A korlátozó szabályok betartására kérte az embereket az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva azt is, hogy "nagy mértékben rajtunk múlik", miként tölthetjük el a karácsonyt.

Müller Cecília azt mondta, most teremtjük meg a közös ünneplés lehetőségét. Úgy fogalmazott: "Ha betartjuk a szabályokat, bízhatunk abban, hogy az ünnepeket a családunkban, egymáshoz közelebb tudjuk eltölteni." Hozzátette: a kormány december elején dönt az ünnepek idejére érvényes szabályozásokról, a múlt héttől zajló hivatásrendi célzott tesztelések eredményeiről pedig kedden adnak tájékoztatást.

    Szólt arról is: noha a járványgörbe - hasonlóan a többi európai országéhoz - még mindig emelkedik, a fertőzöttek számának növekedése lassul. Abban bíznak - mondta -, hogy a járványgörbe rövid idő múlva kiegyensúlyozottá válik, "eléri a platót", és attól kezdve javuló tendenciáról számolhatnak majd be.
    Beszélt arról is, hogy a mintavételek száma elérte az 1 648 022-t, ebből majdnem 11 ezer volt az antigén-gyorsteszttel történt vizsgálat. Utóbbi tesztelési mód jelentősen felgyorsította a diagnózis felállítását - tette hozzá.
Müller Cecília elmondta, hogy a hétfői adatok szerint 63 860 ember tekinthető gyógyultnak, az elmúlt napon 8223-mal nőtt a számuk, így magasabb a gyógyultak száma, mint az új fertőzötteké. Ez "óriási eredmény" - jegyezte meg.
    Kitért arra, hogy a járványhelyzet értékelésénél nem pusztán az "abszolút számok" lényegesek, hanem a tendenciát, az arányokat is figyelembe kell venni.
    Megismételte, koronavírus-fertőzésből gyógyultnak az tekinthető, aki három egymás utáni nap tünetmentes, és letelt a tünetek megjelenésétől számított tíz nap. Ebben az esetben nincs szükség újabb, úgynevezett "felszabadító" laboratóriumi vizsgálatra, az illető mehet közösségbe. Ha valaki kórházi kezelésre szorult, őt a kezelőorvosa nyilvánítja gyógyulttá, figyelembe véve az összes egészségi mutatót. Ha valaki otthonába bocsátható, és fennáll a tünetmentesség is, szintén nincs szükség újabb laborvizsgálatra.
    Laboratóriumi vizsgálatot csak azoknál kell újból végezni, akik munkájukból kifolyólag "sérülékeny csoportokhoz" térnek vissza, így egészségügyi vagy szociális intézménybe.
    Az országos tisztifőorvos elmondta azt is: a kórházban ápoltak száma még jelentős, 7734-en szorulnak a koronavírus-fertőzés miatt egészségügyi ellátásra, 666-an vannak lélegeztetőgépen.
    Müller Cecília kiemelte, továbbra is nagyon fontos a védelmi szabályok betartása, mindenki tekintse azokat a maga számára kötelezőnek.
    Megismételte, az idősek számára fenntartott védett vásárlási idősáv lehetőség számukra, hogy elkerüljék a boltokban a nagy tömeget. Ez nem jelenti azt - mondta -,hogy az adott üzlet nyitvatartási ideje alatt ne mehetnének oda az idősávon kívül is vásárolni az idősek. A számukra fenntartott idősáv csak az élelmiszerüzletekre, drogériákra és gyógyszertárakra vonatkozik - tette hozzá.
    Kérdésre válaszolva elmondta, a "járványkórház" fogalma mára értelmét vesztette, hiszen szinte valamennyi kórházban ápolnak már koronavírus-fertőzött betegeket, jelenleg 78 intézményben. A legtöbb beteg a Debreceni Egyetem intézményeiben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházban, a Borsod megyei kórházban, a Semmelweis

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.