Csütörtökön kezdődik az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjak kifizetése - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Budapesten.

{youtube}

}

Rétvári Bence a sajtótájékoztatón kiemelte, a nyugdíjemelés éves szinten átlagosan 24 ezer forint többletet jelent mintegy 2,7 millió embernek. Nem csak az öregségi ellátásban élők nyugdíja emelkedik, hanem a hozzátartozói nyugellátás, árvaellátás, özvegyi nyugdíj, baleseti járadék, fogyatékossággal élőknek járó támogatások, valamint a kárpótlási nyugdíjkiegészítés összege is - tette hozzá.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a nyugdíjak most többet érnek, mint két-három éve, hiszen jóval az infláció felett emelték az ellátást, ezzel párhuzamosan pedig csökkentek a megélhetés költségei, olcsóbb lett a rezsi, és januártól csökkent az alapvető élelmiszerek - tojás, friss tej és baromfifélék - áfája. A kormány bízik benne, hogy sokan tapasztalták az áfacsökkentés hatását, amivel több tízezer forintot spórolhatnak az emberek, és amit tapasztalataik szerint a nagy áruházláncok mindegyike érvényesítette az árakban - mondta az államtitkár.

Rétvári Bence kitért arra, szintén segítséget jelent a nyugdíjasoknak, hogy az Erzsébet-program keretében könnyebben tudnak elmenni gyógyfürdőbe vagy nyaralni, valamint, hogy a legfontosabb gyógyszerek ára is csökkent az elmúlt években.

A kormányzat 2010-ben vállalta, megőrzi a nyugdíjak értékét úgy, hogy az inflációval megegyező értékben emeli - emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve, ezt nem csak megtartani, hanem felülmúlni is sikerült, az előző évig ugyanis 21,1 százalékkal emelkedett a nyugdíjak összege, a vásárlóértékük pedig több mint 8,5 százalékos volt. Ezzel egy havi nyugdíjat 12 havi részletben kapnak meg az ellátottak, így visszakapták azt, amit a szocialisták a 13. havi nyugdíj eltörlésével elvettek - jelentette ki Rétvári Bence.

Szólt arról is, hogy az Erzsébet-utalványokat sikeresen postázták, a többséghez december 24-ig eljutott az utalvány, a többiek pedig december 31-ig kapták meg. Ha valakit nem talált otthon a postás, annak értesítőt hagyott, sok postán pedig külön ablakot nyitottak, hogy gördülékenyebb legyen az átvétel. Ha valaki nem kapta meg az utalványt vagy kérdése van, a 1818-as kormányzati ügyfélszolgálati számon érdeklődhet - fűzte hozzá.

Rétvári Bence azt hangoztatta, az Erzsébet-utalványok majdnem 30 milliárd forint értékű kiosztását a gazdaság teljesítménye tette lehetővé, nem hitelből finanszírozták.

Az államtitkár a sajtótájékoztató végén kérdésre válaszolva reagált Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének civil szervezetekre vonatkozó kijelentéseire. Azt mondta, minden civil szervezetre ugyanaz a szabályozás vonatkozik Magyarországon. Látni kell azonban, hogy az értékes munkát végző, közösségeket összefogó, különböző rendezvényeket szervező civil szerveztek mellett vannak olyanok is, amelyek nem civil célra, hanem gazdasági-politikai nyomásgyakorlás céljára alakultak.

Fontos egyértelművé tenni - vélekedett -, hogy mely szervezetek szolgálják a civileket, és melyek azok, amelyek nyomásgyakorló csoportok. Nem jó ugyanis, ha civilnek tűnő szervezetek külföldi pénzből külföldi érdekeket szolgálnak, és "privát politikai célt egyesületi köntösben hajtanak végre" - mondta Rétvári Bence. Külön kell kezelni a nyilvánosság előtt azokat, akiknek politikai céljaik vannak - jelentette ki. (MTI)

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.