2...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1819-es Infóvonala meghosszabbított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket – hívta fel a...
Nem vagy elégedett az oktatóddal, esetleg elköltöztél, és túl messze került az iskola? Jó hír, hogy az autósiskola váltás egyszerűbb, mint gondolnád. Kíváncsi vagy, mennyi lehet az autóiskola váltás...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító szavazás, amelynek célja, hogy a magyar emberek elmondhassák véleményüket Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, még mielőtt...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami miatt az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszokkal lehetett utazni az M2-es metró vonalán.
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, az a szolgáltató, amely az idén már emelt, visszaviszi árait a január 1-jei szintre – jelentette be a miniszterelnök...

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.