Arra kell törekedni, hogy minél több forrásból lehessen vakcinát beszerezni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az RT orosz televíziócsatornának nyilatkozva.

 A miniszter Facebook-oldalán elérhető videó fölött az orosz vakcináról a következő felirat szerepel: "Megjelent az orosz oltóanyag félidős jelentése, 92 százalékos a hatékonysága".
    Szijjártó Péter az interjúban közölte: Magyarország kettős célt követ, az egyik az emberek életének és egészségének megvédése, a másik pedig az ország, a gazdaság működőképességének fenntartása. Fontos az egészségügyi rendszer működőképességének biztosítása, és annak érdekében, hogy ellaposítsák a járványgörbét, úgy döntöttek, új korlátozó rendelkezéseket vezetnek be - emlékeztetett.
    Úgy vélte, minél lassabban terjed a járvány, annál jobban lehet biztosítani az egészségügyi rendszer működőképességét. Szeretnék elkerülni, hogy olyan helyzet alakuljon ki, mint tavasszal több országban, ahol nem tudták ellátni az embereket - jegyezte meg.
    Szijjártó Péter a nemzetközi együttműködést illetően elmondta: a kölcsönös tisztelet a legfontosabb most ebben a tekintetben, és ahelyett, hogy politikai alapon támadnák egymást az országok, az együttműködést kellene előtérbe helyezni. A nemzetközi együttműködés lényeges a vakcina szempontjából is - tette hozzá.
    Úgy látja, néha a vakcina kérdését is átpolitizálják, de ezt el kellene kerülni. Nagyon drukkolnak minden cégnek és országnak, amely a vakcina fejlesztésén dolgozik, függetlenül attól, hogy melyikről van szó - fogalmazott. Hozzáfűzte: minden megoldás iránt érdeklődnek, és fontos, hogy ezek a kutatások sikeresek legyenek, hiszen minél több vakcina áll rendelkezésre, annál jobb.
    A külügyminiszter hangsúlyozta: az emberek életéről van szó, ezért a politikai megfontolásokat most félre kellene tenni.
    Közölte: abban állapodtak meg Oroszországgal, hogy Magyarország szeretne orosz vakcinát venni, és decemberben kisebb mennyiséget szállíthatnak ebből, hogy a szükséges magyarországi vizsgálatokat is elvégezhessék. Január második felére az is reális lehet, hogy nagyobb mennyiséget vásárolhatnak Oroszországtól - magyarázta.
    Arról is beszélt, hogy lokalizálhatják a gyártás egy részét Magyarországon, van itt egy olyan cég, amely más vírusok kezelésére gyárt vakcinákat, és ez a vállalat képes lehet átalakítani a kapacitásait úgy, hogy ki tudja venni a részét ennek a vakcinának az előállításából.
    Kitért arra: emellett folytatják a megbeszéléseket Izraellel és Kínával is, és nagyon jó az is, hogy a Pfizer amerikai gyógyszergyártó és a BioNTech német biotechnológiai vállalat is előrelépést ért el.
    Szijjártó Péter kiemelte: a tavaszi helyzetből fontos tanulságként vonták le, hogy jó, ha minél több forrás áll rendelkezésre. Amikor védőeszközöket és lélegeztetőgépeket akartak venni, csak Kínából tudták ezeket beszerezni - idézte fel.
    Közölte: nem igaz, hogy az EU-tagállamok ne vásárolhatnának vakcinát az unión kívülről, a jelenlegi szabályozás alapján minden kormány maga dönt arról, hogy milyen vakcinát fogad el a saját országában. A jelenlegi helyzet egyetlen megoldása az oltóanyag, minden más csak átmeneti megoldás, amely legfeljebb lelassítja a járvány terjedését - vélekedett.
    Megjegyezte: már kilenc napja van karanténban koronavírus-fertőzés miatt, és a tüdőgyulladástól eltekintve csaknem az összes többi tünetet produkálta. A tünetek gyorsan változnak, és nem lehet előre látni, hogyan - tette hozzá.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor lelkésszel, aki élő megvilágításba helyezi az ünnepet.
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így a palackvisszaváltás is, ezért a MOHU autói megnövelt kapacitással, a megszokottnál gyakrabban látogatják majd a boltokat –...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 661 400, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 455 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,3,...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű mozdonyok és a pályafelújítások határozták meg. Több vasúti vonalon tartósan javult a menetrendszerűség, a vonatok mintegy 0,2...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1819-es Infóvonala meghosszabbított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket – hívta fel a...
Nem vagy elégedett az oktatóddal, esetleg elköltöztél, és túl messze került az iskola? Jó hír, hogy az autósiskola váltás egyszerűbb, mint gondolnád. Kíváncsi vagy, mennyi lehet az autóiskola váltás...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító szavazás, amelynek célja, hogy a magyar emberek elmondhassák véleményüket Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, még mielőtt...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami miatt az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszokkal lehetett utazni az M2-es metró vonalán.
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, az a szolgáltató, amely az idén már emelt, visszaviszi árait a január 1-jei szintre – jelentette be a miniszterelnök...

A címlapról

A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor...
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog,...
2025. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó...
A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.